Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Orbán Viktor is A teremtéssel indította az új évet

Purcell kórus (Fotók: Posztós János / Művészetek Palotája)

Nekünk is van újévi koncertünk, nem csak a bécsieknek. Fischer Ádám 2008-ban teremtette meg a hagyományt a Müpában. Pár év kihagyás után most megint ő állt a karmesteri pulpituson. Osztrák-Magyar Haydn Zenekara élén A teremtéssel nyitotta meg a 2015-ös esztendőt.

0 Tovább

Mozart járt a jövőben

Annak idején lelkesen vettem meg Mozart összes zongoraversenyét John Eliot Gardinerrel és bandájával (The English Baroque Soloists). A zongoránál, pardon, a fortepianónál akkor is Malcolm Bilson ült. Most Vashegyi György és az Orfeo Zenekar kísérte az idős mestert a Zeneakadémia pódiumán a Fischer Annie emlékére rendezett Mozart-Haydn-esten.

0 Tovább

A fortepiano élő klasszikusa

A hetvennyolc esztendős amerikai zongorista, Malcolm Bilson a historikus játékmód egyik legendás úttörője. A 18. század végén, illetve a19. század elején született zeneművek specialistája, a fortepiano nagymestere. Ez az a hangszer, amelyen a klasszicizmus és a korai romantika nagyjai vagy épp elfeledett zeneszerzői maguk is játszottak, és amelyre zongoradarabjaikat komponálták.

0 Tovább

Úgy vezényelt, mint aki gombot varr fel

Fotók:Kotschy Gábor / Müpa

A Müpában hagyománnyá váltak a január 1-i újévi koncertek. Idén Haydn oratóriumát, Az évszakokat szólaltatta meg az Orfeo Zenakar és a Purcell Kórus. A karmesteri dobogón a régizene egyik nagy ikonja, René Jacobs állt.

1 Tovább

Miért írta meg Haydn a Teremtést?

Haydn belenézett a Herschel-féle gigateleszkópba, és fél órára elállt a szava. A világűrbe vetett pillantás sokkját végül hangokkal oldotta fel, megírta legsikeresebb művét, A teremtés oratóriumot. Íme, egy kis zenetörténeti csemege.

4 Tovább

A gyerekek még nyitottak a klasszikusokra

A zenei univerzum két meghatározó alakja, Haydn és Schönberg között látszólag nincs semmiféle kapcsolat. Ám van egy város és van egy műfaj, amely mégis összeköti öket. Bécs és a vonósnégyes a közös nevező. Fazekas Gergely zenetörténész izgalmas történetekbe és kulisszatitkokba avatja be a 8-14 éves korosztályt a Matinékoncertek soron következő előadásán, Gál Gabriella szopránénekes és az Accord vonósnégyes hathatós közreműködésével. Vasárnap 11 órától a Müpa Fesztivál Színházában. Nem csak kicsiknek.

0 Tovább

Mennyit keresett Mozart és Beethoven?

A zenészeket nem sokra becsülték a 18-19. század fordulóján, de a kiemelkedő teljesítményeknek mindig akadtak rajongói. Az olasz énekeseket, a virtuóz hangszerszólistákat és a zeneszerzőzseniket előbb-utóbb anyagilag is elismerték. Haydn jórészt még bérből és fizetésből élt, Mozart és Beethoven viszont már független művész volt.

0 Tovább

Lazán megoldja a vészhelyzetet

Január 1-én a Művészetek Palotájában lassan hagyománnyá váló újévi koncertet a Bach bűvöletében élő, 79 éves Helmuth Rilling vezényli. Ez úttal Haydn Évszakok című oratóriumát szólaltatja meg a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és neves szólisták közreműködésével. Villámportré.

0 Tovább

figaro

blogavatar

„A zene nem szentimentális szellemidézés, hanem aktív társadalom- és civilizációkritika.” Patricia Kopatchinskaja

Utolsó kommentek