Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Násztáncot járt a karmester

Fotók: Művészetek Palotája, Kotschy Gábor

Giovanni Antonini, aki az Il Giardino Armonico együttes élén a historikus játékmód egyik fenegyereke, szólistaként (remek blockflőtés) és karmesterként is extravaganciájáról híres. Vezénylés közben testének minden porcikáját mozgósítja, sajátos násztáncot lejt, lábujjhegyen pipiskedik, aztán szinte szteppel, lemegy guggolásba, frakkjának fecskefarka energikus kalligráfiákat rajzol a karmesteri pulpitus felületére. Beethovent és Schumannt dirigál, olasz virtussal, saját szájíze szerint. Sol Gabetta egy húron pendül vele, mint megidézett dzsinn a mesterével.

0 Tovább

100 ezer dollár kortárs zenéért

H. Charles Grawemeyer iparmágnás, impresszárió és filantróp 1984-ben 9 millió dolláros alapítványt hozott létre a Louisville-i egyetemen azzal a szándékkal, hogy a kultúra öt területén magas összegű díjjal támogassa a kiemelkedő teljesítményeket. A nevelés, világjobbító találmányok, pszichológia és vallás mellett zeneszerzés kategóriában is minden évben kiosztják a Grawemeyer-díjat. A 2013-as évre pályázók közül a holland Michel van der Aa Up-Close című kompozíciójáért kapta meg a 100 ezer dolláros elismerést. Van, ahol értékelik a kortárs zenét.

0 Tovább

Farkasokkal táncoló zongorista

Bach, Mozart, Beethoven vagy Bartók, Brahms, Rahmanyinov? Mindegyik új életre kel a kezei alatt. Hélène Grimaud-t a kritikusok csak rubato virtuóznak titulálják egyedi tempói, szabályokat felrúgó interpretációi miatt. A zongora mellett másik nagy szenvedélye a farkasok tanulmányozása és nevelése. Ő a Wolf Conservation Center társalapítója.

0 Tovább

figaro

blogavatar

„A zene nem szentimentális szellemidézés, hanem aktív társadalom- és civilizációkritika.” Patricia Kopatchinskaja

Utolsó kommentek