Ha egyszer megversenyeztetnénk az operákat, melyikből készült a legtöbb felvétel, Mozart Don Giovannija valószínűleg benne lenne az első háromban. 1934 és 2012 között közel kétszázszor rögzítették. A 60-as évek derekán évente hét felvétel is piacra került. Az utóbbi időben óvatosabbak a lemezkiadók. Olyannyira, hogy a legnevesebb, a Deutsche Grammophon 15 éve nem jelentetett meg az operából teljes verziót. Most megtört a jég. Itt a vadiúj felvétel.

A kiadó most sem bízta a véletlenre. A mágikus mű legfrissebb kiadásában olyan sztárszereposztást rittyentett, hogy arra az is felkapja a fejét, akinek a Don Giovanniból megvan mind a 200 előadás.

A címszerepet a sármos Ildebrando D’Arcangelo énekli, akit eddig csak Leporello szerepében ismertünk. Gardiner pálcája alatt az amszterdami Concertgebouw-ban debütált az erotomán nőfaló szolgájának szerepében 1994-ben. A szerepcsere amúgy magában a darabban is megtörténik, Leporello valóban Don Giovanni alteregója. D’Arcangelo állítólag szívtipróként is megállja helyét, az Opernglas kolumnistája nem győzi dicsérni férfias basszusának érzéki magas hangjait.

Mojca Erdmann bűbájos és ártatlan Zerlina, Diana Damrau drámai Donna Anna, Joyce DiDonato érzékeny, hiperaktív és bosszúálló Donna Elvira, Luca Pisaroni egyáltalán nem szolgalelkű szolga és épp annyira komikus, amennyit a szerep megkíván.

Az előadás egyik hívóneve a Verdi és Puccini specialista Rolando Villazón. A hangi manírjai miatt rajongóit is megosztó barcogó tenorbika elég meggyőzően abszolválta már Monteverdit és Händelt. Hogy Mozart Don Ottaviója mennyire testreszabott szerep, arról csak a teljes felvétel meghallgatása után tudnék nyilatkozni. Addig is íme a trailer.

Az előadást a montreáli születésű, 37 éves Yannick Nézet-Séguin dirigálja, generációjának ügyeletes sztárkarmestere. Öt évesen már zongorázott, 10 évesen kijelentette, hogy dirigens lesz.

Zongoristaként is ért el komoly sikereket, majd kórusvezetést tanult a Westminster Choir College-ban, Princetonban, New Jerseyben. 19 évesen több mint egy évig Carlo Maria Giulini tanítványaként követte mesterét fellépésről fellépésre. A mester 1959-es, illetve 1970-es Don Giovanni-felvétele máig etalonnak számít.

Nézet-Séguin 2004-ben debütált Európában olyan neves együttesek élén, mint a Dresden Staatskapelle, a Berliner Philharmoniker, az Accademia Nazionale di Santa Cecilia, vagy a Mahler Chamber Orchestra.

Ez utóbbi szólaltatja meg a művet, eléggé hatásosan, ahogy az a trailerből kiderül. Első hallásra úgy tűnik, ennek a vadiúj felvételnek ott a helye a referenciaelőadások között.