Jackie Evancho (ejtsd: ívejnkou) 2000-es évjáratú kislány, akit Amerikában ma a crossover egyik legnagyobb sztárjaként tartanak számon. Nyolc évesen debütált egy helyi tehetségkutató versenyen, ahol második helyezést ért el, lekörözve a húszéves operaénekes jelöltet.

A pennsylvaniai Pittsburgh elővárosában cseperedett, amíg hagyták. Nyolcadik születésnapja előtt az Operaház fantomja került a házi DVD-lejátszóba. A gyermeket annyira magával ragadta a musical, hogy utána spontán dalra fakadt, és még azon melegében előadta az imént hallott Webber-dalokat.

Szülei, Lisa és Michael kezdetben nem kerített nagy feneket a dolognak, de a kislány addig dalolgatott, míg az akkor nyolc éves Jackiet benevezték egy helyi tehetségkutató versenyre, hogy kiderüljön, mi az ábra.

2008 áprilisában a little girl a húszéves operaénekest maga mögé utasítva másodikként végzett a megmérettetésen. A sikeren felbuzdulva elkezdett énekórákat venni, mellette hegedülni és zongorázni tanul.

Azóta már egy rakás versenyen és TV show-ban fellépett, a közönség őrjöng érte. A You Tube dugulásig van vele. 2010-ben a legjelentősebb tehetségkutató verseny, az America's Got Talent TV Showban második helyezést ért el. Itt gyakorlatilag ünnepélyesen sztárrá avatták. Azóta showról showra mutogatják és felléptetik, turnékat szerveznek neki és lemezeket készítenek vele.

Tíz évesen az imént említett TV-showban Jackie Evancho elénekelte Puccini Gianni Schicchi egyfelvonásos "börleszkjéből" Lauretta O mio babbino-áriáját. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, nem tudja, mit énekel, és nem csak a szöveg jelentésére gondolok.

Ugyanez az ária így szól egy profi operaénekes előadásában. Angela Gheorghiu ma az egyik legünnepeltebb sztár az opera világában. Született Puccini-énekes. Ő tudja, mit énekel.

Christopher Hahn, a pittsburghi opera igazgatója Jackiről félig lelkesen, félig diplomatikusan ezt nyilatkozta: „Szokatlan, hogy egy gyereknek ilyen gazdag és kifejlett hangja legyen.”

Jackie Evancho (itt olvashatnak róla bővebben) kapcsán amúgy mindenki tiszta, természetes és érett hangot emleget, magasztalják a kislány muzikalitását, kétséget sem hagyva afelől, hogy tehetsége egyenesen erre a pályára predesztinálja.

Vajon egyszer majd a kis Jackieből is operaénekes lesz? Vagy marad a zenei műfajokat keresztező crossovernél? Vagy később már nem is lesz olyan érdekes? Az egész szimplán csak üzlet lenne, lelkiismeretlen kizsákmányolás amerikai módra? De vajon Európában nem épp ugyanígy történne mindez?

Manapság, amikor befutott operaénekesek pár év alatt kinyírják a hangjukat, mert gyorsan addig kell mindent elénekelni, amíg rájuk esik a rivaldafény, és nincs idő arra, hogy a hangjuk természetes módon megérjen, mondjuk Puccinihez, akkor Jackinek mennyi esélye van arra, hogy húszévesen még lesz valami értékelhető és eladható a torkában?

Vagy ez demagóg szöveg?

A 2010-es America's Got Talent TV Show hosszabb verziója itt látható.