Mindegyikük bőven 40 év alatt, de már akkora karrierrel a háta mögött, mint egy felhőkarcoló. Észrevétlenül nőttek fel a nagyok árnyékában és most kiléptek a rivaldafénybe. A music.cbc.ca szerint új karmester generáció született. Öt gyorsportré az öt legfiatalabb sztárról, akik a varázspálcát nem Ollivandernél vásárolták.

Pablo Heras-Casado

A spanyol, granadai Pablo Heras-Casado a maga 34 évével szintén messzire jutott. Hét évesen kisfiú szopránként kezdte a pályát, 9 évesen zongoraleckéket vett. Később az egyetemen színésznek készült. Minden adottsága megvan hozzá. Ő az egyetlen az öt közül, akinek mentorai régizenészek, Harry Christophers és Christopher Hogwood. 2000-ben a Joven Orquesta Nacional de España asszisztens dirigense, 2002-ben megalapítja a Barroca de Granada Orchestrát. 2006-ban már a Párizsi Opera asszisztense, egyik szakterülete a spanyol barokk és nem meglepő módon a kortárs komolyzene. 2007-ben megnyerte a lucerni karmesterversenyt. Amerikában 2008-ban debütált a Carnegie Hallban. Stílusa visszafogott, szerény gesztikuláció, de erélyes és komoly. Mint egy vitorlázó repülő.

Itt a Mendelssohn Hebridákat vezényli, ihletetten.

 

Yannick Nézet-Séguin

A kanadai Yannick Nézet-Séguin az ötök legidősebb tagja, de még ő is csupán 37 éves. Csodagyerekként kezdte pályafutását, mint mindannyiuk. Öt évesen zongorázott, 10 évesen már vezényelt. Híres pianista vált volna belőle, de ő inkább a karmesterséget választotta. Carlo Maria Giulini jó mesternek bizonyult. Momentán a Philadelphia Orchestra, L'Orchestre Métropolitain du Grand-Montréal és a Rotterdami Filharmonikusok zenei igazgatója, a Londoni Filharmonikusok vendégdirigense. Európában 2004-ben figyeltek fel rá. Stílusára az érzékeny, lendületes, felvillanyozó jelzőt használják leggyakrabban. Cirógatja a zenekart. Területe a 19. század szimfonikus termése, olasz és francia opera.

Itt Mahler V. szimfóniáját cirógatja elő a Philadelphiai Szimfonikusokból, pálca nélkül. Nagy mágus a fiú.

 

Andris Nelsons

 A 34 éves fiatalember Rigában látta meg a napvilágot. Édesanyja alapította az első régizenész bandát Lettországban. Öt évesen a szülei elvitték egy Wagner-előadásra, ami után gyakorlatilag hipnotikus állapotba került, amiből azóta sem ébredt fel. Hangosan zokogott, amikor Tannhauser meghalt. Zongorázott és trombitált, és szép basszbariton hangján énekelt édesanyja csapatában. Mestere Mariss Janson és Neeme Järvi. 2003 óta a Lett Nemzeti Opera karmestere, 2009-ben a New Yorki Metropoliatanben vezényelte a Turandotot, 2010-ben Bayreuthban a Lohengrint. A Berlini Filharmonikusok kedvenc vendégkarmestere. Stílusa: lelkes, eleven, pontos. Mint egy imádkozó sáska. Szakterülete: Wagner, Strauss, Csajkovszkij.

Itt Dvorákot dirigál, a IX. Új világ szimfóniát a Birminghami szimfonikusok élén. Nagyon meggyőző.

 

Daniel Harding

36 éves, született karót nyelt brit, őshonos oxfordi, koravén gyerkőc lehetett. Trombitával kezdte a Chetham’s School of Musicban, majd a National Youth Orchestra tagjaként folytatta. 17 évesen Arnold Schönberg Pierrot Lunaire-jét dirigálta. Simon Rattle fedezte fel és maga mellé vette asszisztensek a Birminghami Szimfonikusok élén. Aztán Claudio Abbado vette a szárnyai alá. Így vezényelhette mindössze 21 évesen a Berlini Filharmonikusokat. A The BBC Proms történetében ő volt a legfiatalabb fellépő karmester. Jelenleg a Svéd Rádió Szimfonikus csapatának zenei igazgatója, a Mahler Chamber Orchestra vezető karmestere, gyakori vendég a Londoni Filharmonikusoknál. Stílusát látszólagos merevsége, zakója és szorosra kötött nyakkendője ellenére rugalmasság, hajlékonyság, áttetsző vonalvezetés jellemzi. Olyan, mint aki tajcsizik, szokták rá mondani.

Itt Mozart Don Giovanni nyitányát vezényli.2000-ben nagy sikerrel dirigálta a művet, amit DVD-n is kiadtak.


Gustavo Dudamel

A 31 éves venezuelai, barquisimetói születésű Gustavo Dudamel tíz évesen hegedült, 15 évesen már dirigált, máig a helyi ifjúsági zenekar, a Simón Bolivar Symphony Orchestra of Venezuela vezetője, a Los Angeles Philharmonic zenei igazgatója, a Gothenburg Symphony Orchestra tiszteletbeli karnagya. 2004-ben a nemzetközi Gustav Mahler karmesterverseny győzteseként indult karrierje, a következő évben szerződést írt alá a Deutsche Grammophonnál. Mestereinek Sir Simon Rattle-t, Claudio Abbadót, Daniel Barenboimot és Esa-Pekka Salonent vallja. A Bécsi Filharmonikusok és a La Scala vendégkarmestere. Vezénylési stílusáról azt írják, szenvedélyes, lobbanékony, zabolátlan, sportos, olykor kicsit idegbeteg.Erőssége Beethoven, Brahms, Csajkovszkij.

Itt Berstein Mambóját vezényli. Igazi csemege!