1978-ban Sylvia Caduff ugrott be a megbetegedett Karajan helyett egy koncerten. A sajtó így kommentálta a hírt: az első nő a Berlini Szimfonikusok élén. Az igazság ellenben az volt, hogy Lise Maria Mayer és Antonia Brico már 1929-ben vezényelték a zenekart, majd 1930-ban és 1935-ben Marta Linz is állt a Berlini Szimfonikusok pulpitusán. A helyzet azonban máig nem változott: minden karmesternőkről szóló cikk kivételeket mutat be, akik erősítik a szabályt, és ezzel maga a média szentesíti, ha nem is a szabályt, de a sztereotípiákat.

Az említett ’78-as beugrásról szóló kritikák rendre annak leírásával kezdődtek, milyen ruhát viselt a karmesternő. Hortense von Gelmini (1947-es születésű karmester, festő, író) 1976-os fellépését követően a Zeit című német lap a következő képaláírást engedte meg magának: „Ha legalább meztelenül dirigálna”. (A kijelentés egyébként idézet az egyik zenekari tagtól).

Domina mint karikatúra

Húsz-harminc évvel később sem sokkal jobb a helyzet, a magas sarkú cipőket és bőrruhákat kedvelő Simone Youngot (az egyik legelismertebb karmesternő manapság, jelenleg a Hamburgi Állami Opera intendánsa) a sajtó előszeretettel nevezi dominának, aki ostor helyett pálcával fegyelmezi a férfiakat, vagy éppen így mutatja be: „A világ legjobb karmesternője – világszép és világhírű”.

Simone Young szerint ennek az az oka, hogy a karmester a publikum szemében jórészt még mindig szimbolikus figura, a hatalom megtestesítője. A női hatalom legszélsőségesebb karikatúrája pedig a domina. Valójában azonban, állítja Young, a karmesterségnek nincs sok köze a hatalomhoz. A dirigens nem leigázza a zenekart, hanem formálja, alakítja azt, amit a zenészek felkínálnak neki. Párbeszédről, partneri viszonyról van szó, amelyben végül valakinek meg kell hoznia a végső döntést, és ez a valaki jó esetben a karmester.

Simone Young itt Wagnert vezényel.

Ami az elmúlt évtizedekben leginkább változott, az talán maguknak az érintetteknek a hozzáállása. Régebben a nők azért küzdöttek, hogy a teljesítmény megítélésében semmilyen szerepet ne játsszon a nemük. Ma az egyenjogúság nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják nőiségünket, hanem hogy öntudatosan vállalják azt, sőt élnek is vele. Elég megnézni az utóbbi évtized CD-borítóit, koncertplakátjait: a női énekesek, hangszervirtuózok és karmesterek (vagy menedzsereik) tudásuk mellett az attraktivitásukra is fel akarják hívni a figyelmet.

Lerombolja a karmester mítoszát

Claire Gibault, aki nyolc éven át volt a Lyoni Opera karmestere, úgy véli, a férfi karmesterek általában nem kedvelik női kollégáikat, mivel önmagában véve a létezésük csökkenti a mesterség presztízsét. Egy maestra körül nem alakulhat ki olyan mítosz, mint egy maestro körül. Ugyanezt mondja Datuk Ooi Chean See, a Malajziai Filharmonikusok dirigense: „Egy nőnek azért is van olyan nehéz dolga, mert egyszerűen lerombolja a hagyományos karmestermítoszt.”

Claire Gibault Schumannt vezényel.

Egy (férfi) karmester egyszer azt mondta Simone Youngnak: "Ha egy fiatal karmester kiáll a zenekar elé, tíz perce van rá, hogy bebizonyítsa rátermettségét. Magának, mint nőnek, csak két perce van ugyanerre." Young szerint azonban akár férfi, akár nő a karmester, mindenképpen két perc alatt kell meggyőznie a zenekart a képességeiről.

Anu Tali

Kizárólag nőkből álló zenekar

Anu Tali, fiatal észt karmesternő, a Nordic Symphony Orchestra alapítója, 2003-ban „Young Artist of the Year“ (ECHO Klassik Award), számos világhírű zenekar vendégkarmestere. Külsejéről szintén előszeretettel emlékeznek meg még a fajsúlyosabb lapok is, ami Anu Talit azért bosszantja, mert elvonja a figyelmet arról, ami számára igazán fontos: a zenéről.

„Szerencsére a zenészek, akikkel együtt dolgozom” - mondja, „nem a nőt, a maestrát, a szexbombát, vagy mit tudom én, mit látják bennem. Számukra én közvetítő vagyok, kommunikátor. Ezt persze jól kell csinálnom, felkészültnek kell lennem, ismernem kell a partitúrát, különben nem működik a dolog.”

Anu Tali története azért is érdekes, mert az általa alapított Északi Szimfonikusok kizárólag szponzori adományokból tartják fenn magukat, ilyen zenekarból pedig alig néhány akad az egész világon. Ráadásul a menedzseri munkát Kadri Tali, a karmester egypetéjű ikertestvére végzi – a jelek szerint igencsak sikeresen.

Itt honfitársa, Arvo Pärt IV. szimfóniáját vezényli.

Akad olyan karmesternő is, aki úgy oldotta meg a kérdést, hogy kizárólag nőkből áll zenekart alapított. A spanyol Isabel López Calzada néhány évvel ezelőtt hozta létre az Orquesta Sinfonica de Mujeres de Madrid (Madridi Női Szimfonikusok), röviden OSMUM zenekart. Calzada azt tervezi, hogy zenekarával támogatni fogja a fiatal spanyol zeneszerzőnőket, akik nagyon kevés lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák tehetségüket.

Ne húzzunk miniszoknyát

A historikus előadók között is találunk karmesternőt. Emmanuelle Haimot William Christie, a régizene mozgalom egyik nagy öregje fedezte fel. Haim tíz évig csembalózott Christie és a másik neves historikus, Christophe Rousset zenekarában.

1999-ben Glyndebourne-ben felkérték, hogy vezényelje a Felvilágosodás Korának Zenekarát. Ugyanakkor alapította saját zenekarát, a Concert d’Astrée-t. Amit a nagyoktól megtanult, azt kamatoztatja a saját zenekarával és vendégkarmesterként is. 2011-ben a Los Angeles-i Filharmonikusok élén debütált barokk repertoárral. Amúgy nem nagyon merészkedik a barokk határain túlra. A sajtó lelkesen írt róla, ekkor kezdte női Dudamelként emlegetni, csak mert rakoncátlan csigákban hordja a haját, és legalább olyan vehemenciával irányítja a zenekart, mint ifjú dirigens kollégája. Akkor ez most dicséret vagy savanyú irónia?

Emmanuelle Haim

Megkérdezték tőle egy interjúban, hogy jelent-e problémát manapság nőként vezényelni. Mire azt válaszolta, egyáltalán nem, csak ne húzzunk miniszoknyát és pánt nélküli blúzt.

A karmesternek – folytatta – szüksége van támogatásra. Számtalan férfi karmester mögött állt és áll meghatározó nőalak. A 19. században egyszerűbb volt a helyzet, mindenki a társadalom által kiosztott nemi szerepek szerint működött. A nőknek ma sokkal több lehetőségük van, és ez szemmel láthatóan olykor sokkolja a férfiakat. Pedig nem csak arról van szó, hogy immár a művészet területén sokkal jobban érvényesülhetnek a nők. Társadalmi átalakulás zajlik, óriási az érvényesülési verseny, állandóan megkérdőjelezik az ember kompetenciáját. Ha engem valaki megkérdez, miért vezényelek, annak csak azt mondhatom, azért, mert azt gondolom, értek hozzá. És ezt mások is visszaigazolják.

Emmanuelle Haim itt Handel Acis és Galatheáját dirigálja.

Itt még több karmesternőről olvashat. Ezt az oldalt is ajánljuk.