Állva tapsoló közönség egy kis erdélyi falu templomában, egy idősotthon lakójának első klasszikus zenei élménye, sérült gyerekek terápiája, így húzhatná meg a most zárult Közösségi Hét mérlegét a Budapesti Fesztiválzenekar.

 

A BFZ küldetésének tekinti, hogy kilépve a hangversenytermek falai közül házhoz vigye a muzsikát azoknak, akik másként nem élvezhetnék a zene varázsát. A zenekar művészei öt nap alatt tizenhat koncertet adtak és 1500 embert értek el. A Közösségi Hét júniusban folytatódik.

„Egész életemben csak kapáltam, soha nem foglalkoztunk ilyenekkel. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen szép, még sírtam is” – így élte meg a péceli Jézus Szíve Társaság idősotthonának egyik lakója, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai ingyenes koncertre érkeztek hozzájuk a Közösségi Hét során.

Egy másik idős ember így fogalmazott: „Még nem ébredtem fel a télből! Ez a zene hozta meg számomra a tavaszt és fiatalkori emlékeket idézett fel bennem.”

A Budapesti Fesztiválzenekar zenészei alig öt nap leforgása alatt tizenhat koncertet adtak az ország legkülönbözőbb pontjain a baranyai Kozármislenytől Kecskeméten át a borsodi Homrogdig, sőt, ez alkalommal egy apró erdélyi faluban, Kaplonyban is zenéltek.

A zenekar összesen 1500 emberhez juttatta el azt a zenei élményt, amely legtöbbször csak a világ legrangosabb koncerttermeiben hallható. Ahogy a közönség egyik tagja fogalmazott: „Végre a kultúra eljut azokhoz, akik különben nem jutnának hozzá.”

A hét meghatározó pillanata volt, amikor a Nemzetközi Pető Intézetben mozgássérült kisgyermekek hallgatták a BFZ játékát. Az intézmény konduktora, Szuhaj Eszter így fogalmazott: „A zene közösséget teremt, értelmet, akaratot növel, nevel. Ezt kapta százhúsz mozgássérült tanítványunk a Budapesti Fesztiválzenekar iskolánkban koncertező művészeitől.”

A tíz idősotthon és három gyerekeket segítő intézmény mellett egy katolikus, egy református és egy evangélikus templomban is zenéltek a muzsikusok. S bár ez legtöbbször akkor fordul elő, amikor a Fesztiválzenekar Amerikában koncertezik, ezúttal az erdélyi Kaplonyban is állva tapsolta meg a közönség a zenekart és korabeli hangszereken megszólaltatott barokk műsorát.

Legközelebb június 2-4. között látogatnak el már nem eredeti funkciójukban működő zsinagógákba a BFZ zenészei, hogy életet vigyenek az épületekbe és emlékeztessék az ott élőket a Magyarországra egykor jellemző toleranciára és sokszínűségre.

A következő Közösségi Hetet szeptemberben szervezi a Fesztiválzenekar.