250 évvel ezelőtt, 1763. június 9-én kezdetét vette a nagy kaland. Leopold Mozart és két gyermeke (Amadé hét, Nannerl 11 éves ekkor) egy szolgáló kíséretében saját hintójukon három évig, öt hónapig és húsz napig tartó európai turnéra indult.

„Egy középszerű ember mindig középszerű marad, akár beutazza a világot, akár nem. De egy rendkívüli tehetséggel megáldott ember, amilyen – talán nem Isten ellen való vétek ezt mondanom – magam is vagyok, veszít az alkotóerejéből, ha mindig ugyanazon a helyen marad” – írta Wolfgang Amadeus Mozart az apjának 1778-ban, 22 évesen.

Mozart ekkor már rutinos utazó volt. Rövid élete egyharmadát zötykölődő postakocsikon, út menti fogadókban, koncerttermek pódiumán vagy főúri udvarok zeneszalonjaiban töltötte. Első hosszabb útja öt éves korában Münchenbe vezetett, ahol húgával, Maria Anna „Nannerl” Mozarttal csembalóhangversenyt prezentáltak a választófejedelemnek. A következő évben, 1762-ben Bécsben mutatták meg magukat, többek között Mária Terézia előtt is felléptek, aki egy-egy rend udvari öltözettel lepte meg a csodagyerekeket.

Leopold Mozart két legyet ütött egy csapásra, megmutatta csodagyerekeit a művelt nagyvilágnak, és egyúttal megmutathatta gyerekeinek a nagyvilágot. Az olyan jelentős állomásokon kívül, mint Mannheim, Brüsszel, Párizs, London, Hága, számtalan településen fordultak meg, rengeteg főúri kastélyban vendégeskedtek. Hazaküldött leveleik tanúsága szerint mindezt nem csak úton lévő művészekként élték meg, hanem a mai értelemben vett utazóként, vagyis turistaként. Mozarték kíváncsian és ámuldozva szippantottak magukba minden élményt, az idegen szokásokat, a furcsa londoni divatot, a gigantikus kölni dómot vagy a világ legnagyobb boroshordóját Heidelbergben. 

Az utazáshoz a kezdőtőkét egy baráti kölcsön szolgáltatta, a továbbiakban viszont abból kellett gazdálkodniuk, amit a koncertekkel megkerestek. Leopold leveleiből pontosan nem derül ki, hogy is állt a mérleg, de a sorok között olvasva mégis inkább arra következtethetünk, hogy anyagilag sem volt sikertelen az útjuk. Akadtak ugyan hercegnők, akik mindössze egy csókkal mondtak köszönetet a gyerekeknek teljesítményükért, a főúri hallgatóság többsége azonban bőkezűbben bánt a csodagyerekekkel.

Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogyan működött mindez a gyakorlatban. A hintóval utazás, bármilyen előkelően hangzik is, még a Zsigulin szocializálódott fenék számára is igen megterhelő lehet több ezer kilométeren. Mozart már felnőttként így panaszkodik: „Biztosíthatom, egyikünk sem hunyhatta le egész éjszaka egy pillanatra sem a szemét. Ez a kocsi még a lelkét is kirázza az embernek. És az ülés! Kemény, mint a kő. Wasserburgtól fogva valóban azt hittem, hogy a hátsó felemet nem fogom bírni egészen Münchenig elhozni. Nehéz volt, és sejtésem szerint tűzpiros. Két teljes postaállomásnyit úgy utaztam, hogy a kezemre támaszkodtam, s a hátsó felemet a levegőben tartottam…” - idézi levelét Volkmar Braunbehrens Mozart – a bécsi évek című könyvében.

(Részlet Milos Forman Mozart-filmjéből.)

Ráadásul a gyerekeknek gyakorolniuk és tanulniuk kellett. Nannerl virtuózan zongorázott, ami nyilván nem ment magától, nem eshetett ki napokra, pláne hetekre a gyakorlatból. Ha megálltak, a helyi templom orgonáján játszottak, de még Augsburgban beszereztek egy hordozható spinétet, amelyen akár a kocsiban is játszhattak. Ugyanakkor nyilván rengeteget profitáltak szellemileg az utazásból. Mozart zenei tehetsége nem bontakozhatott volna ki a korabeli Salzburgban, ahol nem volt nívós zenei élet, sem jó zenekar, sem operaház nem működött.

Így azonban Párizsban hallhatták Johann Schobert szenvedélyes zongorajátékát, amely nagy hatással volt a kis Mozartra, Londonban pedig több alkalommal is találkoztak Johann Christian Bachhal, akitől Mozart sokat tanult az olasz stílusról és a hangszeres muzsikáról.

Hogy az út szakmailag is hasznos volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a visszaúton több olyan helyet is felkerestek, ahol évekkel korábban már megfordultak, és a fennmaradt feljegyzések mind Mozart „pazar fejlődéséről” árulkodnak. Az idézett kifejezés egyébként a Párizsban élő Grimm bárótól ered, aki többek között azt is feljegyezte, hogy tapasztalt zenészek tesztelték a kisfiú tudását, és lenyűgözve hallgatták virtuóz megoldásait.

A Német Mozart Társaság abban a 18 német városban, ahol annak idején a Mozart família megfordult, a körút emlékére koncertsorozatot rendezett.

Hangulatkeltőnek íme Klaus Kirschner 1974-ben forgatott áldokumentumfilmje.