Ma jött a hír, hogy tegnap meghalt Carlo Bergonzi. Aki szereti az operát, most mind gyászol. Egy letűnt kor sztárja, a neve ma már nyilván keveseknek mond valamit. Mégis hogy tud fájni, hogy nincs többé. Nem telik el hét, hogy ne hallgatnám meg vele valamelyik kedvenc operámat.
Bár elsősorban Verdi-énekesnek tartják, Donizettit, Puccinit, valamennyi bel canto operát a legmagasabb szinten tolmácsolta. Kevés hang volt a múlt században, aki pszichológiailag képes volt közvetíteni a szerep legkisebb rezdüléseit. A Pillangókisasszony Pinkertonját soha senki nem fogja olyan bonyolult és kiismerhetetlen hitelességgel előadni.
Bergonzi azon kevesek egyike volt, aki az éneklést nem sportteljesítménynek tartotta. Ő minden egyes szerepét tetőtől talpig magára vette. 1948-ban, 23 évesen baritonként kezdte, de három évvel később tenorként folytatta pályafutását. Kapkodtak értet a milánói Scalában, a New York-i Metropolitanban, a londoni Covent Gardenban és a veronai Arénában.
A Parma-közeli kis faluban, Vidalenzo di Polesinében paraszti családban született. Miután a parmai konzervatóriumban énekelni és zongorázni tanult, Bergonzi 1948-ban debütált Rossini A sevillai borbély című operájának bariton szerepében. Három évvel később hangfekvést változtatott, tenor lett.
"Világos volt számomra, hogy baritonistaként soha nem jutok a csúcsra. Megkockáztattam tehát a hangfekvés-változtatást, ami cseppet sem volt könnyű" - mondta egyszer.
Tenoristaként Bariban 1951-ben indult diadalútjára, és az olasz rádió révén rövid időn belül igen népes hallgatóság ismerkedett meg vele. 1953-ban énekelt először a milanói Scalában és a Buenos Aires-i Colón Színházban, majd sorra spanyol, portugál, angol és német operaházakban.
Együtt lépett fel Maria Callasszal és Verdi Aidájának Radameszeként meghódította a New York-i Metropolitan közönségét. "A belcanto nagymestere" 1958-tól 1964-ig állandó vendége volt a Veronai Ünnepi Játékoknak. Számos lemezfelvétel készült vele, repertoárja több mint hatvan szerepből áll. A The New York Times "az évszázad szenzációjának" nevezte.
Énekesként sohasem szűnt meg követni nagy mesterének, Giuseppe Verdinek útmutatását. "Verdi-operákat csak úgy lehet énekelni, ahogyan a maestro elképzelte azokat, csak úgy és nem másként" - hangoztatta.
A világhírű tenor 70 éves korában búcsúzott el a nagy operaházaktól és koncerttermektől, és több mint négy évtizedes énekesi pályafutás után a tanításnak szentelte életét. Bergonzi énektanárként az utánpótlás számos tagjának útját egyengette a sikerhez.
Utolsó kommentek