Az ebédre mindössze negyedóra jut, szabadidős tevékenységre szinte semmi. Kérdés, egyáltalán marad-e lehetőség a gyerekkor megélésére. A fiúk kilencéves koruktól a kollégiumban laknak, a kicsiknek keményen meg kell küzdeniük a honvággyal, a szülők hiányával. 2012 még a szokásosnál is mozgalmasabb és megerőltetőbb év volt a lipcsei Tamás-templom kórusának kis- és nagykamaszai számára: a templom, az iskola és maga a kórus most ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját.
A jubileumi évad talán két legfontosabb attrakciója: a világ legütősebb fiúkórusainak találkozója (Regensburger Domspatzen, Dresdner Kreuzchor, Wiener Sängerknaben, King's College Cambridge, St. Thomas Boys Choir New York), valamint a fiúkórus hétköznapjait feltáró dokumentumfilm bemutatása volt.
Mint az a Die Thomaner című filmből kiderül, a srácok nem csak a pódiumon, a futballpályán is szívesen összemérik az erejüket, legalábbis ami a drezdai és a lipcsei kórustagokat illeti. A két rendező, Paul Smaczny és Günter Atteln egy éven át kísérte figyelemmel és rögzítette a kórus mindennapjait.
A szép hangú fiúkon nagy a nyomás. Nemcsak a szokásos iskolai feladatokkal kell megbirkózniuk, hanem nap mint nap teljesíteniük kell az énekkari próbákon. A kórus a világ legkülönbözőbb színpadain lép fel, mindenütt a legmagasabb minőséget várják el tőle.
Az internátusban (akárcsak 250 évvel ezelőtt) nagyon szigorú az időbeosztás, az ebédre mindössze negyed óra jut, szabadidős tevékenységre szinte semmi. Kérdés, hogy marad-e idő és lehetőség a gyerekkor megélésére egyáltalán. A fiúk kilencéves koruktól a kollégiumban laknak, a kicsiknek keményen meg kell küzdeniük a honvággyal, a szülők hiányával.
„Ezt kívánod a fiadnak?” - teszik fel a kérdést az alkotók. Bár a rendezők szerint a gyerekek többsége nem szülői nyomásra jár az iskolába, hanem önszántából (kérdés persze, hogy kilencévesen az ember mennyire képes önálló döntéseket hozni), azért a saját gyerekeiket nem szívesen látnák a Tamás-kórus soraiban.
Gyerekek nevelnek gyerekeket
A legfeltűnőbb különbség a „tamásisták” és a hétköznapi, szüleikkel együtt élő gyerekek életmódjában a már említett időbeosztás. Délelőtt iskola, a röpke ebédszünet után délután egymást követik a hangszeres órák, énekkari próbák, felkészülés a másnapi órákra, egészen estig. A hétvégék pedig szinte mindig a fellépésekről szólnak. Nincs idő pihenésre, visszavonulásra, felhőtlen játékra.
Mindez természetesen nyomot hagy a gyerekek személyiségfejlődésén. A rendezők szerint az internátusba járó fiúk szociális viselkedése nagyon fejlett, erős közöttük az összetartás, tiszteletben tartják egymást, de – ha nem is érzéketlenebbek – keményebbek, mint otthon nevelkedő kortársaik. Öntudatosak és céltudatosak, bizonyos értelemben koravének. A korai kiszakadás a családi fészekből mindenképpen érzelmi nélkülözéssel jár.
Hagyományosan a 16-19 éves nagy fiúk felügyelnek a kisebbekre, együtt élnek velük, részben ők válnak a nevelőikké. Ezt a módszert az utóbbi évtizedekben sok kritika érte, ezért az iskola egyre több professzionális nevelőt alkalmaz a felsőbb évesek helyett.
A próba folytatódik, ha valaki kidől a sorból
A Tamás-templom jelenlegi karnagya, Georg Christoph Biller sem a reformpedagógiákon nevelkedett pedagógus. Távolságtartó autoritás, aki szemrebbenés nélkül folytatja a próbát, ha egy gyerek kidől a sorból – ami egyébként viszonylag gyakran bekövetkezik. A növekedés bizonyos fázisában a fiúk nehezen viselik a több órán át tartó álldogálást, és néhányan elájulnak. Mint kiderül, Herr Biller azért nem reagál a történtekre, mert a próbákon mindig jelen van egy professzionális ápolónő, aki az ilyen esetekben azonnal elsősegélyt nyújt a rászorulóknak.
Smaczny és Atteln filmje reálisan mutatja be az iskola életét, egyáltalán nincs "reklámszaga” (az iskola dicséretére legyen mondva, hogy egyáltalán nem szóltak bele sem a forgatás menetébe, sem a végeredménybe), inkább kérdéseket vet fel, elgondolkodtat.
Apaként, anyaként akarod-e, hogy így teljen a fiad gyerekkora? Feláldozható-e a gyermekkor a zene (a sport, a tudomány) oltárán?
Részlet a filmből.
Kövesd a Figarót a Facebookon is!
Utolsó kommentek