A klasszikus zene mindig fontos szerepet játszott a Telekom életében, korábban évtizedeken keresztül szponzorált „saját” zenekara is volt. 2014 januárjától műsorkínálatát az Unitel Classica változatos komolyzenei tartalmakat kínáló csatornájával újítja meg.

A 2014. január elejétől látható Unitel Classica csatorna kezdetben kizárólag a Telekom interaktív tévé szolgáltatásain keresztül lesz elérhető Magyarországon. 

Kínálatában régi és új hangversenyek, többek között a Salzburgi Fesztivál, a Metropolitan Opera, a Berlini Állami Operaház, a Müncheni Filharmonikusok, a Veronai Aréna, a Bécsi Filharmonikusok és a Palau de les Arts Reina koncertjei lesznek láthatók. A híres zeneszerzők, karmesterek és zenészek évfordulói kapcsán készített tematikus blokkok is komoly helyet foglalnak el a műsortervben, akár csak az élő közvetítések.

Január elejétől az interaktív TV szolgáltatás Pulse minicsomagjában a Mezzo csatorna helyén megtalálható, valamint önállóan is előfizethető Unitel Classica műsorai mellett az érdeklődők további komolyzenei tartalmak közül válogathatnak.