Már megint egy szomorú hír. Meghalt Lorin Maazel, jelent meg a sztárkarmester által alapított Castleton Fesztivál (USA) honlapján, majd nem sokkal később a New York Timesban. A 84 éves dirigens virginiai otthonában hunyt el, ahol éppen a Castleton Fesztivál idei előadását próbálta.
Lorin Maazel már jó ideje betegeskedett, egészségi állapota miatt nemrégiben lemondott a Müncheni Filharmonikusok vezető karmesteri posztjáról. De München csak az egyik állomása volt a világhírű karmester, zeneszerző és hegedűművész több mint 50 évig tartó pályafutásának.
1965-től 1971-ig a berlini Német Opera művészeti vezetője volt, 1982 és1984 között a bécsi operát igazgatta, 2002-től 2009-ig pedig a New York-i Filharmonikusok élén állt, hogy csak néhány jelentősebb stációt említsünk.
Maazel csodagyerek volt. Öt évesen kezdett hegedülni, kilenc évesen állt először egy nagy zenekar karmesteri pulpitusára a New York-i világkiállításon, 12 évesen pedig már Amerika-szerte turnézott, mint gyerekkarmester. Szólóhegedűsként 15 évesen debütált.
1960-ban ő volt az első amerikai karmester, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékokon pulpitusra állhatott. 1980-ban hívták meg először a Bécsi Filharmonikusok, hogy legendás újévi koncertjüket vezényelje. 2008-ban a világtól elzárt Észak-Koreában adott történelmi jelentőségű koncertet a New York-i Filharmonikusokkal, ez volt az első alkalom, hogy amerikai zenekar lépett fel a népi demokratikus köztársaságban.
Utolsó kommentek