Dudamel és a Simon Bolivar zenekar

Az USA legrégebben működő klasszikus zenei magazinja, a Musical America 1960 óta minden évben megválasztja az Év muzsikusát. 2013-ban ezt a hangzatos címet a fiatal venezuelai karmester, Gustavo Dudamel nyerte el. Indoklásában a zsűri Dudamel karizmáját, a zenei képzés támogatásában való fáradhatatlan részvételét és zenei kifejezőerejét emelte ki.

A New York-i Lincoln Centerben tartott díjátadón Dudamel így fogalmazott köszönő beszédében: „Nem az a kérdés, hogy én választottam-e a zenét, vagy a zene választott-e engem. Karmesterként életemet és a sikereimet egyes egyedül az El Sistemának köszönhetem."

Az El Sistemát több mint harminc évvel ezelőtt alapította José Antonio Abreu, zeneszerző, karmester és közgazdász. Célja az volt, hogy a zenén keresztül alternatívát kínáljon a venezuelai nyomornegyedekben élő gyermekek számára, hogy megmutassa nekik, az utcán tomboló erőszakkal szemben létezik egy másik valóság is, amelyben az emberek figyelnek egymásra, összetartanak, és örömmel működnek együtt egy közös cél érdekében. A mindennapos utcai lövöldözések ihlették a projekt kvázi szlogenjét: „Revolver helyett oboát, puska helyett klarinétot!”

A program rendkívül sikeres, ma már országszerte 300 ezer gyerek vesz részt benne, és az USA-ban, valamint Európában is akadtak követői. Nálunk is felmerült valami hasonló koncepció bevezetésének lehetősége, mintegy a Kodály-módszer vérfrissítéseképpen. Itt olvashatnak róla.

A 31 éves Dudamel (korábban itt írtunk róla) az El Sistema legsikeresebb neveltje. 2009 óta a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója, de rendszeresen koncertezik az El Sistema „elit csapatával”, a Simón Bolívar ifjúsági zenekarral, amelynek 18 évesen lett vezető dirigense.

A Musical America egyébként Dudamellel együtt mesterét, doktor Abreut is díjazta, ő lett az „Év zenepedagógusa”. A 2013-as esztendő további kitüntetettjei: David Lang zeneszerző, Wu Man pipaművész (pipa: négyhúros kínai pengetős hangszer) és Joyce DiDonato mezzoszoprán.

Az El Sistemáról film is készült. Íme, egy kis részlet, amiből Dudamelről is sok mindent megtudhatunk.

Örömzenélés a Simon Bolivar zenekarral.