A Philadelphia Orchestra Dvořákkal nyugtatta a felszállásra váró utastársak idegeit - írta a christianpost.


A minap a Pekingből Macaóba tartó repülőjárat utasai már a gépen ültek, amikor kiderült, hogy csak három órás késéssel indulhatnak útnak. Az órákig tartó veszteglés a kifutópályán nem tartozik a legkellemesebb időtöltések közé, kivéve, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a Philadelphia Vonószenekar négy tagja az utastársunk.

A zenészek a kellemetlenségből egyedülálló élményt varázsoltak: előkapták hangszereiket, és egy kis rögtönzött hangversennyel csillapították a kedélyeket. A spontán repülőkoncerten Dvořák Nr.12. vonósnégyese hangzott el. Juliette Kang és Daniel Han hegedült, Che-Hung Chen brácsázott, Yumi Kendall pedig csellón játszott, ami az adott, szűkös helyviszonyok között már önmagában dicséretes teljesítmény.

A Philadelphia Orchestra

A Philadelphia Szimfonikus Zenekart az Egyesült Államokban, Philadelphiában (Pennsylvania) 1900-ban alapította Fritz Scheel, aki egyben az első karmesterük volt. Az öt nagy amerikai zenekar egyike, évi több mint 130 bérletes koncertet ad az otthonának számító Verizon Hallban, 2007 óta rendszeresen lépnek fel Colorádóban, illetve visszatérő vendégei a Carnegie Hallnak. A zenekart élén olyan híres karmesterek álltak, mint Leopold Stokowski, Riccardo Muti, Wolfgang Sawallisch, Charles Dutoit, 2012-től az ifjú tehetség, Yannick Nézet-Séguin tölti be a megtisztelő pozíciót.

Így múlatták az időt a repülőn.