Isteni szikra valószínűleg nem kellett hozzá. Előzményének tekinthető a lakásétterem és a lakásszínház. Tessék, itt a lakásopera. Erre vevők mostanság Berlinben.

Az ötletgazda Hetna Regitze Bruun dán mezzoszoprán, aki az alábbi kis filmben arról beszél, hogy a lakásopera újfajta zenei élményt nyújt. Énekes és néző ennél közelebb aligha kerülhet egymáshoz. Nem kell hozzá más, mint egy zongora, egy jó pianista, egy viszonylag nagy belmagasságú és terű lakás, pár üveg bor, és némi szendvics. Na és persze empatikus, jófej szomszédok.

A projekt nem várt sikerrel valóságos divathullámot indított el Berlinben. Van egy honlap, ahol be lehet jelentkezni, sőt csöngetni az előadásokra. A helyszín, illetve a vendéglátó csak az utolsó pillanatban derül ki. Pár tucat zenebarát verődik össze ismeretlen lakásokban, mintha csak egy bulira jöttek volna. Állítólag azok is megkedvelik a műfajt, akik még sosem jártak operában.

Akik már megfordultak ilyen előadáson, mind arról számolnak be, hogy az előadók és a közönség fizikai közelségétől az egész tér vibrál, mindenki izgatott, és ebből valami maradandó élmény születik. Az előadók visszarángatják az operát a valóság, a hétköznapok talajára. Az előadás interaktív, a nézők spontán kifejezik tetszésüket, érzéseiket, hangulataikat, azonnal reagálnak arra, amit a művészektől kapnak. Működik a szemkontaktus. Ez az, ami nagyon hiányzik a hivatalos operaházakból, ez a közelség.

A nézők lelkesek, úgy érzik sokkal nyugodtabb, lazább állapotban jutottak hozzá a zenéhez, mint egy hivatalos, nyakkendős-feszengős koncerten. Az árakról nem is beszélve. Itt 20-30 eurót kell leperkálni fejenként, ami persze magyar viszonylatok között még mindig sok, de a berlini opera olykor több száz eurós áraival azért még innen nézve is versenyképes.

A lakásoperában tulajdonképpen megvalósult az, amit Fischer Iván boncolgatott saját lakásszínház-projektje kapcsán: az a vágya, hogy lebontsa a színpad és a nézőtér közötti különbséget, ahol élet és művészet nem válik el egymástól látványosan.

Azt nem gondolom, hogy ez a jövő operája, mert azért egy zongora nem helyettesíti a zenekari élményt. De azért egyszer kipróbálnám. És itt még az is előfordulhat, hogy a macska a nagyária közben ráérősen átsétál a színpadon.