Annak idején lelkesen vettem meg Mozart összes zongoraversenyét John Eliot Gardinerrel és bandájával (The English Baroque Soloists). A zongoránál, pardon, a fortepianónál akkor is Malcolm Bilson ült. Most Vashegyi György és az Orfeo Zenekar kísérte az idős mestert a Zeneakadémia pódiumán a Fischer Annie emlékére rendezett Mozart-Haydn-esten.

Kezdetben átszellemülten hallgattam a lemezeket, egy idő után azonban már győzködni kellett magam. Végül férfiasan beláttam, sosem tudok megbarátkozni a korabeli fortepiano hangjával.

Mozart nem azért írta fortepianóra ezeket a műveket, mert szerelmes volt kora billentyűs hangszerébe. A zongora evolúciója akkor éppen ott tartott, a zeneszerzőnek nem volt más választása. Ha lett volna mellette egy Dr. Emmett Brown, aki egy  DeLorean DMC–12-es sportkocsin elkalauzolja Mozartot (vissza) a jövőbe, a komponistát valószínűleg még Konstanzával sem lehetett volna hazacsalogatni a saját jelenébe.

Meggyőződésem, hogy Mozart tényleg járt a jövőben, és hallotta, milyen árnyaltan szólal meg egy Steinway-en az emberi lélek legapróbb rezdüléseit is tükrözni képes fantáziája. Mozart valamennyi instrumentális műve egy-egy szöveg nélküli opera, amelyben a hangszerek játsszák a grófok, Figarók, Susannák, Cherubinók szerepét. A fortepianónak, már bocsánat, de nincs személyisége. Olyan a hangja, mint amikor zöldséget aprítunk a vágódeszkán.

Ezzel persze nem az idős, nagy tudású mestert szeretném minősíteni. Csupán az értetlenségemnek szeretnék hangot adni. Mit ér a korhűség átélhető élmény nélkül? Miféle zenei igazságot képvisel egy eredeti hangszer (pláne kópiája) egy Steinway-jel szemben? Ráadásnak Malcolm Bilson Beethoven op. 33 egyik bagatelljét adta, abból is hiányzott a jobb és bal kéz kontrasztjára épülő játékosság, inkább hatott egy Beethoven-esszé illusztrációjának.

A koncerten végig az volt az érzésem, mintha egy régi hangszereket bemutató múzeumban a képzett és mosolygós teremőr az odalátogató iskolás csoportoknak mutogatná, hogyan szólt Mozart idejében a fortepiano. Valahogy pont azt hiányoltam, amit a műsorfüzet szerzője olyan szépen megfogalmazott. A „rendkívül érzékeny, színes frazeálási lehetőségek” nem jutottak szóhoz. Hangja nem feloldódott, hanem elveszett az A-dúr (K. 414) és az Esz-dúr (K. 449) zongoraverseny tuttijaiban, és amikor néha hallhatóvá vált, akkor is szárazon ropogott, mint a friss őszi avar.

Mindkét zongoraversenyben az andante, illetve andantino tételben vált Bilson játéka esztétikai élménnyé, bár attól a szépségtől, amely újraindítja a szív motorját, fényévekre volt. Az előadás a zongoraversenyt pont oda helyezte vissza, ahonnan Mozart anno kiszabadította, a szórakoztató szalonzene világába, lemondva a szólista és a zenekar drámai ütköztetéséről.

Pedig az Orfeo Zenekarban tényleg van a drámát sem nélkülöző spiritusz. Sokkal meggyőzőbben szólt a zenekar az A-dúr szimfóniában és Haydn Esz-dúr szimfóniájában, amikor nem kellett a szólistával bajmolódni. Olyankor tényleg megvalósult a hangszerek közötti párbeszéd, ami a historikus játékmód egyik saroktétele. A lelkes fiatal muzsikusok ragyogó arccal és bravúros technikával adták tudásukat a közösbe. A maroknyi csapat hitelesen és egyedien tudta megszólaltatni a senkivel sem összetéveszthető mozarti dallamvilágot, lüktetést-pulzálást, annak ellenére, hogy játékukban egymást váltották az ihletett és a rutinos, ad hoc megoldások, amitől olykor az az érzésem támadt, mintha a historizmus őskorából szólnának hozzánk.

Az első hegedű hangjával nehezen tudtam megbarátkozni, alapvetően korhű hangszeres előadásokon szocializált fülemnek is hamisnak tűnt néha. Olykor az oboa is kiesett a szerepéből.

A historikus játékmód egykor szenvedélyes híveként úgy voltam a koncerttel, mint a Sok hűhó Benedekje a házassággal: „De hát az ízlés tán nem változik? Az ember fiatalon odavan egy ételért – aztán idősebb korában rá se tud nézni.” 

***

Nyerj jegyet a Müpába!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Milyen hangszeren játszott Malcolm Bilson a zeneakadémiai koncerten?

A válaszokat beküldők között 6 db páros jegyet sorsolunk ki a Müpában megrendezésre kerülő Magyarok a nagyvilágban - Gwendolyn Masin és a MÁV Szimfonikus Zenekar programra (2014.03.20. 19:30).

A megfejtéseket 2014.03.14-én 12:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Gwendolyn Masin. A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe.

A kisorsolt játékosok e-mailes értesítést kapnak, amelyben egy linkre kattintva regisztrálhatnak a jegyekért, amelyet a Müpában az előadás napján vehetnek át az e-mailben ismertetett módon.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.