Thomas Hampson, az egyik legkeresettebb amerikai bariton, könyvet írt az életéről. A beszélgetős könyvből az is kiderül, hogyan vélekedik az énekes a kegyetlen művészbizniszről.

Thomas Hampson nem szereti a korlátokat. Bár manapság ő a német romantikus dal talán legjelentősebb előadója, nem örülne, ha repertoárja kizárólag erre a korszakra és műfajra korlátozódna. Mozart, Verdi, Mahler, a francia vagy az amerikai zene ugyanolyan fontos számára, mint a Schubert- és Schumann-dalok.

Azzal sem elégszik meg, hogy csupán énekes legyen. 2003-ban létrehozta a Hampsong alapítványt, amely kutatási projekteket, szimpóziumokat, mesterkurzusokat és beszélgetős koncerteket támogat és hív életre, de olyan nagyszabású vállalkozásokban is részt vesz, mint az a nagy sikerű, 13 órás rádiósorozat, amely az amerikai kultúra történetét dalokon keresztül mutatta be.
Hampson szenvedélyes tanár, szívesen foglalkozik fiatal tehetségekkel.

Mesterkurzusokat tart a Manhattan School of Musicban és a Heidelbergi Tavasz Dalakadémiáján, amelynek szintén ő az ötletgazdája és alapítója.

Most pedig egy beszélgetős könyvet jelentetett meg, amelynek első fele egy önéletrajzot tartalmaz, de akár az egész felfogható biográfiaként. „Ez a könyv a különböző életszakaszaim lenyomata. Olyan, mint egy séta, melynek során az ember meg-megáll, és elidőzik egy-egy helyen.”

Talán korainak tűnik a visszapillantás egy 59 éves operaénekestől, aki karrierje csúcsán van, akiért versengenek a leghíresebb operaházak és koncerttermek.
"Bár tényleg ismert vagyok a klasszikus zene világában, különösen Európában, mégis kevesen tudják, honnan jövök, milyen hatások értek életem korai szakaszában, és miért érzem ennyire otthon magam Európában."

Feleségével, az osztrák Andrea Herbersteinnel hol New Yorkban, hol Bécsben élnek. Thomas Hampson egy északnyugat-amerikai kisvárosban nőtt fel, apja mérnök volt, édesanyja zenész. Minden érdekelte, nehezen koncentrálta a figyelmét egyetlen dologra, úgyhogy mielőtt az éneklés mellett döntött volna, politológiát és jogot tanult.

A könyvből, melyben az énekes a német zenetudóssal, Clemens Prokoppal beszélget, az is kiderül, miként vélekedik Hampson a klasszikus zenei nagyüzemről.

"A mi szakmánk nagyon kemény üzem. Mindig is az volt. Aki olvasta Liszt Ferenc naplóit vagy Rossini leveleit, tudja, miről beszélek. Azt hiszem, az egész művészbiznisz elég nehéz ügy. És furcsa módon nagyon személytelen és kizsákmányoló tud lenni. Fontos, hogy az embernek jó tanácsadói legyenek, hogy álljon mögötte egy megbízható csapat. (…) De végül is, bár ez talán idealisztikusan hangzik: mindez nem szabad, hogy befolyásoljon engem."

Már a könyv címe, Liebst Du um Schönheit, A szépség szeretete is Hampson és Mahler különleges viszonyára utal. „Valóban ez a legszemélyesebb dal, amit Gustav Mahler valaha írt. Szeretetről és szépségről szól, a legfontosabbról az életünkben, amit teljességként érzékelünk.”