A tíz legjobb Téli utazás. Úgy hangzik, mintha wellness ajánlatokat gyűjtöttem volna össze. De ehhez nem kell sífelszerelés, mégis cidrizik test és lélek rendesen. A végén garantáltan nem vár se jakuzzi, se masszázs, se szauna. Ez összetör, meggyötör, kicsinál. Mert Schubert Winterreise (Téli utazás) dalciklusa olyan. És minél érzékenyebb az előadó, annál inkább. Íme, a tíz legjobb. Csak erős idegzetűeknek.

Mondják, hogy Schubert az utolsó bécsi klasszikus. Meg azt is, hogy az első romantikus. Mindegyik és egyik sem. Ezek csak címkék. És amikor hallgatom, csak az számít, hogy a hideg futkos a hátamon a keserves gyönyörűségtől.

185 évvel ezelőtt halt meg Franz Schubert (1797-1828). Máig rejtély, pontosan miben. A szifilisz vagy a tífusz végzett vele? Mindkettőtől szenvedett. Vagy a korabeli orvostudomány áldozata lett? Tény, szifilisz ellen higannyal kezelték, a higany meg már akkor is mérgező volt. 31 évet élt.

Azt a három évtizedet gyorsan és lázasan pörgette, újjáteremtve zeneileg a földet. Hatévesen apjától tanult hegedülni, bátyjától zongorázni. Tízes éveinek derekán a híres Salieritől nem csak a zeneszerzés alapjait sajátította el, hanem Mozart-rajongását is magáévá tette.

Minden műfajban alkotott, egyedül az operában nem sikerült áttörést elérnie. De szimfóniában, szonátában, vonósnégyesben, és abban a több száz dalban, hát igen, abban ércnél maradandóbbat alkotott.

Variációk szenvedésre

A dalokban „zenévé varázsolt egy költői világot”, ahogy egyik legavatottabb tolmácsolója, Dietrich Fischer-Dieskau lejegyezte. A Winterreise, a dalok dala, variációk szenvedésre.

Wilhelm Müller 24 versből álló dalciklusát elnyelte volna az idő, ha Schubert nem fedezi fel. A Die schöne Müllerin (A szép molnárlány), ugyancsak Wilhelm Müller tollából, egyszer már sikeresen megihlette a komponistát. A Winterreise azonban valami olyat hozott ki belőle, „ami bénító hatást gyakorol arra, aki hallja” – írja az egy életre megigézett Fischer-Dieskau A Schubert-dalok nyomában című csudaszép könyvében.

Abban olvastam, hogy évekkel korábban vita folyt arról, vajon helyes-e egyáltalán nyilvánosság előtt énekelni a Winterreisét, a legkülönbözőbb érdeklődésű fülek számára kiteregetni a léleknek ezt az oly intim naplóját.

Polgár László annak idején azt mondta róla, „a legpesszimistább ciklus, amit a zeneirodalomban valaha megírtak. Nehézsége a mélység feltárása. Nagy ambitusokat, azaz széles hangterjedelmet jár be, nagy érzelmi skálán mozog, és mivel nem igazán optimista kicsengésű, nagyon nehéz előadni.”

Franz Schubert

Télen fűt, nyáron hűt

Ez az első olyan dalciklus a műfaj történetében, amelyben a zongora nem csak hűséges kutyaként kíséri gazdáját, az énekest, hanem olykor megugatja, belemar, előreszalad, provokálja, farkcsóválva bevárja, majd meghunyászkodva, nyüszítve lekuporodik a lábához.

A Winterreise télen fűt, nyáron hűt. Ha tetszik, személyes vallomás, amelyben a dalköltő megsejtette a véget. 1827 februárjában vetette papírra a bevezető dalt (Gute Nacht), egy évvel később, november 19-én ért véget számára az út. Pedig írt közben életvidám darabokat is, noha "vidám zenét" tulajdonképpen nem ismert, jegyzi meg Fischer-Dieskau. A Téli utazás mondhatni végrendeletévé vált.

Egész vagyonát ránk, a hallgatóira hagyta. A ciklusnak sztorija is van, ami mesze túlmutat önmagán. Amikor a Gute Nachttal elindulunk a nyomdokain, nem a szerelmesében csalódott fickóval azonosulunk, akit lecseréltek egy jobb partira. A létezés értelmére, minőségére, intenzitására kérdez rá a mű, miközben a vándorral végigtapodjuk a kiábrándulás stációit, hogy végül egy nyomorult, mezítlábas hajléktalan kintornással azonosulva intsünk végső búcsút annak, hogy éltünk.

De éltünk-e egyáltalán? Volt-e értelme annak, hogy alkottunk valamit, hiszen a fagyott lábú verklishez hasonlóan a mi kis tányérunkba se dobott senki pénzt. De minden mindegy már. A verkli meg nem áll.

A dalokat Schubert eredetileg tenor hangra írta, de már közvetlen születésük után a mű szép lassan elbaritonizálódott. Mintha a tenorok nem tudnák megteremteni azt a fokú drámai intenzitást, amit számunkra Fischer-Dieskau alapozott meg, és amit néhány tanítványának sikerült tovább örökítenie.Akad persze kivétel, látni fogjuk.

Szubjektív sorrend

1. Christian Gerhaher (bariton) 2. Matthias Goerne (bariton) 3.Dietrich Fischer-Dieskau (bariton) 4.Werner Güra (tenor) 5. Polgár László (basszus)

6.Florian Boesch (bariton) 7.Thomas Quasthoff (basszbariton) 8.Peter Schreier (tenor) 9.Gérard Souzay (bariton) 10. Hans Hotter (basszbariton)

Fontosak még, de nélkülük azért tudnék élni: Mark Padmore (tenor), Ian Bostridge (tenor), Christophe Pregardien (tenor), Thomas Hampson (bariton), Jonas Kaufmann (tenor).

A zongoristát, noha nagyon fontos, hogy éppen ki ül a billentyűknél, most nem sorolom fel, a megidézett előadások mindegyikén ott szerepel az adott művész neve.

A Winterreise szövege magyarul itt olvasható.

Íme, a tíz legjobból néhány idézet. A dalok nem a "helyezések" sorrendjében, már csak azért sem, mert a szerintem legjobb, Christian Gerhaher Winterreise-felvételéből gyakorlatilag minden le van tiltva a neten. Tőle sajnos nem tudok idézni. Illetve Schubertet igen, de nem ebből a műből. Már csak meleg, világos, legtermészetesebb énektechnikája és hangszíne miatt.

Fischer-Dieskau úgy összenőtt a Schubert-dalciklussal, mint Glenn Gould Bach Goldberg-variációival. Mindenki az ő köpenyegéből bújt ki. Legalább hét hivatalos és jó pár nem hivatalos felvétel tanusítja. Ez a felvétel 1990-ben készült, a zongoránál Murray Perahia.

Ugyanezt halgassuk meg a szerintem legjobb tenor, Werner Güra előadásában.

Polgár László Hans Hotter tanítványának vallotta magát. Az ő szellemében énekelte a dalciklust. Lírai és operai egyben.

Érdemes meghallgatni a francia Gérard Souzay interpretációjában is.

Christian Gerhaher és Matthias Goerne között nehéz választani.Teljesen egyenrangúak.Goernet idézem, mert tőle két dal is elérhető a you tube-on. Das Wirtshaus (A vendégfogadó).

A dalciklust záró darab, Der Leiermann (A verklis) az ő előadásában a legezoterikusabb. Vagy a leghátborzongatóbb?