Haydn belenézett a Herschel-féle gigateleszkópba, és fél órára elállt a szava. A világűrbe vetett pillantás sokkját végül hangokkal oldotta fel, megírta legsikeresebb művét, A teremtés oratóriumot. Íme, egy kis zenetörténeti csemege.

Áthatolt az ég határain. Ez áll William Herschel (1738-1822) sírkövén, aki egyszerre volt német és angol, oboista, zeneszerző és csillagász. Hannoverben született katonazenész családban, apa és fia együtt szolgáltak a hannoveri gárdaezredben, melyet a király a napóleoni háborúk idején Angliába vezényelt. Herschelt annyira elbűvölte az angol életforma, hogy miután hazarendelték őket, elbocsátását kérte a katonazenekarból, és ki- avagy visszavándorolt Angliába.

Kezdetben zeneórákkal, orgonálással kereste a kenyerét, számos szimfóniát, oboaversenyt szerzett, majd egyre jobban elmélyedt másik szenvedélyében (amelyet mellesleg szintén apjától örökölt), és távcsövek készítésébe kezdett. A Herschel-féle tükrös teleszkópok jobban működtek, mint a Greenwichi Királyi Obszervatórium műszerei, ami egy idő után a királyi udvar figyelmét sem kerülhette el.

William Herschel és Joseph Haydn

III. György udvari csillagászává nevezte ki Herschelt évi 400 font jövedelemmel. Amikor pedig Herschel 1781 márciusában felfedezte az Uránusz bolygót, a tudománykedvelő király plusz 200 font évjáradékot utalt ki számára. A zeneórák és az anyagi gondok véget értek, Herschel ettől kezdve minden energiáját a csillagászatnak szentelte. Mellesleg egy csapásra világhírűvé vált.

Nővére, Caroline, aki Herschel asszisztenseként működött, külön királyi díjazásban részesült. Ő maga is számos csillagképet fedezett fel, sőt az üstököskutatásban is jeleskedett. Mellesleg az illusztris vendégek fogadásában is Herschel segítségére volt, akik rendszeresen megfordultak a házuknál, hogy a gigantikus távcsövön át bepillanthassanak az ég rejtelmeibe.

Amikor Joseph Haydn 1792 júniusában Herschelnél járt slough-i otthonában, a csillagász kertjében már néhány éve ott állt a 122 centiméter átmérőjű tükörrel felszerelt 12 méter hosszúságú óriásteleszkóp. Haydn belenézett a távcsőbe, és húsz percen keresztül egyetlen szó sem hagyta el az ajkát. Igazi katarzist okozott a szemei elé táruló világűr. Végül csak annyit tudott kipréselni magából: Milyen hatalmas, milyen távoli! Néhány évvel később volt képes csak, na nem szavakba, hanem hangokba önteni az élményt: a kimondhatatlant, a végtelent, amelynek fényében olyan kicsinek és jelentéktelennek tűnik az egyes ember.

A teremtés oratórium ősbemutatója 1798-ban volt Bécsben, Bécsen kívül pedig Budán mutatták be először 1800. március 8-án. Az esemény rendkívüli volt: nem sokkal korábban házasodott össze József nádor és Alekszandra Pavlovna Romanova (I. Pál orosz cár lánya), és az ifjú feleség ezzel a koncerttel kívánta meglepni a nádort 24. születésnapján. Az oratóriumot maga Haydn celebrálta a Budai Palota dísztermében.

Haydn műve, melyet annak idején Alkotásnak fordítottak magyarra, olyan népszerű lett nálunk, hogy egy budai városi palota falára domborművet készítettek a tiszteletére. A mai Déli pályaudvarral szemben lévő házat 1814-ben lebontották, de a kapuja felett egykor elhelyezett dombormű ma is látható a Kiscelli Múzeumban. A teremtés aktusa van megörökítve rajta a kékre festett földgolyóval. Nem sokan tudják, hogy erről – azaz közvetve Haydn művéről – kapta nevét az a két utca, amelyre a sarkon álló palota nézett: az Alkotás és a Kékgolyó utca.

Az alábbi idézetből kiderül, William Herschel tehetséges komponista volt.

De nem véletlen, hogy Haydn nevét ma lényegesen többen ismerik, mint Herschelét.