Már csak néhányat kell aludni, és indul az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny.

Harminchét országból közel százötvenen jelentkeztek a versenyre. A Marton Éva vezette válogató zsűri hetvenhét versenyzőnek adott zöld utat a szeptember 16-17-én megrendezendő elődöntőbe. Huszonhat ország énekese, köztük tizenegy magyar száll ringbe.

A Zeneakadémia 2013. decemberében hirdette meg az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt. Marton Éva azt mondta, nagyon kell ennek az intézménynek egy ilyen verseny, amely a világ figyelmét a Zeneakadémiára és a magyar énekesekre irányítja.

A négy fordulós, 42.000 Euró összdíjazású I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny előválogatása a jelentkezők által a verseny honlapjára 2014. március 31-ig feltöltött, vagy postán beküldött videók alapján történt. A 18-32 éves hölgyek, illetve 18-35 éves urak zongora vagy zenekari kísérettel előadott, szabadon választott barokk darab (opera-, oratórium-, vagy kantátarészlet) és egy másik ária felvételével pályázhattak.