Az ősbemutató

115 évvel ezelőtt, 1898. augusztus 28-án több mint tízezer ember gyűlt össze a dél-franciaországi kisváros, Beziers félig kész bikaviadal-arénájában. A népes publikum nem azért utazott a helyszínre, és öltötte magára legpuccosabb ruháját, hogy torreádorok és bikák véres küzdelmében gyönyörködjön, hanem hogy görög színházra emlékeztető díszletek között hallgassa meg Camille Saint-Saëns zeneszerző és Louis Gallet librettista Dejanire című operáját.

Saint-Saëns maga így nyilatkozott: „Meg akartam újítani az opera műfaját, de sajnos Wagner megelőzött.” Emblematikus mondat, ha a francia zeneszerző egész életművét tekintjük. Miközben mindig kiállt a progresszív zene mellett, saját műveit sokkal inkább konzervatív mértéktartás jellemzi, mintsem a szabályok felrúgása. Kivéve éppen az Állatok farsangját, amelynek fanyar humorát, parodisztikus jellegét az utókor nagyra értékeli, holott Saint-Saëns csupán házi használatra szánta, nem is járult hozzá közzétételéhez.

A négy felvonásos Dejanire, magyarul Déianeira ugyanazt a mitikus történetet meséli el, mint Szophoklész a Trakhiszi nőkben. A címszereplő féltékenységből megöli férjét, Herkulest, akinek már számtalan félrelépését eltűrte, de amikor a hős a legújabb szeretőjét be akarja költöztetni Déianeira mellé az otthonunkba, betelik a pohár. Felhasználja a kentaurtól, Nesszosztól kapott mérget, amelyről azt hiszi, örök hűséget okozó varázsszer, és ezzel kegyetlen halálra ítéli Herkulest.

Ha innovációban nem is, apparátusban Saint-Saëns ez egyszer lekörözte példaképét, Wagnert. A beziers-i szabadtéri előadáson több száz énekesből álló kórus, 110 vonós hangszer, 18 hárfa, 25 trombita, több katonazenekar szólaltatta meg a zenét, lenyűgözve a népes közönséget. A sikerre való tekintettel az előadást másnap este megismételték.

Ennek ellenére a darab az ősbemutató után Saint-Saëns fiókjába vándorolt, és porosodni kezdett. 1911-ben került elő újra, ekkor rövidített formában adták elő Monte-Carlóban, jóval szerényebb sikerrel. Ma sem igen játsszák a darabot, talán a monumentalitása miatt: nincs az a zenekari árok, amelyben ennyi zenész elférne.