Orosz származású, fiatal, rendkívüli hanggal megáldott leányzó. Nem az a szexbomba típus, mint mondjuk Danielle De Niese, de talán pont ez menti meg attól, hogy egyike legyen a gyorsan hulló csillagoknak, és széténekelt hanggal idő előtt eltűnjön az operaipar süllyesztőiben. Julia Lezsnyeváról még nagyon sokat fogunk hallani.

Olyan virtuóz módon bánik a hangjával, hogy már az új Callasként emlegetik vagy Cecilia Bartolihoz hasonlítják, pedig még csak 23 éves.

Zongorázni és énekelni öt éves korában kezdett, mint majd’ minden zenész, aki vitte valamire. 2004-ben diplomát szerzett a moszkvai Grecsanyinov zeneiskolában, majd 2008-ban ének és zongora szakon kiváló minősítéssel szerzett oklevelet a Csajkovszkijról elnevezett moszkvai állami konzervatóriumban.  

Mint (opera)énekes 16 évesen debütált a moszkvai konzervatórium színpadán Mozart Requiemjének szólistájaként.

Az iskolából kiszabadulva világszerte mesterkurzusokon vett részt egykori nagy sztárok, Ileana Cotrubas, Dame Kiri Te Kanawa, illetve számos karmester vezetésével.

2008-ban már ott énekel a lemezen rögzített Marc Minkowski-féle Bach H-moll misében. Minkowski csodálja Leznyeva hangját, a fiatal énekes tiszta, de máris kiforrott technikai tudását, rendkívüli érzékenységét, sokszínűségét, azt, ahogy könnyedén, széles skálán mozog a mezzo és a koloratúrszoprán tartományában.

Már eddig is egy rakás énekversenyt megnyert, 2009-ben Helsinkiben a 6. Mirjam Helin Nemzetközi Énekverseny első díját zsebelte be, legfiatalabbként a verseny történetében.

Minkowskival már készített egy Rossini-lemezt. A hangját már megörökítette a Giovanni Antonini vezette Il Giardino Armonico első teljes operafelvételén, Vivaldi Ottone in Villa című művében. Cecilia Bartoli világsikeréhez az együttes anno aktívan hozzájárult.

Lezsnyeva 2010-ben megnyerte a Párizsi Nemzetközi Operaverseny első díját. És ez még csak a történet eleje. íme így énkel az új csillag. Hallgasson bele! Itt Handel Julius Caesarjából Cleopátra áriáját csicsergi. Repertoárja azonban messze túlnő a barokk zenén, valószínűleg a bel canto összes nagy szerepe meglesz neki.

Ez pedig a Rossini-lemez Marc Minkowskival