A mádi zsinagóga

Napokon belül lezárulnak a Budapesti Fesztiválzenekar közösségi projektjei, melyek során a zenészek ajándékba visznek muzsikát idősotthonokba, templomokba és vidéki zsinagógákba. A cél teljesült: a zenét azok is élvezhették, akik csak ritkán, vagy soha nem jutnak el a koncerttermekbe.

A zene gyógyít, összeköti egymással a különböző vallásokat és kultúrákat, és az időutazás élményhez is hozzásegít. Ennek szellemében jártak végig az elmúlt hetekben a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei öt idősotthont és három templomot, a zsinagógakoncertek pedig még most is zajlanak. A cél az volt, hogy a „zene mindenkié” ne csak üres frázis legyen: a muzsika érjen el azokhoz is, akik fizikai, vagy anyagi okokból nem juthatnak el egy komolyzenei koncertre.

Ahogy Dvorák Lajos (cselló), a projekt gazdája fogalmazott: „Egy ilyen koncert mindig családias és otthonos. Közvetlenül érezzük a szeretetet és a hálát, akár az emberek szavaiból, akár a tekintetükből. Ilyenkor pedig a felelősség is sokkal nagyobb.”

A templomokba szervezett ajándékkoncertek minden esetben teltházasak voltak, így közel ezer emberhez jutott el Bach muzsikája a világ tíz legjobb zenekaraként számon tartott Fesztiválzenekar zenészeinek interpretációjában.

A koncertek különlegessége az volt, hogy autentikus helyszíneken, korabeli hangszereken csendült fel a zene, ez pedig a muzsikusok számára is nagy élmény volt. Lesták Bedő Eszter (hegedű) koncertmester ezt így foglalta össze: „A historikus előadásmód azért borzasztó nagy élmény, mert a korabeli hangszereknek köszönhetően elhárul egy akadály. Nem kell a hangzásban kompromisszumokat kötnünk, így pedig sokkal közelebb kerülünk a zeneszerző akaratához. Úgy szólal meg a zene, ahogy azt Bach elképzelhette.”

Emellett szintén fontos üzenet, hogy miután Bach zenéje betöltötte az evangélikus Deák téri templom tereit, a hedrehelyi református és a Bakáts téri katolikus közösség is befogadta a protestáns zeneszerző műveit.

A BFZ közösségi projektjei közül még ma is zajlanak a zsinagógakoncertek, melyeken Köves Slomó rabbi mesél a zsinagógák és az egykori zsidó közösség történetéről, a közönség pedig zsidó ételeket is kóstolhat. A sorozat első helyszíne hétfőn a borsodi Mád volt, ahol helyiek töltötték meg a zsinagógát.

Fischer Iván így írt a zsinagógákról és a koncertekről: „Ezek az épületek emlékhelyek. Azoké, akik itt, ezek között a falak között imádkoztak, és akik sajnos már nem élnek.  Megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Nem csak szörnyű halálukra, hanem szép életükre is. Amikor ők kiléptek ennek a zsinagógának a kapuján, végigsétáltak a környező utcákon, köszöntek a szomszédoknak, elbeszélgettek egy-egy ismerőssel. Kis városokban, falvakban zsidók és keresztények ismerték egymást. Egy közösségben éltek. Békében.

Vegyünk példát róluk. Mi is éljünk békében. Amikor most ellátogatunk elhagyott közösségi házukba, a zsinagógába, emlékezzünk közösen, szeretettel elveszített szomszédainkra. Hallgassunk zenét együtt, és idézzük fel a szép együttélés emlékeit.”

A Budapesti Fesztiválzenekar jövőre is szeretné folytatni a közösséget szolgáló projektjeit, a közeljövőben pedig a keszthelyi (június 17.) és az albertirsai (június 18.) zsinagógakoncertek után további két ingyenes koncertet ad: június 19-én 19 órakor a Margitszigeten Budapest Napja alkalmából, június 21-én pedig a Múzeumok Éjszakája nyitányaként a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén, pontban 18 órakor.

Forrás: BFZ