figaro

Charles Rosen (lapoz) és Elliot Carter kortárs zeneszerző

A klasszikus zene meghatározó egyéniségei közül hirtelen sokan mentek el a napokban. Szürkerévben hajóra szálltak, és remélhetőleg úgy voltak vele, mint Tolkien hősei, érezték, amint a szürke esőfüggöny ezüstös fátyollá válik és felgördül, és fehér partot láttak, azon túl meg tágas zöld mezőt a fölragyogó napsütésben. Charles Rosen pianista zenetörténészre, Lisa Della Casa és Galina Visnyevszkaja dívákra emlékezünk.

Charles Rosen

A pianista és zenetörténész december 9-én, 85 évesen vette a kalapot és köszönte, a földi létből neki ennyi elég volt. Bennünket az vigasztalhat, hogy sok jó zenei interpretációt és gondolatokban gazdag művet hagyott hátra, pedig hivatalosan sosem tanult zenetörténetet, mégis az egyik legjelentősebb figurája lett a műfajnak.

A klasszikus stílus című magyarul is megjelent szókimondó és tabudöntögető munkája Haydn, Mozart, Beethoven zenei nyelvét boncolgatja. Sokat és gyakran forgatom, most épp az opera seria fejezetnél nyílik ki, ahol Rosen humorral fűszerezett kritikai éleslátásának ad hangot:

„Hogy az opera seriába még a legnagyobb szerzők sem tudtak életet lehelni, azért a műfaj hagyományosan szűk keretei a felelősek. Van valami komikus abban, amikor a főhős az áriában feltett házassági ajánlat után – választ sem várva – elhagyja a színpadot, csak hogy visszajöhessen meghajolni.”

De nagyon szeretem az ilyen megjegyzéseit is:

„Még furcsább Mozart utolsó operájának, a Titusnak az esete. A legnagyobb Mozart-zenékkel egy időben (igaz, hogy sietségben) komponált opera nemesen ízléses, de tagadhatatlanul unalmas.”

Tudományos munkája mellett sikeres zongorista pályát futott be. Repertoárja Bachtól a kortársakig terjed.

Moriz Rosenthaltól tanult zongorázni, aki Liszt Ferenc tanítványa volt. Josef Hofman lengyel-amerikai zongoravirtuóz volt rá a legnagyobb hatással. Hétévesen a híres pianista, Leopold Godowsky előtt kellett játszania, mire a mester megkérdezte tőle: „Mondsza, fiam, mi leszel, ha nagy leszel?"

Rosen rávágta: „Olyan zongorista, mint Josef Hofman.”

És lőn. Beethoven kései szonátáiból, Bach Goldberg-variációkból etalon értékű felvételt készített, és számos kortárs zenét szólaltatott meg elsőként. Elliott Carter kortárs zeneszerzővel jó barátságot is ápolt. Ő egy hónappal korábban, november 5-én hunyt el.

Egy régi, kuriózumnak számító felvétel idézésével emlékezünk rá. A 28 éves Rosen 1955-ben Domenico Scarlatti G-dúr szonátáját játssza a nevezetes „Siena pianofortén”.

Lisa Della Casa

Rosen után egy nappal, december 10-én, 93 évesen indult a Túlnanba. Mesés szép vidéken, Svájcban született minden idők egyik legfinomabb hangú szopránja, Mozart- és Strauss-operák leghitelesebb interpretátora. Az operaszínpad legszebb művésznője címet élete végéig viselte.

15 évesen kezdett énekelni, a Zürichi Konzervatóriumban. 1940-ben, 21 évesen Puccini Pillangójában debütált. 1950-ig a Zürichi Operaház tagja, itt alapozta meg később legendás Mozart-szerepeit. 1947-ben a salzburgi fesztiválon Strauss Arabellájában Zdenka szerepét énekelte, az előadás után maga a zeneszerző lelkesen jegyezte meg, egy nap ideális Arabella lesz belőle. Bécsbe költözött, az operaház művésze lett. 1951-ben valóban eszményi Arabellát énekelt Münchenben. 1953 és 1967 között a New Yorki Metropoliatanban közel 200 előadásban szerepelt.

Mozart- és Strauss-szerepei mellett hiteles és érzékeny Gildát alakított a Rigolettóban, finom Desdemonát az Othellóban és emlékezetes, tragikus dívát Puccini Toscájában.

A ’70-es évek elején lánya súlyos betegsége miatt számtalan fellépést lemondott. Saját egészségével nem sokat törődött. Egész életében dohányzott. Amikor egyszer elment egy specialistához, hogy abbahagyja-e a cigizést, az orvos azt mondta neki, az éneklés sokkal veszélyesebb, mint a dohányzás. Így aztán nem hagyott fel vele, de a hangján soha nem talált fogást a nikotin.

Több legendás felvétel őrzi intelligens vokális kultúráját. Van egy 1955-ös Le nozze di Figaro, egyike a legjobb előadásoknak a historikus, korhű hangszeres felvételek előtti korszakból.

Itt Donna Elvira recitativóját és áriáját énekli a Don Giovanni II. felvonásából egy szintén felejthetetlen előadásban. A Wilhelm Furtwängler nevével fémjelzett, mára kicsit megkopott, de nem mindennapi felvételt az 1954-es Salzburgi Ünnepi Játékokon rögzítették.

Galina Visnyevszkaja

Szintén azok közé tartozott, akik idősen és kövéren is megőriztek valamit hajdani szépségükből. 86 évesen érte a halál, december 11-én.

Leningrádban született, 1944-ben, 18 évesen énekelt először színpadon, operettekben. A moszkvai Bolsoj Színház tagja volt. 1961-ben az Aida címszerepében debütált a MET-ben, majd fellépett a londoni Royal Operában, a Milanói Scalában.

Az orosz operák mellett a bel canto szerepekben is maradandó szerepformálásairól votl ismert. Violetta, Tosca, Liú, Csocsoszan, Cherubino hitelesen szólalt meg nemesre csiszolt szopránhangján. Britten az ő hangjára írta Háborús rekviemjének szoprán szerepét.

Galina Visnyevszkaja a híres csellista, Rosztopovics felesége volt. Jó barátságot ápoltak Sosztakoviccsal, akinek Kisvárosi Lady Macbethjéből fergeteges előadást produkáltak, amit szerencsénkre az EMI gondozásában ki is adtak.

1982-ben Csajkovszkij Anyeginjében, Tatyjana szerepében mondott búcsút az operaszínpadnak, Párizsban, majd 1987-ben már mint rendező mutatkozott be, színpadra állítva Rimszkij-Korszakov Cári menyasszony című operáját.  

1984-ben adta ki magyarul is megjelent (Életem) „életregényét”. 2002-ben saját színházat alapított Moszkvában, a Galina Visnyevszkaja Opera Centrumot. 2007-ben szerepet vállalt Alexander Sokurov Alexandra című filmjében.  

Emlékét Marfa őrülési jelenetével idézzük fel Rimszkij-Korszakov Cári menyasszony című operájából. Fuat Mansurov vezényli a moszkva Bolsoj Színház zenekarát.

Kövesd a Figarót a Facebookon is!