Az egész vasárnapot a Zeneakadémián töltöttük. A barátom meg én. Mozart-zongoraversenyeket hallgattunk Keller András, a Concerto Budapest és Ránki Dezső tolmácsolásában. Hármat délelőtt, hármat este. Aztán megbeszéltük.

 

 — Különös érzés délelőtt koncerten ülni. Tizenkét óra előtt sosem iszom, de úgy érzem magam, mintha már felhajtottam volna pár pohárral – elmélkedik a barátom.

 — Azért az első, Esz-dúr zongoraversenyben mégsem volt egyetlen részeg pillanat sem. A vonósok mereven játszottak, ráadásul az elején szét is csúsztak – így én.

 — Az a kisebbik baj. A többiben sem volt, mármint részegség. Egyáltalán, nem találtam a kapcsolatot Ránki félelmetesen komplex és könnyed játéka, illetve a zenekar között. Ahol a mozarti zene lebeg, ott a vonósok alárendelték magukat a gravitációnak.

 — Néha fel sem tűnt a zenekari bevezetés. Ránki játéka egyszerűen a zenekar fölé emelkedett. Lemosta a színpadról. Olyan minőséget képviselt, amilyet a Concerto Budapest még nem ért el. Azért ő egy igazi zseni, nem?

 — Ez nem kérdés. Az viszont kérdés számomra, hogy Keller miért mondott le az értelmezés és a párbeszéd gyönyörűségéről. Mintha pusztán a tempókkal próbálta volna helyettesíteni a gondolatot, az érzelmek sűrűségét.

 — Nekem a gyors tételek túl gyorsnak tűntek.

 — Azokkal nem volt semmi bajom. Nekem inkább a játékosság hiányzott belőlük. Meg az a komplexitás, ami minden mozarti ütem része, nála minden hangban a kavargó érzések elektromos feszültsége vibrál. Ami Ránkinál megvolt, de nem talált visszhangra a zenekarban.

 — Azért a lassú tételekben a fúvósok mintha jobban odatették volna magukat. A G-dúr zongoraverseny (K. 453) andantéjában a fuvola például kiragyogott, és voltak pillanatok, amikor Ránkinak sikerült rákényszeríteni a zenekart a párbeszédre.

 — Néha az volt az érzésem, két karmestere van az előadásnak. De nem tudtam eldönteni, melyikre hallgatott a zenekar, Ránkira vagy Kellerre?

 — Lehet, hogy egyikre sem.

 — Te amúgy kivel hallgatod a Mozart-zongoraversenyeket?

 — Sok mindenkivel, de főleg Christian Zachariasszal. Zongora mellől vezényli a zenekarát, a Lausanne Chamber Orchestrát. Na ők tudnak valamit.

 — Tudtad, hogy a G-dúr zongoraverseny zárótételének témáját Mozart kedvenc madara, egy kalitkában tartott sármány is megtanulta?

 — Nem, de nem csodálkozom. A madarak is Mozarttól tanultak énekelni.