Fotó: Magócsi Márton [origo]

November 14-én, szerdán ünnepli 137. születésnapját a Zeneakadémia. Mivel a felújítási munkálatok még nem készültek el, az ünnepi hangversenyre a Szent István bazilikában kerül sor. A Zeneakadémia zenekarát és énekkarát Nicolaus Richter vezényli, műsoron két Bruckner és egy Messiaen-darab. Interjú.

Az ön nagybátyja volt Karl Richter, a híres orgonista és karmester, nagy jelentőségű Bach-interpretátor. Befolyásolta az ő példája a pályaválasztásban?

Tagadhatatlanul szerepe van abban, hogy a zenei pályát választottam. Máig nagyon szeretem az ő Bach előadásait, a kantátákat és az oratóriumokat. Egyébként meg olyan városban nőttem fel, ahol a zenének, különösen az egyházzenének nagy hagyományai vannak. Talán nem is volt más választásom (nevet).

Hegedűsként kezdte, mikor vált karmesterré?

Viszonylag későn. Már közel harminc voltam, amikor a vonót felcseréltem a karmesteri pálcára. Addig azonban sokáig játszottam zenekarban, operában.

Sok híres karmester keze alatt dolgozott. Kik hatottak önre és mivel?

Carlos Kleibert és Colin Davist emelném ki, talán ők hatottak rám leginkább. Számomra mindig az interakció volt a lényeg: hogyan bánik a karmester a zenekarral, hogyan kommunikál velük. Izgalmas kérdés ez, mert minden esetben másként működik a kapcsolat. Hiába készül fel a karmester magából a műből, érzékenyen és nyitottan kell reagálnia az adott zenekarra.

Vannak diktátor, pszichológus típusú karmesterek. Ön milyennek látja magát?

Én nem vagyok diktátor. A diktátorok, és ez nem csak a zenére érvényes, mindent tönkretesznek.

Na, de Furtwängler, Toscanini, Karajan? Ők nem arról híresek, hogy a zenészeik lelkét ápolgatták.

Szerintem ők egyszerűen grandiózus személyiségek voltak, nem diktátorok. Lehet, hogy a zenészek többsége tartott tőlük, de nem szabad összekeverni ezt a két fogalmat. Én a magam részéről legfontosabbnak a kommunikációs képességet és a humort tartom. Fontos, hogy egy karmester tudjon nevetni a saját hülyeségein. Ha ezt a zenészek felé fel tudja vállalni, abból csak valami jó sülhet ki. Én nem akarom eljátszani a karmester szerepét, inkább megpróbálom a művet szolgálni. Számomra ez a legfontosabb. A természetesség híve vagyok. Aki szerepet játszik karmesterként, az bizonytalanságot áraszt magából. A karmester azért felelős, hogy a zenészek játéka természetes és autentikus legyen.

Meghallgatja a művet másokkal, mielőtt belefog a tanulásába?

Karmesterként, de még hegedűsként sem tettem ilyet soha. Még véletlenül se akarom, hogy egy másik interpretáció befolyásoljon. Mindig arra törekedtem, hogy saját elképzelésem legyen egy műről. Csak akkor vagyok hajlandó meghallgatni az adott művet mások előadásában, ha a saját verziómmal már elkészültem.

Mi van akkor, ha ezek után az a bizonyos másik előadás jobban tetszik, mint a sajátja?

Előfordult már ilyen, de nem estem kétségbe. Volt határozott elképzelésem, amit képes voltam közvetíteni a hallgató felé. Az a csodálatos a zenében, hogy az értelmezések széles skáláját kínálja előadónak és hallgatónak. Nem az a cél, hogy a befogadó kitalálja, mit gondolok én a zenekaron keresztül egy műről, hanem hogy olyan élményt kapjon, amely arra inspirálja őt, hogy megalkossa a saját verzióját. A zenében az a szép, hogy nincs abszolút, szavakkal megragadható jelentése. Pontosabban annyi van, ahányan játsszuk és hallgatjuk.

Számít önnek, hogy hozzáértő vagy laikus közönség ül a nézőtéren?

A különbség többnyire érzékelhető, de mindez valójában nem számít. Az élmény a fontos, ahhoz pedig nem kell tudni sem kottát olvasni, sem hangszeren játszani.

Sokat dolgozik fiatalokkal. Most éppen a szerdai koncertre készülnek a Szent István bazilikában a Zeneakadémia zenekarával, amely csupa egyetemistából áll. Milyennek látja őket?

Nagyon szeretek velük dolgozni, mert tudásuk, pályájuk fontos mérföldkövénél tartanak. Ilyenkor, a diplomavizsgák idején vannak technikai tudásuk zenitjén, még nagyon lelkesek, tele vannak közlésvággyal, és ez élettel tölti meg a játékukat. Az a tapasztalatom, hogy miután lediplomáznak, egy részük még képes tovább fejlődni, másik részük pedig küzd azért, hogy ne veszítse el azt a tudást, amit egyszer már megszerzett. Mindig az utóbbiak vannak többen.

Ön a művészeti vezetője a junge deutsch-französische philharmonie-nak. Két-három hetes projektekre jönnek össze évente, csupa fiatal zeneakadémista. Szokás szerint egy harmadik ország fiataljait is meghívják a közös zenéléshez.

A nemzetközi párbeszéd nagyon fontos ebben a projektben. Nagyon jó látni, hogy különböző nemzetségű fiatalok között, akik korábban esetleg riválisként tekintettek egymásra, a kurzus alatt barátságok, szerelmek születnek. A közös munka során kiderül, hogy egy célért dolgozunk, egy nyelvet beszélünk, leomlanak, összemosódnak a kulturális, nyelvi, etnikai határok.

Idén és jövőre is Magyarország a vendég. Hogyhogy kétszer egymás után ránk esett a választás?

 Azon túl, hogy nagyon szeretek együtt dolgozni a magyar zenészekkel (és ezt nemcsak udvariasságból mondom, higgyék el), jelzésértékűnek is gondolom az együttműködésünket. Mostanában mind a német, mind a francia média azzal van tele, hogy Magyarországon valami nincsen rendben, hogy nem jól működik a demokrácia, hogy terjedőben van a nacionalizmus. Nacionalizmus persze Németországban és Franciaországban is van, a lényeg az, hogy folyamatoson tegyünk ellene, hogy beszéljünk róla, és példát mutassunk a leküzdésére. A zene tökéletesen alkalmas arra, hogy nyelven és nemzeten túli egységet teremtsen az emberek között, ezért szimbólumértékűnek tartom, hogy magyarok, franciák és németek együtt hoznak létre egy kulturális értéket: Wagner születésének 200., a német-francia kiegyezés (Elysée-szerződés) megkötésének 50., illetve a zenekarunk megalakulásának 25. évfordulójára. A 2013. áprilisában megrendezésre kerülő ünnepi koncerten részt vesz a francia és a német államfő, amire a magyar állam vezetői is meghívást kapnak.

A város kulturális vezetője, a Wagner és Liszt hagyaték kurátora, a 2013-as Wagner-év zenei eseményeinek szervezője. Ön a legnagyobb úr Bayreuthban?

(Nevet) Úr nem vagyok. Ha ez hatalom, akkor csak arra való, hogy a kultúrát szolgáljam vele. Ha ezt valaki észreveszi és értékeli, annak viszont nagyon tudok örülni.

A Bayreuthi Festspielhausról kevesen tudnak olyan sokat, mint ön. Mesélne róla egy kicsit?

Különleges, misztikus hely egyedülálló akusztikával. Van valami megmagyarázhatatlan kisugárzása. Végighallgatni ott egy Wagner-operát rendkívüli élmény. Mondom ezt úgy, hogy még csak nem is vagyok fanatikus Wagner-rajongó.

Ki dönti el, hogy ki vezényel az ünnepi játékokon?

Korábban Wolfgang Wagner, mostanság két mostohatestvére, Katarina és Eva. A Festspielhausnak önálló vezetése van, Christian Thielemann a művészeti tanácsadója. De művészeti, anyagi és adminisztrációs kérdésekben szorosan együttműködünk.

A gazdasági válság hatását megérezték?

A kultúrára világszerte mindig túl kevés pénz jut, de még ilyen szűkös körülmények között is van lehetőség kreatív megoldásokra. Éppen most állunk egy igen költséges projekt előtt, az épület ugyanis már rég megérett a felújításra.

Jól tudom, hogy az előadásokra már tíz évre előre el vannak adva a jegyek?

Ha tízre nem is, de hét évre előre igen. Nemrég színpadra állítottunk egy műsoron kívüli Rajna kincsét, csak online lehetett rá jegyet venni. Este hat órakor megnyitottuk a jegyeladást, 6 óra 18 perckor a 2000 férőhelyből az utolsó is elkelt.

Mivel magyarázza Bayreuth ilyen mértékű vonzerejét?

Misztikus, kétségtelenül. Egyfajta zarándokhely, a wagneri világ közepe. Ez a mi szerencsénk. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a világ más pontjain rosszabbul játszanák Wagnert.

Ennyire aktuális lenne Wagner zenéje a 21. században?

Wagner mindig modern, mert művei a világ állapotáról alkotott víziók. A Ring tartalma, sztorija abszolút aktuális. Olyan, mint egy krimi, a negatív emberi tulajdonságokat leplezi le, talán ebben van a titka.

A 2013-as évben, Wagner születésének 200. évfordulóján ön vezényli a Ring tetralógia zanzásított változatát. Hogy fér bele közel 15 órányi zene egy estébe?

Természetesen elhangzik a teljes Nibelung gyűrűje is. De mi elkészítettük a mű keresztmetszetét. David Seaman a négy operából összevágott egy négy órás verziót. Philippe Arlaud rendezésében adjuk elő, fiatal énekesekkel és muzsikusokkal, köztük magyarokkal. Terveink szerint utána bejárjuk vele az egész világot, reményeink szerint Budapesten, a felújított Zeneakadémián is felhangzik majd 2013 őszén. Olyan szövevényes a Ringet alkotó négy opera, annyi ismétlés van benne, hogy ebben a kompakt formában talán olyanokat is megérint, akik eddig épp a hossza miatt idegenkedtek tőle.

A Szent István bazilikában most szerdán két Bruckner-mű is felcsendül az ön vezényletével. Miért épp őrá esett a választása?

Bruckner valahogy a perifériára szorult, sokkal több figyelmet érdemelne. A Zeneakadémia növendékei még soha nem játszották ezeket a műveket, most valami új élményben lehet részük. Bruckner izgalmas szerző, romantikus, de már kacsingat a modern zene felé. Nem tagadom, misszió is ez, hogy a zenéjét minél többen megismerjék. Ráadásul úgy tudom, az 5. szimfónia még sosem hangzott el Budapesten, úgyhogy ez lesz a mű első magyarországi bemutatója. Eddig azt tapasztaltam, aki belekóstol Bruckner muzsikájába, azonnal beleszeret. Adjunk egy esélyt magunknak.

(Az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet Tötös Krisztinának)