Formabontó, kreatív koncepció alapján forgat image klipet december 8-án a Zeneakadémia stábja. A korábbi kisfilmeket is rendező Géczy Dávid irányításával professzionális, a trükk-effektek terén is otthonosan mozgó csapat valósít meg.

A klip zenéjének megírására Kutrik Bencét, a Zeneakadémia zeneszerző versenyének többszörös díjazottját kérték fel.Bence eredetileg informatikusként végzett, majd San Franciscóban és Torontóban folytatott zeneszerzés tanulmányokat, a mesterszakot pedig a Zeneakadémián végezte.

Kortárs komolyzenei művei mellett számos filmhez és számítógépes játékhoz komponált zenét, többek között olyan jelentős kiadók felkérésére, mint a Disney Interactive.

A Musiciens Libres kamaraegyüttes tagjai, ahogy nevük is jelzi, a zenei szabadság szószólói. Hisznek abban, hogy nincsenek falak a különböző stílusok között, hogy a klasszikus, a kortárs, a jazz, vagy a népzene egyaránt maradandó értéket képvisel.

Az est műsorán a klip zenéje előtt megszólal Kutrik Bence díjnyertes Vertigo című kompozíciója, valamint a filmben is főszerepet játszó kamaraegyüttes előadásában J. S. Bach, Beethoven, Bartók és de Falla egy-egy klasszikusa is.

A forgatás során az alkotók számítanak a közönség aktív közreműködésére, sőt, az igazán elhivatottakat további statisztálásra marasztalják a klip-koncert december 8-án este 22.30 óra körüli befejezését követően is, egyes jelenetek forgatása ugyanis éjszakába nyúlóan folytatódik.

A klip-koncertre 200 Ft-os regisztrációs jegy váltható a Zeneakadémia pénztárában. További tudnivalók itt.

***

Nyerj jegyet a Zeneakadémiára!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Mi a Musiciens Libres kamaraegyüttes nevének magyar megfelelője, fordítása?

A válaszokat beküldők között jegyeket sorsolunk ki a Zeneakadémián megrendezésre kerülő Ian Bostridge és Thomas Adés (2014.12.07. 19:30) programra.

A megfejtéseket 2014.12.02-án 23:59 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Ian_Bostridge.

A megfejtés mellett a válaszlevélbe kérjük, tüntesd fel neved, telefonszámod és postacímed. A kisorsolt játékosokat a megadott elérhetőségeken a sorsolás napján (2014.12.02.) értesítjük. A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.