Fotók: Pályi Zsófia (Origo)

Szólista és kamaramuzsikus, egy rakás nemzetközi verseny első helyezettje, Liszt Ferenc-díjas hegedűsművész, nem mellesleg pedig a Kaposfest kamarazenei fesztivál művészeti vezetője, melyet negyedik alkalommal hoz tető alá. Kokas Katalin arra vállalkozott, hogy az elkövetkező 20 évben az elmúlt 350 év legszebb kamaradarabjait műsorra tűzze. Hogyan működhet egy ilyen fesztivál Magyarországon?

Pécsett született, de valójában Kaposvár a szülővárosa. Ott nőtt fel, ott kezdett ismerkedni a hangszerrel. A sporttagozatos általános iskola és a zeneiskola között ingázott. Tehetségét hamar felismerték, 11 évesen már a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő osztályába járt. Hálásan emlékezik vissza Halász tanár úrra: „Amikor beléptem az ajtón, végigmért, és tudta, mennyit gyakoroltam. Volt, hogy fél évig tanultam nála egy etűdöt, mire az adott vonástechnika az enyém lett. De az egy életre szólt. Gyerekkorban képtelenség minden egyes próbán arra koncentrálni, hogy majd fél év múlva kiállok a színpadra, és az micsoda öröm lesz. Én a tanáromért gyakoroltam. Az ő elismerése volt a legfőbb örömforrás.”

A vidékről felkerült kislányt minden szempontból mélyvízbe dobták.A kiemelkedő tehetségek rögös útját járva, hatodmagával lakott egy kollégiumi szobában, még csak nem is zenészekkel. Senki nem figyelt rá, gyakorol-e vagy sem, akár el is kallódhatott volna.

„Fanatizmussal mindent lehet bírni”– mondja. Kokas Katalin valamennyi kontinensen rendszeresen muzsikál. Kilenc éve tanít hegedűt a Zeneakadémián, tanít nyári vonóstáborban, szervezett mesterkurzust, volt vendégprofesszor az Indiana Universityn, Bloomingtonban, és ő a motorja a kaposvári kamarazenei fesztiválnak.

„Egyedülálló gesztus a város részéről, hogy hat éves szerződést írtunk alá, így tudok előre tervezni. Ez már a negyedik év. Nagyszerű csapattal dolgozom, Bolyki György a fesztivál igazgatója, ő menedzseli az egészet. Az én feladatom, hogy évről évre kitaláljam, milyen műsort állítsak össze, kiket hívjak meg.”

Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy erre a törékeny, bensőséges, intim műfajra Magyarországon fesztivált építsen valaki. Mert előadótól és hallgatótól egyaránt nagy koncentrációt igényel. A sznobizmus ehhez már kevés. Kétségtelenül hiánypótló a Kaposfest, a kamarazene legszebb darabjai ugyanis Budapesten is csak ritkán kerülnek terítékre: egy Brahms sextettet vagy Beethoven Tavaszi szonátát a fővárosban is ritkán csípünk el. Kokas Katalin viszont nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az elkövetkező 20 évben az elmúlt 350 év legszebb kamaradarabjait műsorra tűzze. Az elfeledett remekművek mellett igyekszik hazai és külföldi kortárs zenéket is becsempészni a programba.

Komoly logisztikai feladat a hét napos fesztivál alatt körülbelül 40-50 előadót, 35 órányi zenét, 80-90 óra próbaidőt (plusz 35 óra főpróba) megszervezni.

Az előadók közül szinte mindenki Katalin barátja. Színpadi barátságokról van szó, valahol, valamikor együtt muzsikált velük. Négy évvel ezelőtt például Joshua Bell nyitotta meg a Kaposfestet. De a többiek sem kisebb egyéniségek, legfeljebb nincs akkora nevük. Még.

Nem elég kitalálni, hogy ki mit játszik, az se mindegy, hogy kivel. Hiszen a muzsikusok különböző iskolákat, zenei ízlést képviselnek, a habitusukról nem is beszélve. „.A légies, barokk hangszeren játszó Alina Ibragimovát például nem tenném össze Leclair-duót játszani Boris Brovstynnal, aki a tradicionális orosz iskolát képviseli. Olyanok lennének, mint két fantasztikus fűszer, amely nem illik ugyanabba az ételbe” – magyarázza.

Azt mondják, az üzletben nincs barátság. A zenében, úgy látszik, mégiscsak van. A lockenhausi fesztiválra Martha Argerich és Gidon Kremer kedvéért a zenészek akár ingyen is elmennek. Kaposvárra a muzsikusok baráti gázsiért jönnek (ami magyar szemmel nézve persze még így is tetemes), de az együtt zenélés öröme egyelőre fontosabb motiváció, mint a magas nemzetközi anyagi elismerés megszerzése.

Talán azért is van ez, mert többségük még fiatal és bohó, több bennük a kulturális kíváncsiság. Itt meg tényleg jó buli vár rájuk, élvezhetik Bartók és Kodály országának szellemi közegét, mesterszakács (Segal Viktor) főz majd az étteremben, ahol a koncertek után profi cigányzenészekkel muzsikálhatnak együtt. Olyan élő tradíció részesei lehetnek, amelyből annak idején Brahms, Liszt vagy Haydn táplálkozott. Kokas Katalin szerint ezek az igazán maradandó élmények.