A száz éve született Fischer Annie emléke előtt is tiszteleg Prunyi Ilona ötven éves pályájára visszatekintő koncertjén. 

A május 13-i életműkoncert a romantikus kamarazene, Schubert, Brahms, Chopin és Liszt darabjaira fókuszál, illetve Dohnányi egy saját műve és egy Johann Strauss-átirata is elhangzik a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában. A zongoraművész partnere az 1986-ban született fiatal hegedűművész, Banda Ádám lesz.

A zongoraművész már elmúlt ötven éves, amikor megismerkedett Fischer Annie-val. Mély szakmai és emberi kapcsolat alakult ki a két művész között. „Meghatározó volt számomra ez a kapcsolat, annak ellenére, hogy csak élete utolsó néhány évében lehettem a barátnője. Úgy érzem, én is hatottam rá, felfrissítettem ezeket az éveit" - mesélte Prunyi Ilona az MTI-nek.

Prunyi Ilona közönségbarát koncertet ígér, jóllehet pályája során nem kényeztette el hallgatóit könnyű darabokkal. Nemcsak a darabok előásása jelent azonban nehézséget a jövő keddi hangverseny kapcsán.

"Másfél éve vassal van körülkerítve a kezem, benne csavarokkal; úgy remélem, júniusban vehetik ki. A sérülés ugyanakkor nagyon hasznos tapasztalatnak is bizonyult: fel kellett frissítenem a zongorával való kapcsolatomat, és nagyon össze kellett magam szedni, hogy oda juthassak, ahol ép kézzel voltam. Mozarton hoztam rendbe a kezem, így nem panaszkodom, hiszen nincs rossz sorsa az embernek, ha Mozartot tud játszani. Ráadásul most már Liszt is jól megy" – nyilatkozta a művésznő.

***

Nyerj jegyet a Zeneakadémiára!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Ki lesz a keddi koncerten Prunyi Ilona partnere?

A válaszokat beküldők között 1 db páros jegyet sorsolunk ki a Zeneakadémián megrendezésre kerülő Baráti Kristóf és az Új Magyar Kamarazenekar előadásra (2014.05.23 19:30).

A megfejtéseket 2014.05.18. 24:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Baráti.

A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe. A kisorsolt játékosok e-mailes vagy telefonos értesítést kapnak. A jegyeket személyesen tudod átvenni a 1073 Budapest, Dob u. 76-78. címen.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.