Száz éve, 1914. július 5-én született a háromszoros Kossuth-díjas Fischer Annie, a zongora poétája és a karmesterek rémálma.

A szomszédban zongoraórát adott valaki. A kis Annie sorra lepötyögte, ami áthallatszott. Nagy szemet meresztettek a szülei. A kislány nyolcévesen Beethoven C-dúr zongoraversenyét, tizenegy évesen Mozart és Schumann műveit adta elő Zürichben.

Korengedménnyel vették föl a Zeneakadémiára, évfolyamtársa volt Solti György, tanára Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő. A neves zenekritikus, Tóth Aladár 1929-ben "kis zongorazseninek" nevezte, a következő évben, alig 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba.

1933-ban megnyerte Budapesten az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, keresett koncertzongorista lett Európában. 1937-ben férjhez ment a nála 16 évvel idősebb Tóth Aladárhoz, aki ezt követően már nem írt róla, de meghatározó szerepet játszott zenei fejlődésében. A házaspár a második világháború idején Svédországba emigrált, Fischer Annie 1946-ban Bach d-moll zongoraversenyével tért vissza a hazai közönség elé.

Magyarország "utazó zenei nagyköveteként" a legrangosabb fesztiválok vendége volt, a legnagyobb karmesterekkel lépett fel. Többször dolgozott együtt Otto Klempererrel, aki 1947-től 1950-ig a budapesti Operaházban vezényelt, 1946 és 1956 között az Operaház igazgatója volt. Fischer Annie Klempererrel később Beethoven összes zongoraversenyét előadta a londoni Royal Festival Hallban.

Fischer Annie szinte haláláig koncertezett, még nyolcvanévesen is fellépett Angliában és Japánban, utoljára 1994-ben Szolnokon, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszott.

Példaképe Bartók Béla volt, nagyra becsülte Szvjatoszlav Richtert, egyik legjobb barátja Ungár Imre világtalan zongoraművész volt. Hivatalosan soha nem tanított, de számos ifjú tehetség indulását segítette tanácsaival. A fiatalabb nemzedék tagjai közül a kezdetektől bátorította Vásáry Tamást, Frankl Pétert, Schiff Andrást, Failoni Donatellát, Hauser Adrienne-t, Kocsis Zoltánt, Csoba Tündét - ez utóbbi volt az egyetlen tanítványa, akivel éveken keresztül foglalkozott.

Fischer Annie előadásaiban nagy szerepe volt az ösztönösségnek, kétszer sosem játszott el ugyanúgy egy darabot. Érzelmekben gazdag, külsőségektől mentes játéka, ha kellett simogatóan lágy, ha kellett acélosan kemény volt. Vásáry Tamás szerint a "karmesterek rémálma" volt, mert szabadon, szuverén módon játszott. Művészetét viszonylag kevés hanglemez őrzi, mert nem szerette a stúdiók zárt világát. Egyaránt otthon volt a bécsi klasszikusok és a romantikusok világában. Bartók harmadik zongoraversenyét az ő interpretálásában ma is etalonnak tekintik.

Egész életében keveset aludt, szívesen rádiózott és tévézett, szerette a keresztrejtvényeket és a kártyajátékot, olvasni pedig leginkább az orosz klasszikusokat, s szenvedélyes dohányos volt. Interjút ritkán adott, mert úgy gondolta, hogy játékával elmondja, amit akar. 81 éves korában, 1995. április 10-én halt meg Budapesten, a legenda szerint Bach János passiójának hallgatása közben.