Az ismeretlen zongorista csak félig töltötte meg a Zeneakadémia nagytermét, a szünetben azonban a nézők körbetelefonálták a várost, hogy aki tud, jöjjön, mert zseni koncertezik. A koncert végén egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a teremben. A zsenit Szvjatoszlav Richternek hívták. Száz éve született a múlt század egyik legnagyobb zongoravirtuóza. 

 

Magyarországon lépett föl legtöbbször

Richter különleges kapcsolata Magyarországgal mindvégig megmaradt: anyai ágon állítólag magyar őse is volt, közel állt hozzá a magyar zene, legnagyobb előszeretettel Liszt darabjait játszotta.

Hazáját leszámítva Magyarországon lépett fel a legtöbbször, több mint ötven hangversenyt adott, utoljára, 1993-ban Grieg műveit játszotta. Magyarországi rádiófelvételeit 2010-ben 14 CD-ből álló válogatáson tették közzé; olyan művek is akadnak köztük, amelyeket csak nálunk játszott, vagy sehol máshol nem rögzítettek vele.

Nem tűrte a rendszeres képzést

Az ukrajnai Zsitomirban született, de Odesszában nőtt fel, német származású apja konzervatóriumi tanár volt. Richter sokáig autodidakta módon tanult zongorázni, mert nem tűrte a rendszeres képzést. Nyolcévesen már komponált, négy évvel később megírta első operáját.

A műfajért amúgy haláláig rajongott, Wagner, Csajkovszkij és Verdi művei voltak a kedvencei. Tizenöt évesen az odesszai operaház korrepetitorának nevezték ki. Első szóló zongorakoncertjét 19 évesen adta, Chopint játszott.

Formális zongoraképzése 1937-ben kezdődött, amikor a moszkvai konzervatórium hallgatója lett. Tanára, Heinrich Neuhaus már a felvételi vizsgán zseninek nevezte a fiatalembert, akiről azt mondta: egész életében erre a tanítványra várt, de szinte semmit nem tudott tanítani neki. 

Félt a repüléstől

Richter nem kedvelte a telefont, félt a repüléstől, legszívesebben gépkocsival és vonattal utazott. Legjobban a teherautót szerette, amelyben benne volt a zongorája is, így kisebb helyeken is meg tudott állni egy rögtönzött koncertre. Egyszer fél évig Szibériát járta, száznál több faluban és városban koncertezett, hogy az egyszerű embereknek is elvigye a zenét.

Gyilkos kezek

A zenei tökéletesség fanatikusa volt. "Eleven zongoralexikonnak" nevezték, akinek "gyilkos kezei vannak, de morálja bevehetetlen erődítmény", és kizárólag a lelkiismeretére hallgat zongorázás közben. Távol tartotta magát a politikától, s bár nyugati turnéit csak későn kezdhette el, emigrálni soha nem akart. Úgy vélte, hogy játszani mindenhol lehet.

Tökéletes technikai tudása mellett hatalmas sikert aratott improvizációs képessége is, tanítani soha nem akart. Fiatalon komponált is, de Moszkvába költözése után már csak zongorázott. Amint egy ízben mondta, nem látta értelmét, hogy szaporítsa az amúgy is fölös számú rossz zenét.

Nem kedvelte a publicitást, fényképezni élete végén már csak a szünetekben engedte magát. Koncertjein szinte sötétségben játszott, csak gyertya világíthatott, interjút igen ritkán adott. Idősebb korában már nem szerette a nagy hangversenytermeket, szívesebben lépett fel kisebb városokban.

A vasfüggöny mögé

Richtert először 1960-ban engedték a vasfüggöny másik oldalára, de ezután állandó vendége lett a leghíresebb zenei fesztiváloknak, volt olyan év, hogy több mint száz koncertet adott. Szívesen vállalt kamarazenélést is, fellépett Msztyiszlav Rosztropovics gordonkaművésszel, David Ojsztrah hegedűművésszel (hármasban előadták Beethoven Hármasversenyét is), kísérte az énekes Dietrich Fischer-Dieskaut és Elisabeth Schwarzkopfot, valamint feleségét, Nyina Dorliakot, az angol komponista-zongoraművész Benjamin Brittennel négykezes és kétzongorás felvételeket is készített.

Hatalmas repertoárja nyolcvan szólóestre lett volna elég, műsorán szinte a teljes zongorairodalom szerepelt. Elsősorban a romantikus mesterek (Schubert, Schumann), Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics, valamint Bach műveit szerette. Olyan darabokat viszont soha nem játszott, amelyekről úgy vélte, hogy mások már tökéletesen előadták, ilyen volt Beethoven 5. zongoraversenye.

Utolsó évek

Élete utolsó éveit Párizsban töltötte, utolsó hangversenyét 1995 márciusában, Lübeckben adta. Halála előtt alig egy hónappal költözött vissza Moszkvába, ott halt meg 1997. augusztus 1-jén szívinfarktus következtében. Hamvai a Novogyevicsi temetőben nyugszanak.