Szerda estétől december közepéig még három alkalommal vetítenek operafilmeket a budapesti Olasz Kultúrintézet, a Rada Film és a Puskin mozi közös szervezésében.

Az Olasz operamesék című sorozatban először Puccini Toscája látható a Puskin moziban. Ez volt az első olyan produkció, amelyet Andrea Andermann eredeti helyszíneken vett föl 1992-ben. Az egész napos tévéközvetítésben a cselekmény eredeti napszakaiban sugározták a felvonásokat. A közvetítésből film, illetve DVD készült - olvasható a mozi honlapján.

A címszerepet Catherine Malfitano énekli a felvételen, Cavaradossit Plácido Domingo, Scarpiát Ruggiero Raimondi alakítja. A Traviata, amely ugyanígy készült a párizsi Hotel La Rochefoucauld-Doudeauville-ben és egy Párizshoz közeli birtokon Eteri Gvazava és José Cura főszereplésével, október 2-án látható.

Október 30-án a Rigolettót vetítik, amelyet 2010 őszén vettek fel Mantovában, ahol a történet játszódik. Érdekessége, hogy a hőstenorból bariton szerepkörre éppen akkor váltó Domingo énekelte a címszerepet, leányát, Gildát pedig a 2009-ben Magyarországon rendezett Domingo-énekverseny, az Operalia egyik nyertese, Julia Novikova játszotta. Végül december 18-án Rossini Hamupipőke című operájának filmváltozatát mutatják be a Puskin moziban.

MTI