figaro

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Bár Gőz László már 1996-ban megalapította a Budapest Music Center névre keresztelt magyar kortárs, klasszikus és jazz zenei információs központot, az intézménynek máig nem volt igazi otthona. Aztán a ferencvárosi Mátyás utcában megvásárolt egy régi bérházat, nagy részben lebontotta, majd újraépítette. Multifunkcionális épületet hozott létre 150 fős jazz klub-étteremmel, 350 fős kamarazenére kalibrált koncertteremmel, öltözőkkel, stúdiókkal, és a házban kapott helyet Eötvös Péter kurzusintézete és a könyvtár is, amely egyben kamarakoncertek és előadások megtartására is alkalmas. Gőz Lászlóval a nyitást megelőző napokban arról beszélgettünk, konkurenciája akar-e lenni a Müpának és a Liszt Akadémiának; hogyan lehet pénzügyi nyomás mellett kompromisszumok nélkül csak magas minőségben gondolkodni; miből térül meg a havi 10 millió hiteltörtlesztés. Szóba kerülnek a boldog harsonás évek is.

Úgy tűnik, az épület minden részlete át van gondolva a parketta minőségétől az akusztikáig. Mindenbe beleszólt?

Igen, de nem csak, mint tulajdonos, hanem mint zenész vagy koncertszervező. A ház túlnyomórészt átgondolt tapasztalatok mentén készült, de végül az építészek foglalták mondatokba. A ház annyira összetett, hogy mindenkinek jutottak önálló részek. Az építészek, Gőz Dorottya, a lányom, Chehade Abdel Rahim és Taraczky Dániel meglehetősen szabad kezet kaptak, így az épület nagyon izgalmassá vált, miközben a munkálatok kívülről nézve csupán házfelújításnak tűntek. Az egész egy igazi családi vállalkozás.

Mennyibe került?

Nagyjából 2,5 milliárd, melynek 80 százaléka magántőke (önrész és hitel), 20 százaléka kormányzati támogatás. A hitel visszafizetése 10 évig tart, ami nagyjából havi 10 millió forint havi törlesztést jelent.

Ez a pénzügyi nyomás nem kényszeríti majd kompromisszumokra a minőséget illetően?

Remélhetőleg nem. A BMC 17 éve képvisel egyfajta utat és minőséget, amit a ház megléte remélhetőleg inkább emelni fog. Nem fogunk csak azért népszerű előadókat, horrorgázsikért fellépő populáris sztárokat szerződtetni, hogy nagyobb bevételre tegyünk szert.

Az alól nem tudja kivonni magát, hogy a zenei produkciók is termékké váltak, amiket el kell tudni adni. Ma már az eladhatóság nagymértékben meghatározza az áru, ez esetben a zenei előadás értékét.

Ez igaz, de mi szeretnénk szembe menni ezzel a tendenciával. Kicsik vagyunk, 350 embert bármikor be tudunk csalogatni. Amikor 1996-ban a Budapest Music Center nevet először leírtam, az járt a fejemben, hogy olyasmit szeretnék létrehozni, ami branddé válik, egyszer talán fogalommá is. Azt szeretném, ha zeneszerető emberek egymás között úgy emlegetnék majd egyszer ezt a helyet, mint ahogy mi emlegettük a Zeneakadémiát vagy az Egyetemi színpadot vagy akár a Carnegie Hallt.

350 néző nem kevés ahhoz, hogy abból a havi 10 milliót törleszteni lehessen?

A BMC eddigi tevékenysége is rengeteg pénzbe került, ezeket a külső munkákat mindenképpen megtartjuk. Eddig ezeknek a tevékenységeknek a nyereségeiből támogattuk a könyvtárat, a lemezkiadást, az infó központot. A házban is fogunk céges rendezvényeket tartani, megnyílik a ház étterme, amelyben esténként jazz koncerteket rendezünk.

Mi lesz a fő profil? A BMC lesz a kortárs zene fellegvára? Nyilván nem véletlen, hogy a Nemzetközi Eötvös Intézet is itt kapott helyet.

Eötvös Péterrel együtt dolgozni nagy megtiszteltetés számunkra. A fellegvár kicsit túlzás. A ház annyira sokrétű, hogy nem tud egy-egy műfaj vagy stílus elfedni semmit. A popzenén kívül minden lehet nálunk - jazz, klasszikus, kortárs zene, népzene, képzőművészeti kiállítás, sőt akár zenés színházi produkció. A BMC 350 fős terme kifejezetten kamarazenei összeállítások számára épült. Egyenes padló, emelhető színpaddal, nagy belmagassággal, és a kamarazene számára ideális akusztikával. Valójában ez a város első épített kamaraterme.

Konkurál majd a BMC a Müpával és a Liszt Akadémiával?

Mindkét intézménnyel évek óta dolgozunk együtt és a jövőben is egyértelmű az együttműködésünk. A főváros hangversenyéletében lehet versenyhelyzet, de ez a zenerajongók számára inkább pozitív, mint negatív. Azt gondolom, remekül elférünk egymás mellett, sőt egymást inspirálva tudunk működni.

Lát lényegi különbséget a klasszikus és kortárs zene közönsége között?

Van átfedés, sőt a tapasztalatom az - köszönhetően az előadók műsorszerkesztésének - a közönség szívesen hallgat meg két klasszikus darab között kortárs műveket.

Mit jelent az, hogy zenei központ?

Egy olyan hely, amelynek minden szeglete a zenéről szól. Tegnap felvételeket készített Jim Merod – az egyik legismertebb amerikai hangmérnök - a Modern Art Orchestra próbáján, és ő mondta, hogy „jó hely a zenének”.

A BMC eredetileg lemezkiadónak indult?

1996-ban zenei információs központ létrehozásának céljából alapítottam a BMC-t. Nagyjából 1990-től szembesültünk azzal, hogy az addig jól működő állami kulturális menedzsmentek megszűnnek - ilyen volt például az Interkoncert -, amelyek más művészeti ágak mellett a magyar zenét nemzetközi fórumokon menedzselték, azaz megfelelő információs háttér volt mögöttük. Bár a Magyar Zenei Tanács működtetett egy analóg rendszert, de a 90-es évek már az internet világa volt. Először velük együtt dolgoztuk ki egy magyar zenei adatbázis létrehozását. 17 év alatt 10 ezer magyar kortárs művet sikerült a legrészletesebb adatokkal katalogizálnunk. Lassú és szakértelmet elváró munka, de ennek eredménye, hogy ma a BMC adatbázisában rákereshetsz arra, hogy 1975-76-ban készült-e cimbalomra, trombitára és nagybőgőre két-három perces mű. Vagy felkutathatsz egy bizonyos klarinétost, harsonást, hegedűst, zongoristát. Mindezt úgy építettük föl, hogy erre kevés és rendszertelen állami támogatás kaptunk, tehát plusz feladat volt a munka anyagi hátterének megteremtése.

Ez hogyan sikerült?

Az első időben lemezkiadással, később rendezvények szervezésével, de gyártottunk több milliós példányszámú nyomdai anyagokat is. Az első időben filmzenékkel kezdtük (pl. Csinibaba), de ezzel párhuzamosan a klasszikus kortárs lemezkiadásba is belevágtunk. A filmzenékkel később le is álltunk. Lassan kialakult a BMC Records igazi arca - klasszikus kortárs lemezkiadás – és összeállt egy BMC-s stáb, kiépítettük a lemezek nemzetközi terjesztő hálózatát. 1996 óta több mint félmillió magyar klasszikus, kortárs és jazz lemezt adtunk el a világban. A Midem-, Jazzman- Deutsche Schallplatten Peis- Gramofon-díjak és pozitív hangú kritikák százai azt igazolták vissza, hogy komolyan vesznek minket a nemzetközi piacon.

De pusztán a lemezeladásokból ezt a központot nem lehetett volna finanszírozni.

Nem, ezt a közszolgálati tevékenységet a rendezvényeinkből támogattuk. A mi cégünk csinálta például a Nemzeti Vágtát, több száz céges rendezvényt bankoknak, multiknak. Az onnan bejövő hasznot csont nélkül ide toltam be.

Korábban harsonaművész volt. Abban nem volt elég kihívás?

Negyvenéves koromig rengeteg helyen játszottam, éltem a zenészek csodás életét, rengeteg stúdiófelvételben vettem részt, saját zenekarom volt, kortárs zenét játszhattam a 180-as csoportban. Amit negyvenéves korig ebben a szakmában harsonásként el lehetett érni, azt elértem. Ugyanakkor, ha megkérdezek egy zeneszerető embert, mondjon egy világhírű harsonást, nincs válasz. Te tudsz?

Faragó Béla Pók halála című darabja volt az első kortárs zene, amivel találkoztam.

Annak a harsonaszólóját nekem írta a Béla. Ma biztos másképp játszanám. Talán már nem a hang szépsége, a hangok hibátlan ritmusa fontos számomra, hanem a darab maga, a forma, a szólamok íve. Akkoriban éreztem, hogy kevésnek tűnt a harsonás lét és talán én is kevés vagyok a harsonához. Kerestem valami mást, gondoltam a harsona mellett talán elfér más is. Úgyhogy 40 évesen megalapítottam a BMC-t. 17 év alatt nagyra nőttünk, egyre több helyen, szétszórtan működtünk. De most végre itt van minden egy helyen, az új házban. Ez a BMC életében óriási változás, remélem, megfelelünk majd magunknak is.

Gőz László harsonaművész, tanár, a Budapest Music Center alapítója még abban az iskolában kezdte zenei tanulmányait, amelyet maga Kodály Zoltán igazgatott. Elvégezte a Bartók Béla Konzervatórium jazz és klasszikus szakát, harsonaművész- és tanári diplomáját 1978-ban vehette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Több mint harminc évig a Zeneakadémia jazz tanszakán tanított zenetörténetet, szolfézst és harsona-improvizációt.

Alapító tagja a 180-as Csoportnak, amellyel 1979 és 89 között egész Európát bejárva több száz koncerten és stúdiófelvételen szerepelt. Jazz muzsikusként számos produkcióban közreműködött.

1996-ban megalapította a Budapest Music Centert (BMC). Olyan zenei információs központ kialakítása volt a célja, amely összegyűjti és nemzetközi viszonylatban is hozzáférhetővé teszi a magyar klasszikus és jazz zenészek, valamint a magyar kortárs zenedarabok adatait.

BMC Records néven 1998-ban független lemezkiadót alapított, kortárs, klasszikus és jazz albumait a nemzetközi szakma komoly díjakkal értékelte. Legutóbb a BMC Records által megjelentetett Ligeti György: Requiem, Apparitions, San Francisco Polyphony című lemezt, Eötvös Péter vezényletével Grammy-díjra jelölték "legjobb kórus előadás" kategóriában.