Jó pár évvel ezelőtt a BBC Today meghirdette a Világ legszomorúbb zenéje versenyt. A feladat egyszerű volt, a hallgatók küldjék be a szerintük legszívfacsaróbb muzsikát, amit valaha írtak kerek e világon. Több mint 400 nevezés érkezett. Hallgassa meg az öt legszomorúbbat. 

Az eredmény: négy klasszikus, egy a könnyűzene világából. Utóbbi mi más lenne, mint a Szomorú vasárnap Seress Rezső tollából, Billie Holiday megjazzesített produkciójában. Persze, ahány ember, annyiféleképp értelmezzük a szomorúságot a zenében. Nekem például a Szomorú vasárnap után nem támadnak öngyilkos gondolataim. Viszont Mozart Figarójának utolsó felvonásában Barbarina L’ho perduta kezdetű cavatinájától mindig kihagy a szívverésem.

Szegény kislány elveszítette a melltűt, amit a gróf megbízásából kellett volna eljuttatnia Susannának, egy üzenettel együtt. Bagatell, de mégis kiváló példa arra, mi a közös a világ legszomorúbb muzsikáiban. Mindegyik azt sugallja, elveszítettünk valami számunkra fontosat. Nem csak egy melltűt, egy üzenetet, hanem egész létalapunkat. Ezért olyan búbánatosan csepegő méreg minden taktusuk.

Pedig amúgy alig vannak közös pontjaik. Jó, mindegyik lassú tempójú, hiszen a szomorúság elképzelhetetlen allegróban. De még a hangnemük sem közös, az egyik dúrban, a másik mollban busong. Valahogy így.

Az első, Samuel Barber Adagio for strings darabja még a Top 5 közül is kiemelkedik. A szavazatok 52,1%-át kapta, ergo elkönyvelhetjük a világ legszomorúbb zenéjének.

A második Henry Purcell Dido panasza Dido és Aeneas című operájából, a szavazatok 20, 6 %-át kapta. Simone Kermes fájdalmasan megejtő hangja még rátesz egy lapáttal.

Gustav Mahler Adagiettoja az V. szimfóniából 12, 3%-kal a harmadik.

A 4. helyen a Szomorú vasárnap végzett 9, 8 %-kal.

Az ötödik Richard Strauss Metamorfózisok című darabja 5, 1 %-kal.

Lehetne folytatni a sort. Itt lenne a helye pl. Górecki 3. vonósnégyesének, Arvo Part nem egy művének. Ha van kedvük, kommentekben küldjenek szomorú zenei linkeket a Figarónak.


Kövesd a Figarót a Facebookon is!