Bach és a számok, ez a témája annak az időszaki kiállításnak, amely november közepéig látogatható az eisenachi Bach-házban. Aki eljut Eisenachba, megnézheti például azt a két elhíresült tárgyat, amely Bach számfetisizmusáról árulkodik: Elias Gottlob Haußmann portréját, amelyen a festő Bach kérésére pontosan 14 gombot festett a zeneszerző kabátjára, illetve azt az 1735-ben készült Bach-serleget, amelyet éppen 14 pötty díszít.

A gyermek Bach nem volt valami jó matematikából, de más tárgyakból sem produkált kiemelkedő eredményt. Fennmaradt az eisenachi iskola 1693-as krónikája, amely szerint a nyolc éves Bach a tanulók ranglistáján a 47. helyen végzett, vagyis a hatodik legrosszabb tanuló volt abban az évben.

Egyedül az éneklés terén mutatott az átlagosnál nagyobb tehetséget. A korabeli feljegyzések szerint erőteljes, kristálytiszta szoprán hangja volt. A zene fontos szerepet játszott a diákok életében, vasárnaponként és ünnepnapokon a gyerekkórus énekelt a főtemplomban, de esküvőkön, temetéseken vagy a környékbeli falvak ünnepségein is felléptek.

Bach egy év leforgása alatt elveszítette mind az édesanyját, mind az édesapját, és 10 évesen legidősebb bátyja, az orgonista Johann Christoph gondnoksága alá került. 15 évesen aztán egy barátjával felkerekedett, és megpályázott egy ösztöndíjas helyet a lüneburgi gimnáziumban. Az ösztöndíjat mindkét fiú megkapta, de hogy Bach végül befejezte-e az iskolát, nem lehet tudni, mert nem sokkal az érettségi előtt munkát vállalt, a weimari herceg öccsének udvari zenekarában lett hegedűs.

Egyes kutatók szerint Bachot egész életében frusztrálta, hogy nem végzett egyetemet. Akadnak, akik a műveltség hiányával magyarázzák a számmisztikához való vonzódását.

A 14-es szám végigvonul az életművön

Hogy miért éppen 14? Mert ha a Bach nevet számokra váltjuk, éppen ennyit kapunk. A betűk értéke az ábécében elfoglalt helyük szerint alakul, vagyis a B, mint a második betű kettőt ér, az A egyet, a C hármat, a H pedig nyolcat. B+A+C+H = 14, és ez a szám, illetve ennek variációi a zeneszerző életművében újra és újra felbukkannak.

Maga a komponista nem tesz említést minderről, a titokzatos összefüggések felfedezése egy teológusnak, Friedrich Smendnek köszönhető, aki 1947-ben a berlini állami könyvtár alkalmazottjaként jött rá, hogy Bach kompozícióiban, különösen az oratóriumaiban újra és újra bizonyos számbeli összeffüggések bukkannak elő. Bach számmisztikáját aztán Douglas Hofstadter 1979-es bestsellere, a Gödel, Escher, Bach  tette általánosan ismertté.

Hofstadter Bach kapcsán furcsa hurkokról beszél. Például a h-moll mise credo tételében a kórus 43-szor énekli a credo szót, ami nem lehet véletlen, mivel a C+R+E+D+O éppen 43-at ad ki. A Máté-passióban 63-szor hangzik fel a Krisztus szó, amely Hofstadter értelmezésében 49 (= 7 x 7) + 14, vagyis a zeneszerző rejtett arcképeként értelmezendő. 

A Goldberg-variációkban ugyan nincsenek rejtvénykánonok (van benne 10 kiírt kánon, minden harmadik tétel kánon), viszont az első kiadás egyik példányának hátsó-belső borítójára Bach kézzel beírt 14 rejtvénykánont a Goldberg-basszus első nyolc hangjára (ezek egyikét fogja egyébként a Haussmann-portrén).

Az elmélet olyan sikeresnek bizonyult, hogy Smend felfedezése óta 66 olyan helyet találtak Bach műveiben, ahol a 14-es vagy a 41-es szám (A 41 a J. S. Bach összege) megjelenik. Sőt egyes  zenetudósok odáig merészkedtek, hogy a Goldberg-variációk ütemszámából arra következtettek, Bach e művel megjövendölte saját halálának dátumát. Hogy ezzel a bachi numerológia csúcs- avagy mélypontjához jutottunk-e, döntse el ki-ki ízlése és belátása szerint.