Bartók Béla zenéjével és kedvenc sárga virágaival búcsúztatták Márquezt Mexikóváros Szépművészeti Palotájában. A múlt héten elhunyt író nemcsak rajongott Bartók zenéjéért, de a magyar zeneszerző hatása a regényeiben is kimutatható. 

Az író hamvait helyi idő szerint hétfőn délután helyezték el a mexikóvárosi kultúrpalota előcsarnokában, ahol tisztelői, többek között a mexikói és a kolumbiai elnök, három órán át róhatták le kegyeletüket ravatalánál.

Bartók Béla zenéjével és a Kolumbiából származó, több stíluselemet vegyítő népszerű latin zenei műfaj, a vallenato dallamaival tisztelegnek a nagy író, a zene fanatikusa előtt, aki maga is énekelt és táncolt, amikor csak tehette. A ravatalt sárga virágokkal díszítik fel, mert a sárga volt az író kedvenc virágszíne, kabátja hajtókájában is mindig egy szál sárga virágot viselt.

Gene H. Bell-Villada amerikai irodalomkritikus Márquezről írott monográfiájában, Garcia Marquez: The Man and His Work (1990), oldalakon keresztül elemzi a Bartók zenéje és Márquez írásai között fellelhető szellemi rokonságot. Márquez maga mesélt erről a párhuzamról Villadának 1982-ben egy személyes beszélgetés során:

„Bartók kedvenc zeneszerzőim egyike. Rengeteget tanultam tőle. A regényeimben sokszor használom a bartóki vonósnégyesek szerkesztésmódját, strukturális arányait.”

Erre jó példa A pátriárka alkonya, amelyben Márquez Bartók  VI. vonósnégyesének szerkezeti elemeit vette alapul. Ahogy Bartók vonósnégyesének első tételében meglebegtet bizonyos ritmikus és melodikus motívumokat, melyeket aztán a darab hangsúlyos részeinek főszereplőivé tesz, Márquez ugyanígy jár el  a Pátriárka első fejezetében: futólag felvillant karaktereket és témákat, melyek a narráció különböző pontjain főszereplővé válnak.