Pontosan 400 évvel azután, hogy Kolumbusz tévedésből felfedezte Amerikát, a New York-i Nemzeti Zenei Konzervatórium alapítója, Jeannette Thurber a cseh zeneszerzőt, Dvořákot kéri fel, hogy találja meg Amerika hangját, legyen a zene Kolumbusza. Most, 121 évvel később a Deutsche Grammophon digitálisan felújított változatban jelenteti meg a legjobbnak ítélt Újvilág-szimfónia előadást, melyet Rafael Kubelik vezényelt 1972-ben a Berlini Filharmonikusok élén.

Dvořák 1892-ben, 51 évesen érkezett New Yorkba, hogy busás összegért (évi 150 ezer dollár, mai árfolyamon kb. 350 ezer) elfoglalja a konzervatórium igazgatói és zeneszerzés-professzori posztját.  Az igazgatás és tanítás mellett azonban fő feladata volt az új zenei világ felfedezése. „Az amerikaiak nagy dolgokat várnak tőlem, mindenekelőtt azt, hogy én mutassam meg nekik az Ígéret földjére vezető utat, s aztán nagy, önálló művészetük birodalmát. Röviden, én teremtsem meg nemzeti zenéjüket!” – írta egy levelében.

Hogy küldetését beteljesítse, három éven át tanulmányozta az indiánok népzenéjét és a fekete rabszolgák dallamvilágát. Ha nem is kutatott olyan szenvedélyesen és kitartóan, akár az aranyásók, mégis megérzett valamit az Újvilág zenei esszenciájából, abból az egyvelegből, mely az őslakosok, a behurcolt afroamerikaiak és az Európa különböző országaiból kivándoroltak hagyományaiból állt össze.

Mindebből, és az időközben Dvořákon egyre inkább elhatalmasodó honvágyból született meg a 9. e-moll, vagyis Újvilág-szimfónia. Egyesítette benne az indián zenére jellemző pentaton dallamvilágot, a spirituálék szinkópahangsúlyos ritmusképletét és a cseh népdalokat. Talán a negyedik tétel fejezi ki leginkább a zeneszerző lelkiállapotát. Indián és cseh dallamok vetélkednek egymással, míg végül a cseh motívum győzedelmeskedik, ahogy Dvořak életében is. Három év után feleségével és gyerekeivel hazautazott, és az amerikai honoráriumból vásárolt egy házat imádott Prágájában.

Az Újvilág-szimfónia ősbemutatójára 1893. december 16-án került sor a Carnegie Hall-ban, Anton Seidl vezényletével. A mű az új és a régi világban egyaránt hatalmas sikert aratott, máig Dvořák legtöbbet játszott szimfóniája. Ezért is döntött úgy a Deutsche Grammophon, hogy Mastered for iTunes sorozatának legújabb digitálisan felújított darabja az Újvilág-szimfónia egyik felvétele lesz.

Rafael Kubelík

A rengeteg nívós interpretáció közül az iTunes választása Rafael Kubelík 1972-es előadására esett, amelyen a cseh karmester a Berlini Filharmonikusok élén adja elő a 9. szimfóniát. A kritikusok ezt tartják a mű egyik legemlékezetesebb megszólaltatásának. Maga Kubelik többször rögzítette a művet, többek között van egy emlékezetes előadás 1951-ből a Chicagói Szimfonikusokkal, és egy 1977-ből a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával. Hangzásképét, árnyaltságát, gondolati mélységét és összeszedettségét tekintve kétségkívül a Bécsiekkel készült lemez a legjobb.

Kubelik interpretációjának szépsége abban rejlik, ahogy az első tételben széles horizonton megnyíló új világ okozta félelmet és kíváncsiságot a darab utolsó hangjáig bezárólag nem ütközteti egymással, nem dramatizálja, nem játssza ki egymás ellen. Ez a szelíd, kedves, bohém mester magasabb pszichológiai szinten elhiteti velünk, hogy félelem és kíváncsiság egymást feltételezi. Kubelik egyenesen örömét leli az ismeretlentől való félelemben, és ez az öröm ragadós.

A lemezen a 9. mellett a 8. G-dúr szimfónia is helyet kapott, amelyet Bruno Walter annak idején tréfásan Óvilág-szimfóniaként aposztrofált. A darabot egyébként "Angolként" is szokták emlegetni, aminek pusztán az az oka, hogy Dvořák egy angol kiadónál jelentette meg először, mivel éppen összeveszett addigi kiadójával, Fritz Simrockkal. A művet maga Dvořak vezényelte az 1890. február 2-ai ősbemutatón.  

Kubelik 1977-es felvétele a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával.