A még talpon álló komolyzenei lemezkiadók menedzserei sok álmatlan éjszakát tölthetnek olyan projektek kiagyalásával, melyeknek nem titkolt célja, hogy a nagy klasszikusokba friss vért pumpáljanak.

 

A remake szelleme járta be Európát, és megkísértette az egyik legnevesebb kiadót. A Deutsche Grammophon „Recomposed” sorozatában az elektronikus műfaj nagyjai a maguk technós módján interpretálnak klasszikus műveket. Az eddigi albumok régi Deutsche Grammophon-felvételekre bazíroztak, Carl Craig és Moritz von Oswald például Karajan Ravel- és Muszorgszkij-felvételeiből keverte ki a maga klasszikus technóját.

A sorozat legújabb darabja nem régi interpretáció elektronikus újragondolása, hanem eredeti felvétel: a Max Richter által modernizált Vivaldi Négy évszakot a Berlini Konzerthaus kamarazenekara játssza, vezényel André de Ridder, a hegedűszólót Daniel Hope abszolválja.

Max Richter írta a tabudöntögető Libanoni keringő című animációs film (rendező: Ari Folman) zenéjét, nevét a szélesebb közönség leginkább onnan ismerheti.

Miért választotta remake-je tárgyául a brit komponista Vivaldi lerágott „főművét”?

„A Négy évszak a zenei és a hétköznapi élet talán legelterjedtebb, legtöbbször idézett hangobjektuma. Állandóan hallom a szupermarketben, a telefonos kapcsolásra várva, a reklámokban.”

A zeneszerzőt az elkerülhetetlen déjà vu érzés következményei gondolkodtatták el. Találunk-e benne valami mást is azon kívül, amit már az unalomig ismerünk?

A cél tehát az volt, hogy a művet maga Richter is újra felfedezze, és előcsalja belőle a varázslatot. Kezdetben maga is a „Recomposed”-elődök nyomdokain járt, vagyis remixben gondolkodott, végül mégis az eredeti előadás mellett döntött.

Richter partnerei, Daniel Hope hegedűművész, a kortárs zene és a klasszikus repertoár kiváló interpretátora és André de Ridder, aki arról híres, hogy nem zárkózik el a popzenészekkel való együttműködéstől, lelkesedtek az ötletért.

Ám az előadók és a szerző legjobb szándéka és várakozásunk ellenére csupán nyálas filmzenét hallunk. Hol itt a rekompozíció? Hol itt az ötödik évszak? Richter remake-je alig tér el az eredeti mű harmonikus és ritmikus struktúrájától, és noha tényleg nem fukarkodik a special effectekkel, mégis nagyon távol van attól, hogy művét újrakomponálásnak vagy akár Vivaldi opusának értelmezéseként fogjuk fel.

Például a tavasz középső tételének bágyadt, mégis az újjászületés eufóriájával átitatott hangulata Richternél nagyrészt elvész, Vivaldi fáradt kutyája nála cincogó kisegér, alig vált ki több emóciót a hallgatóból, mint egy új sms érkezését jelző csengőhang.

A zenekari hangzás minden, csak nem éppen barokkos. Ez még nem lenne baj. De a játékmód túlzottan cikornyás, Daniel Hope annyi vibrátót alkalmaz, amennyit egy historikus együttes alig tudna beosztani egész működése során.

Apropó historikusok! Annak idején nagyot szólt az Il Giardino Armonico Négy évszak értelmezése eredeti hangszereken, vibrátó nélkül, ba-rockosan. Interpretációjuk még mindig inkább kortárs, mint Richteré.Szerintem.