A felfedezések időszakát éljük. Sorra kerülnek elő elveszettnek hitt művek a feledés félhomályából. Nemrég Beethoven, most meg Vivaldi (1678-1741) műjegyzéke bővülhet egy újabb darabbal. Kiderült, hogy legjobban sikerült operájának, az Orlando furiosonak van egy korábbi, eddig ismeretlen verziója. Federico Maria Sardelli már lemezre is vette, a napokban kerül piacra a Naïve Vivaldi-összkiadás legújabb és nagy szenzációt keltő darabjaként.

Az Orlando furiosót Vivaldi 1727-ban komponálta. Remek opera, Jean-Christophe Spinosi pazar énekes gárdával vette lemezre. Most kiderült, hogy van egy 1714-es, korábbi verziója.

Az Orlando-operák úgy torlódtak abban az évben, mint vontató hajók a Dunán. A „vörös pap” ekkor mutatta be Orlando finto pazzo című operáját a velencei Sant’Angelo színházban, ráadásul épp novemberben. Vivaldi ekkoriban apjával, Giovanni Battista Vivaldival, a híres hegedűssel együtt az impresszárió szerepét is magára vállalta. Köztudottan fejlett üzleti érzéke volt. Az Orlando finto pazzo finoman szólva nem aratott sikert, pár előadás után lapátra került.

A szakirodalom úgy tudja, hogy 1714 december elején Vivaldi vállalkozásában nagy sikerrel bemutattak egy Orlando furiosot, egy bizonyos bolognai Giovanni Alberto Ristori tollából.

A kéziratot Vivaldi halála után 250 évvel a mester hagyatékában találták meg, de mivel szerző nem volt rajta feltűntetve, félretették. A szemfüles dán zenetudós Peter Ryom, majd pedig a historikus karmester és fuvolista Federico Maria Sardelli fésülte át ismét a Vivaldi hagyatékot. Ő amúgy már korábban is kimazsolázott az életműből eddig ismeretlen áriákat.

Kitartóan, két évig szöszölt vele, míg sikerült az Orlandóval dűlőre jutnia. Feltette a kérdést, vajon miért őrizte meg gondosan Vivaldi ezt a kéziratot, amin nincs szerző feltűntetve, ráadásul több kéztől származó bejegyzést is tartalmaz.

Sardelli komoly összehasonlító elemzésnek vetette alá a művet. Gyanúját Reinhard Strohm, a 18. századi opera szakértője is megerősítette. Az 1714-es Orlando minden kétséget kizárva Vivaldi alkotása. A mester valószínűleg nem bírta elviselni az Orlando finto pazzo kudarcát és gyorsan írt egy sikerdarabot.

Az újonnan felfedezett opera új számmal (RV 819) került bele a Vivaldi műjegyzékbe. Sardelli saját együttesével (Modo Antiquo) és kiváló énekesekkel vette lemezre. Zseniális kontratenort hallhatunk például Ruggero szerepében. Az opera érdekessége, hogy a címszerepet Vivaldi eleve basszusra írta, pedig akkoriban a főszerepeket kizárólag kasztráltakra kalibrálták.Hallgasson bele!