figaro

A német Klassik Radio előszeretettel állít össze top 10-es listákat a klasszikus zene egykori és jelenlegi legendás alakjaiból, amelyek aztán parázs vitákat gerjesztenek. Most a világ tíz legjobbnak ítélt karmesterét gyűjtötték össze, ami a mi szívünket azért dobogtatja meg, mert köztük van Fischer Iván. Ugyanakkor olyan nagy ikonok hiányoznak a sorból, mint Furtwängler, Toscanini, Tullio Serafin vagy éppen Carlo Maria Giulini, akik nélkül a legtöbb zenerajongó számára elképzelhetetlen egy ilyen összeállítás. Íme a lista, a sorrend nem rangsor.

Herbert von Karajan (1908-1989)

Herbert von Karajan 1908. április 5-én született Salzburgban. Négyévesen kezdett zongorázni Franz Ledwinkánál. 1926-ig a salzburgi Mozarteum hallgatója volt, 1929-ben debütált karmesterként. Az 1938-as Trisztán és Izolda előadás hozta meg számára a nemzetközi elismerést. A Berlini Állami Opera zenei igazgatója lett, és közreműködött a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Lammermoori Lucia előadása Maria Callasszal legendás.

A Salzburgi Pünkösdi Koncerteken az ő irányítása alatt debütált az akkor 13 éves Anne-Sophie Mutter. 1955-től élete végéig a Berlini Filharmonikusok élén állt, miközben a Bécsi Opera művészeti vezetőjeként is működött. Az operaház zenekarával többek között Indiában, Hongkongban, Japánban és az Egyesült Államokban turnézott. Arany Gramofon- és Ernst von Siemens-díjas. 1989. július 16-án, az Álarcosbál próbái közben szívinfarktust kapott, és már nem tudták megmenteni.

Leonard Bernstein (1918-1990)

Leonard Bernstein példátlan karrierje egy beugrással kezdődött. 25 évesen a megbetegedett Bruno Walter helyett vezényelte Schumann Manfred-nyitányát a New York-i Filharmonikusok élén a Carnegie Hallban. Az előadást a rádió élőben közvetítette, így a fiatal dirigens egy csapásra ismertté vált az egész országban. Bernstein 1918. augusztus 25-én született Lawrence-ben, vallásos zsidó családban.

Kisgyerekként kezdett zongorázni, majd a Harvardon tanult zongora és zeneszerzés szakon. 1957-től, Mitropoulos utódjaként tizenkét éven át volt a New York-i Filharmonikusok zenei vezetője és karmestere. Zene iránti szenvedélye és remek humora nemcsak a zeneértő közönségre hatott, de a fiatalokat is meg tudta nyerni a komolyzene számára. A 60-as években indult televíziós ismeretterjesztő sorozata egyedülálló és elképesztően sikeres vállalkozásnak számított. Zeneszerzőként a West Side Story tette világhírűvé, de nagy sikert arattak szimfóniái, az 1942-es Jeremiah, a The Age of Anxiety (1949-65) és a 1963-77 között született Kaddish.

Karl Böhm (1894-1981)

Karl Böhm 1894. augusztus 2-án született Grazban. Már kisgyerekként zongorista szeretett volna lenni, ám ügyvéd apja nyomására a jogi egyetemen kezdte meg tanulmányait. Végül mégis a grazi, majd bécsi zeneakadémián kötött ki, ahol zongora és zeneelmélet szakon végzett.  Karrierjét szülővárosa operaházában kezdte korrepetitorként, majd másodkarnagyként, míg Bruno Walter 1921-ben fel nem fedezte, és magával nem vitte a Müncheni Operába.

Böhm tulajdonképpen autodidakta módon vált karmesterré. 1933-ra már olyan elismert volt, hogy Bécsben a Trisztán és Izoldát vezényelhette, majd 1938-ban Salzburgban debütált a Don Giovannival. A háború után indult be világkarrierje: 1948-ban dirigált először a milanói Scalában, nagy sikert aratott Párizsban, három éven át a Buenos Aires-i Teatro Colón dirigense volt, 1954-ben visszatért az újjáépített Bécsi Operába, 1957-ben legendás Don Giovannnit mutatott be a New York-i Metben, 1962-től 70-ig pedig a Bayreuthi Ünnepi Játékok legértőbb Wagner-interpretátora.

Bruno Walter (1876-1962)

Bruno Walter Schlesinger nyolcévesen kezdte meg tanulmányait a berlini konzervatórium zongora tanszakán, kilenc évesen pedig már koncertezett. 18 éves korában Gustav Mahler asszisztense lett a Hamburger Operában, majd néhány kitérő után (Hamburg, Breslau, Pressburg, Riga) követte a zeneszerző-karmestert Bécsbe. 1901 meghatározó év az életében: Mahler tanácsára levágatja a szakállát, megházasodik, és Bécsbe költözik.

Az elkövetkező években egyre nagyobb hírnévre tesz szert a nemzetközi zenei életben is, koncertezik Prágában, Londonban, Rómában. 1911-ben veszi fel az osztrák állampolgárságot, és egyúttal hivatalosan is elhagyja családnevét, a Schlesingert. 1912-ben több mint 850 alkalommal áll a Bécsi Királyi Opera pulpitusán, majd a következő évben, Wagner 100 éves jubileumán a müncheni operába szerződik.

Thomas Mann áll ki mellette, amikor zsidósága miatt azzal vádolják, hogy nincs kellő stilisztikai érzéke Wagnerhez. A hitleri hatalomátvétel után Berlinből előbb Ausztriába, majd az USA-ba menekül, ahol azonnal a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatójává nevezik ki. 1945-ig Franz Werfel és Alma Mahler Werfel szomszédjaként él Beverly Hillsben. A 40’-es évek végén tér vissza Európába, és újra a Bécsi Filharmonikusokat vezényli. 1962-ben Beverly Hills-i otthonában éri a halál.

Fischer Iván

Fischer Iván budapesti zongora-, hegedű- és csellótanulmányok után a Bécsi Zeneakadémián tanult Hans Swarovsky karmesterosztályában. 1983 óta a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. A BFZ és Fischer Iván közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi három évtizedének egyik legnagyobb sikertörténete. Fischer Ivánt külföldi koncertturnéi, a Philips és a Channel Classics kiadók gondozásában megjelent lemezei révén a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartják számon. Nem véletlen, hogy a glóbus legjobb karmesterei között jegyzik.

Vendégkarmesterként Fischer Iván a világ legrangosabb zenekaraival dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral, dolgozik a nagy amerikai zenekarokkal, a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral. Korábban zeneigazgatója volt a Kent Operának és a Lyoni Nemzeti Operának, vezető karmestere a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak. Lemezfelvételeit számos rangos nemzetközi díjjal tüntették ki.

A Berlini Filharmonikusok élén, Ökrös Oszkárral.

Tugan Sokhiev

A jelenleg Németországban dolgozó orosz karmester mindössze 36 éves, de már rengeteg tapasztalat, ország, zenekar van a háta mögött. Hétévesen kezdett zongorázni, tizenhét évesen jelentkezett a szentpétervári konzervatórium karmester szakára Anatoli Briskin ösztönzésére. A dirigenstanoncok napi három órán át gyakorolhattak a konzervatórium zenekarával, miközben a mesterük figyelt és instrukciókkal látta el őket. „Megtanultuk, hogy a jó karmester nem zavarja a zenekart” – nyilatkozta Sokhiev a Zeitnak.

„Amikor az ember az autópályán vezet, akkor sem tesz mást, csak figyel, és időnként erre-arra mozgatja a kormányt. Rá kell jönnünk, hogy mikor van ránk szüksége a zenekarnak, és mikor nincsen. Olyan ez, mint amikor a madarak alakzatban repülnek. Senki nem tudja megmondani, hogyan hozzák létre a levegőben az egységes formát. Ugyanígy van ez a zenészeknél is: egyszerre csak úgy kezdenek működni, mintha egyetlen test különböző részei volnának, és megtörténik a csoda.”

Operakarmesterként a Bohémélettel debütált Izlandon, ahol néhány éven át zenei igazgatóként tevékenykedett. 2008-tól a toulouse-i Orchestre National du Capitole dirigense, 2010 óta pedig a berlini Német Szimfonikus Zenekar vezető karnagya.

Sir Simon Rattle

Rattle a klasszikus zene egyik meghatározó figurája, Mahler-interpretációi etalonnak számítanak, de akár Mozart, akár Bach, akár kortárs szerző szólal meg a kezei alatt, mindig hiteles muzsikus, aki a csontig rágott zenéket is feltámasztja. Liverpoolban született 1955-ben, zongorázni, hegedülni tanult, első zenekari szereplését mégis az ütős szekcióban abszolválta.

1974-ben a nemzetközi karmesterverseny győztese. 18 éven keresztül vezette a Birminghami Szimfonikusokat, majd a Berlini Filharmonikusok karmesterévé avanzsált, de számos együttes vendégkarmestereként szerepelt. Nálunk is járt nemrég a Müpában, ahol felejthetetlen Mozart-koncertet adott. Oxfordban angol irodalmat tanult és abból doktorált. Bár hivatalosan nem tartozik a historikus karmesterek közé, Glyndebourne-ban ő volt az első, aki Beethoven Fidelióját korhű hangszeres együttesel adta elő. 

Dimitri Mitropoulos (1896-1960)

A görög dirigens eredetileg zongoristának és zeneszerzőnek készült. Camille Saint-Saens olyan tehetségesnek találta, hogy kijárt számára egy ösztöndíjat Paul Gilsonnál és Feruccio Busoninál. Végül épp Busoni ösztönzésére választotta a karmesteri hivatást, de 1930-ban például a zongora mellől vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, amikor Prokofjev 3. zongoraversenyét adták elő.

1896. március 1-én született Athénban, szülővárosában, Brüsselben és Berlinben tanult zenét. 1921-ben Erich Kleiber segédkarmestere lett a Berlini Állami Operaházban. 1936-tól a Boston Symphonie Orchestra művészeti vezetője lett és megkapta az amerikai állampolgárságot. Később a New York-i Filharmonikusokat is dirigálta, és legendás előadásokat vezényelt a Metben.

Interpretációi energikusak, szenvedélyesek, fantáziadúsak. Ha Mitropoulos-előadásokat hallgat az ember, egészen biztosan nem fog unatkozni. Mahler-specialistának számított, 1960-ban, 64 évesen Gustav Mahler 3. szimfóniájának próbája közben érte a halál. 

Sir John Barbirolli (1899-1970)

1899. december 2-án született Londonban, apai ágon olasz, anyai ágon francia zenész családban. 13 évesen már a Royal Academy of Music ifjú csellistája, 21 évesen úgy dönt, hogy karmester lesz, és megalapítja első zenekarát.

Számos legendás felvétel fűződik a nevéhez, már a 30-as évek elején olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Fritz Kreisler, Jascha Heifetz vagy Arthur Rubinstein. 1937-től 1943-ig Toscanini utódjaként a New York Philharmonic Orchestra első karmestere, majd a manchesteri Hallé Zenekar művészeti vezetésére vállalkozik, amely mellett 25 éven át kitart. Számos koncerten és lemezfelvételen dirigálja a BBC szimfonikus zenekarát, a Bécsi és a Berlini Szimfonikusokat.

Előszeretett adta elő kortárs angol zeneszerzők, Elgar, Delius és Vaughan Williams műveit, de Mahler-, Sibelius- vagy Schubert-interpretációit a mai napig a legjobbak között tartják számon.

Leopold Stokowski (1882-1977)

”Valamilyen titokzatos oknál fogva az ő lemezeinek szebb a hangzása, mint bármely már kollégájának” – írta róla Glenn Gould, aki 24 évesen, a Goldberg-variációk szenzációt keltő megjelenése után egy vonatút alkalmával ismerkedett meg az akkor 75 éves hangmágussal.

A két zseni majd csak 1966-ban találkozik a stúdióban, amikor Beethoven Esz-Dúr, 5. zongoraversenyét veszik lemezre.

Stokowskitól származik a bon monmot: „Hogy miért élnek a tábornokok és a karmesterek olyan sokáig? Mert rettenetesen élvezik, hogy másokra erőltethetik az akaratukat.” Leopold Stokovski 1882-ben született Londonban. A Royal College of Music növendéke volt, majd Berlinben, Münchenben és Párizsban képezte tovább magát. Nemzetközi hírnévre a Cincinnati Symphony Orchestra élén tett szert.

Stokowski sokat tett a kortárs zene népszerűsítéséért, több mint 2000 ősbemutató fűződik a nevéhez. Lemezeit hallgatva fogalmat alkothatunk róla, mit jelent a kristálytiszta hangzás: sehol egy félresiklott intonáció, egy elcsúszott hegedűhang, egy idejekorán leütött dob, egy elcsukló fúvós. Tévedhetetlen füle volt, és nagyon határozott elképzelése a zenekari hangzásról.

„Amit a zeneszerzők megírtak, csak a papíron létezik. Néhányan azt hiszik, az a dolguk, hogy mechanikusan lejátsszák a papírra vetett hangjegyeket, de én nem hiszek ebben. Ennél sokkal többről van szó.” Stokowski úgy bánt a kottával, mint egy jó fodrász a kuncsaft hajával: ránézett, és már látta is maga előtt, micsoda lehetőségek rejlenek benne. Aztán fogta az ollót (karmesteri pálcát), és nekilátott, hogy megvalósítsa a vízióját.