Méltatlanul keveset hallani ma Grieg zenéjét a koncertpódiumokon. Pedig titokzatos, mély, elegáns, finom muzsika. A maga korában forradalminak számított, ma inkább meditációs objektum: ünnepélyes főhajtás a semmi vagy a valami felé.

„Élni annyi, mint felemelt fejjel menni előre, mindig csak előre, a semmi vagy a valami felé” – írja Grieg 1906-1907 fordulóján egy levélben. Grieg utolsó életéve a szélsőségek jegyében telik: egyrészt lankadatlan intenzitással dolgozik, elképesztően sikeres németországi turnét tud maga mögött, angol koncertkörútra készül, ugyanakkor újra meg újra leveri lábáról a végzetesnek tűnő kimerültség. Grieg egy fiatalkorában elszenvedett tüdőgyulladás miatt egy tüdővel él. Légzési nehézségein csak a különböző fájdalomcsillapítók és altatószerek enyhítenek valamelyest.

Bergen, 1907. szeptember eleje. Edvard Grieg napok óta kórházban fekszik, naplójában arról panaszkodik, hogy a fájdalomcsillapítók ellenére sem tud aludni éjszakánként. Szeptember 4-én, nem sokkal éjfél után felül kórházi ágyában, majd ünnepélyesen meghajol, mintha csak színpadon volna. Aztán visszahanyatlik a párnájára, és nem mozdul többé. Az ápolónő, aki a különös jelenet egyetlen szemtanúja, csak percekkel később érti meg, mi történt. A 64 éves Grieg elköszönt az élettől, és szinte észrevétlenül távozott „a semmi vagy a valami felé”.

Edvard Grieg 1843. június 15-én született a norvégiai Bergenben. Apja kereskedő volt, anyja elismert zongorista, aki vezető szerepet játszott Bergen zenei életében. Grieg hatévesen kezdett zongorázni, és mint az iskolában kiderült, más nem is igen érdekelte. Olyannyira szenvedett az iskola légkörétől és elvárásaitól, hogy rendszeresen megszökött a tanórákról. Amikor 15 évesen végre megszabadult a reáliskolától, hogy a lipcsei konzervatóriumban folytassa tanulmányait, ő maga úgy fogalmazott: „pontosan olyan tudatlanul távoztam az iskolából, mint ahogy az első napon beléptem oda.”

Maga Ole Bull, a norvég Paganini beszélte rá Grieg szüleit, hogy küldjék fiukat külföldre zenét tanulni, mert nem hétköznapi tehetség rejlik benne. 1858-tól 1862-ig a korszak legjobb zenepedagógusai tanították, ám ő továbbra sem tűri jól, ha untatják. Érdektelen ujjgyakorlatok helyett Mozartot, Beethovent, Mendelsohnt, Schumannt és Wagnert szeretne játszani.

Lipcsében esett át a végzetes mellhártyagyulladáson, amelynek következményeit egész későbbi életében viselnie kellett. Ennek ellenére 1862-ben kiváló eredménnyel zárta konzervatóriumi tanulmányait.

Egy évet otthon töltött, Bergenben, majd Koppenhágába ment, hogy zeneszerzést tanuljon. Itt találkozott unokatestvérével, Nina Hagerup énekesnővel, akinek később számos dalt komponált. A szülők mindkét oldalon ellenezték a kapcsolatot, ezért a szerelmespár a beleegyezésük nélkül, titokban házasodott össze 1867 nyarán. Grieg karmesterként és zongoratanárként jutott keresethez, első komolyabb zeneszerzői sikerét zseniális a-moll zongoraversenyének köszönhette, amely néhány hónappal azután készült el, hogy megszületett kislánya, Alexandra.

A mű ősbemutatójára 1869 áprilisában került sor, hatalmas sikerrel. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, mert Alexandra a következő hónapban agyhártyagyulladást kapott, és egy éves korában meghalt. A házaspár úgy döntött, hogy nem lesz több gyermekük.

Az a-moll zongoraverseny, majd az Ibsen felkérése írt Peer Gynt az országhatáron túl is ismertté tette a norvég zeneszerző nevét. Grieg és Nina beutazták fél Európát, majd visszatértek Grieg szülőhelyére, Bergenbe, ahol a zeneszerző elvállalta a helyi zenekar dirigensi állását, és felépítette első saját otthonukat Bergen mellett, Troldhaugenben, a Trollok dombján. Hamvait is itt helyezték el egy sziklafalban, amelyre nem véstek sírfeliratot.

Az a-moll concerto 2. tétele Rubinsteinnel.

Griegről korábban is írtunk.