Párizs, 1838. szeptember 10. A párizsi Nagyoperában bemutatják a 35 éves muzsikus, Hector Berlioz első operáját, a Benvenuto Cellinit. A romantikus zeneszerzőre nagy hatással volt az itáliai reneszánsz egyik legjelentősebb szobrászának (Cellini 1500-tól 1571-ig élt) önéletrajza, amely a 18. század végén Goethe szabad fordításának köszönhetően páratlan népszerűségre tett szert egész Európában. 

Berlioz úgy érezte, szellemi ősére, lelki rokonára talált a forrófejű, excentrikus szobrászban, ötvösben és íróban, aki nemcsak nagyszerű műveket alkotott, de több véres verekedés és két gyilkosság is száradt a lelkén.

Az eredetileg öt felvonásos opera nyitányát a párizsi opera közönsége lelkesen megtapsolta, ám a mű egészével nem tudott mit kezdeni. Az előadás füttykoncertbe fulladt, az opera csúfosan megbukott. Ha a közönség nem is, a zenésztársak értékelték Berlioz újításait. Paganini úgy nyilatkozott a bemutató után, hogy ha ő lenne a párizsi opera igazgatója, gondolkodás nélkül szerződtetné Berliozt további három opera megírására. Liszt Ferenc olyannyira elismerte Berlioz tehetségét, hogy ő maga mutatta be a Benvenuto Cellini három felvonásra rövidített változatát Weimarban.

Berlioz első operája a következő évtizedekben hol megbukott, hol sikert aratott, majd eltűnt az operaházak színpadáról. 1966-ban támadt fel poraiból a londoni Covent Gardenben, Colin Davisnek köszönhetően, aki az eredeti párizsi változatot élesztette újjá.

Berlioz posztumusz hatása nem sokban különbözik attól, amit életében megtapasztalt. Ahogyan Liszt és Wagner nagyra tartották, úgy a későbbi zenésztársadalom is elismerte rendkívüli hangszerelő képességeit, szimfonikus gondolkodásmódjának eredetiségét. 

A közönség azonban többnyire csak töredékeket ismer életművéből: a Cellini nyitányát, a Római karnevál nyitányt, a Fantasztikus szimfónia néhány tételét, a Rómeó és Júlia kertjelenetét.

Részlet a Benvenuto Cellini 2007-es salzburgi előadásából.