A Müpa huszonnégy órás „Bach-virrasztást” tart. Március 21-én lesz 330 éve, hogy megszületett a barokk zene legjelentősebb hatású komponistája, Johann Sebastian Bach.

 

A Müpában március 20-án este tíztől 21-én este tízig neves magyar és külföldi orgonaművészek tolmácsolásában csendül fel a szerző összes jelenleg ismert, orgonára írt műve. 

A Bach24 egyúttal az idén tízéves intézmény fennállásának eddigi leghosszabb koncertfolyama lesz, ahol akár babzsákon heverészve is lehet orgonamuzsikát hallgatni.

Ha Bach nem írt volna orgonaműveket, másként alakult volna a hangszer fejlődése, sőt, ma már talán nem is létezne. De nemcsak az európai kultúra, Bach életműve is elképzelhetetlen az orgonára írt alkotások nélkül. 

Változatosságában és terjedelmében egyaránt rendkívül jelentős termésről, közel huszonnégy órát átölelő zenéről van szó, amit valóságos zenei „teljesítménytúra” bemutatni.

Fassang László orgonaművész

Ez adta az ötletet Fassang László orgonaművész, a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője számára, hogy péntek estétől szombat estig tartó koncertfolyamot szervezzen az évforduló köré. 

Az európai orgonajáték számos csillaga érkezik Budapestre a Müpa meghívására: többek között Michel Bouvard, a családjában már a harmadik nemzedéket képviselő francia orgonista kezdi a sort péntek este tízkor, és Christoph Bossert német professzor zárja szombaton este.