Help Sales ÁSZF

Már a húszévesek is értik Steve Reichet

Miért nem lenne ma Steve Reich nélkül a zene olyan, amilyen? Reich személyesen is jelen lesz az újranyíló Zeneakadémia november 12-i koncertjén, ahol három műve szólal meg a zeneművészeti egyetem hallgatóinak közreműködésével. "Úgy tudta megőrizni stiláris jegyeinek legfontosabb alkotóelemeit, hogy nem vált dogmává nála a minimalizmus" - mondja Rácz Zoltán, a világhírű Amadinda ütőegyüttes vezetője, amely talán a legtöbbet tett azért, hogy a kortárs zeneszerző nyelvét már a negyedik generáció is folyékonyan beszélje.

0 Tovább

Ki akar törni a Zenekadémia

A Szabó Stein Imre nevével fémjelzett kommunikációs stratégia egyértelmű célja, hogy kiszabadítsa a Zeneakadémiát és az általa képviselt sokszínű és gazdag zenei világot az elitkultúra elefántcsonttornyából. A 2013. október 22-én eredeti szépségében újranyíló Liszt Ferenc téri zenepalota intézményként is megújul. A zeneművészeti és zenetudományi egyetem mostantól egységet alkot a koncertszervezéssel. Világmárka épül.

0 Tovább

Igenis nagyobb lesz a torta

Fotók: Hajdú D. András (Origo)

Batta András zenetörténészt, a Zeneakadémia rektorát, a felújítási projekt menedzserét a minap komolyzenei kormánybiztossá nevezték ki. Miért vált hirtelen fontossá a kormány számára a komolyzenei élet? Kell-e félnie a többi zenei intézménynek a központosítástól?

0 Tovább

Miért szeretjük, ha olyan nehéz?

Miért tart rejtvénykánont a kezében minden idők legnagyobb muzsikusa azon a portrén, amit saját magáról készíttetett? Bach zenéje sűrű és tele van trükkökkel, hozzá képest Handel vagy Vivaldi muzsikája unalmas. Emberileg olyan volt, mint mi: jó meg rossz, kedves vagy akár bunkó - magyarázza Fazekas Gergely egyetemi tanársegéd, akinek a német mester zenéje mindennél többet jelent. Ilyen egy Bach-szeminárium a Zeneakadémián.

2 Tovább

A minőség utat tör magának

Új koncertélet kezdődik. Hol? A Zeneakadémián. A hazai közönség Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ismét visszakapja fizikailag és szellemileg megújított zenei fellegvárát. Keller Andrással, a rezidens zenekarrá avanzsált Concerto Budapest zenei igazgatójával, a kamarazenei tanszék és műhely vezetőjével beszélgettünk.

0 Tovább

Közös zenélés a nacionalizmus ellen

Fotó: Magócsi Márton [origo]

November 14-én, szerdán ünnepli 137. születésnapját a Zeneakadémia. Mivel a felújítási munkálatok még nem készültek el, az ünnepi hangversenyre a Szent István bazilikában kerül sor. A Zeneakadémia zenekarát és énekkarát Nicolaus Richter vezényli, műsoron két Bruckner és egy Messiaen-darab. Interjú.

4 Tovább
12
»

figaro

blogavatar

„A zene nem szentimentális szellemidézés, hanem aktív társadalom- és civilizációkritika.” Patricia Kopatchinskaja

Utolsó kommentek