2013 a jubileumok éve az opera világában. A műfaj nagy reformátorai közül három is idén ünnepli születésének kerek évfordulóját. A sokat emlegetett 200 évesek mellett (Verdi, Wagner) mintha kevesebb szó esne a száz évvel ezelőtt született Benjamin Brittenről. 

Vasárnap ért véget az Aldeburgh-i Zenei Fesztivál, amelyet maga Britten alapított élettársával, a tenorista Peter Pearsszel és a színházcsináló, librettista Eric Crozier-vel 1948-ban. Eleinte csupán közös operatársulatuknak, az English Opera Groupnak szerettek volna állandó helyet biztosítani, ám a fesztivál hamar összművészeti happeninggé alakult.

A fesztivál teret ad a kortárs zenének (1965-ben Kodály is járt ott, az ő tiszteletére írta Britten a Gemini Variations című művet), az elfeledett daraboknak, a szokatlan interpretációknak irodalmi felolvasásokkal, képzőművészeti kiállításokkal ver hidat a különböző művészetek között, a vitaesteken pedig újra és újra megvitatják a kérdést, mi a szerepe a művészetnek és a művészeknek a modern társadalomban.

Britten a tengerparton

Mintha Britten és barátai idejekorán ráéreztek volna arra, ami sokak számára csak az utóbbi években vált világossá: ahhoz, hogy a kultúra életben maradjon, ki kell nevelni a kulturális értékekre fogékony közönséget. Ha azt tapasztaljuk, hogy évről-évre öregszik a klasszikus zene publikuma, akkor meg kell tudni szólítani a fiatalabb nemzedékeket.

Jonathan Reekie, a fesztivált szervező Aldeburgh Music igazgatója 55 év után most arra vállalkozott, hogy – visszatérve a britteni gyökerekhez, és némileg szembeszállva a politikai szándékokkal – megújítsa a fesztivált. Aldeburgh nem Bayreuth, hangsúlyozza Reekie. Munkáját a restaurátoréhoz hasonlítja, aki egy romos épület újabb és újabb rétegeit távolítja el ahhoz, hogy eljusson az eredetihez: az ősi eszméhez és erőhöz, amely létrehozta.

Valóban, a brit politikai vezetés már a 60-as évek óta igyekszik rátenni a kezét a nemzetközi hírű eseményre, Brittenből szigetországi Wagnert, Aldeburgh-ból brit Bayreuthot kreálni. Reekie viszont nem VIP-találkozóként fogja fel a művészeti fesztivált, hanem olyan lehetőségként, amely a kultúrára fókuszálhatja a figyelmet. És hogy Aldeburgh semmiképp se legyen túlságosan brit, túlságosan belterjes, arról Reekie úgy gondoskodott, hogy Pierre-Laurent Aimard-t, a francia zongoraművészt nevezte ki művészeti vezetővé.

A 100 éves évfordulóra a szervezők nagy ötlettel rukkoltak ki, Britten leghíresebb operáját, a Peter Grimest a tengerparton adták elő. Abban a miliőben, ahol az opera született, és amelyben maga a történet játszódik. A szabadtéri operát Tim Albery rendezte, az előadást 1700-an láthatták ködbe és takarókba burkolózva a tengerparton. A címszerepet Alan Oke, a tanítónőt Giselle Allen énekelte, sikeresen dacolva a széllel és az előadás során egyre erősödő hideggel.

Opera a strandon

Benjamin Britten élete nagy részét ezen a környéket töltötte. A grafitszínű, hűvös tenger, a kavicsos part, a köd mind-mind főszereplői az operának. "Életem nagy részében szoros kapcsolatban álltam a tengerrel. Szüleim lowestofti háza közvetlenül a tengerre nézett, és gyerekkorom meghatározó élményei közé tartoznak a vad viharok, amelyek gyakran sodOperaortak ki a partra hajókat, és hatalmas darabokat szakítottak le a sziklákból" – emlékezett Britten a gyerekkorára. A rendező ezt a képet elevenítette meg: a színpadképet összetört halászhajók alkották.

Az operát Stuart Bedford vezényelte, akinek még volt szerencséje együtt dolgozni Benjamin Brittennel. Az előadás specialitása, hogy az időjárás viszontagságai miatt az élőzenét play backkel kellett keverni. A Britten-Pears Zenekar játéka felvételről ment (mégsem áztathatták el az értékes hangszereket), az énekesek viszont ott helyben énekeltek, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a karmesternek a saját, néhány nappal korábban rögzített előadását kellett utódirigálnia. A dolog működött, Bedford az előadás után úgy nyilatkozott, szerinte Britten is elégedett lett volna az eredménnyel. Pedig az nagy szó, mert a zeneszerző híresen perfekcionista volt.