Patricia Kopatschinskaja

A ma kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztiválra (BTF) a komolyzene számos külföldi világsztárja látogat el a magyar fővárosba. Jön többek között Philip Glass, a Zubin Mehta vezényelte Bécsi Filharmonikusok, Maxim Rysanov, a Jean-Christophe Spinosi vezette Ensemble Matheus, Alison Balsom, Leila Josefowicz, Alekszej Ljubimov, Andreas Scholl, José Cura, Maxim Vengerov, Elena Bashkirova és a MozART Group is.

Philip Glass, a kortárs zene nagy hatású alakja, a minimalista-repetitív zene egyik alapítója. Március 22-i koncertjének első részében zongoradarabjaiból ad válogatást saját előadásában, majd a Philip Glass Ensemble a szerző A szépség és a szörnyeteg című filmkoncertjét adja elő. Az 1946-ban keletkezett, Jean Cocteau-féle A szépség és a szörnyeteghez Glass nem egyszerűen kísérőzenét írt: az eredeti párbeszédek helyére négy énekesre komponált szólamot. A Baltimore-ban, litván származású családban született Philip Glass többször járt már Magyarországon, legutóbb 2008-ban.

Philip Glass

A BTF egy másik sztárja Zubin Mehta, aki a Bécsi Filharmonikusokat vezényli a Művészetek Palotájában március 28-án. A műsoron Brahms Tragikus nyitánya, Schönberg I. kamaraszimfóniája, valamint Camille Saint-Saëns Orgonaszimfóniája szerepel, az est szólistája Kovács Róbert orgonaművész. Mehta többször is járt Magyarországon, legutóbb a 2011-es tavaszi fesztiválon lépett fel.

Az ukrán származású brácsaművész, Maxim Rysanov a Vigadó színpadán lép fel március 29-én. Rysanovot 2008-ban a Classic FM Gramophone az év fiatal előadójának választotta, jelenleg korunk legjelesebb szólistáival lép fel, és a magyar muzsikusok is jól ismerhetik, hiszen két alkalommal is játszott már a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon.

A Jean-Christophe Spinosi francia karmester, hegedűművész által alapított Ensemble Matheus a kamaraprodukcióktól a szimfonikus művekig, a 17-től a 21. századig terjedő repertoárját korabeli (barokk, klasszikus, romantikus és modern) hangszereken szólaltatja meg. Rezidenciájuk Bretagne-ban van, de visszatérő vendégek Európa és Amerika legrangosabb koncerttermeiben. A BTF-en az együttes Händel Orlando című operáját adja elő a Zeneakadémia nagytermében március 23-án.

Alison Balsomot a Liszt Ferenc Kamarazenekar látja vendégül március 27-én a Vigadóban. A fiatal muzsikust a brit Gramophone tavalyi szavazásán az év művészének választották. A BTF-es koncert műsorán Purcell, Händel, Albinoni és Haydn művei szerepelnek.

A fiatal nemzedéket képviseli Leila Josefowicz. A kanadai születésű, amerikai hegedűművésznő 17 évesen debütált a New York-i Carnegie Hallban. A népszerű klasszikus repertoár mellett érdeklődik a dzsessz, a szabad improvizáció és az új zene iránt. A BMC-ben március 28-án adandó koncertjén Schubert és Stravinsky műveiből válogat.

A komolyzene humorral teli oldalát mutatja meg a négy kitűnő lengyel zenészből álló MozART Group, mely a Millenárison ad koncertet március 23-án. Az együttes így jellemzi önmagát: "a nagy hangversenytermek komoly formalitása, a komolyzenészek életének unalmas volta, a klasszikus zene fanatikus kedvelői, a rock, a rap és a pop komolyzenétől félő rajongói ellenére létezünk. Múzsánknak tréfás iróniával áldozunk, és biztosak vagyunk abban, hogy ez cseppet sincs ellenére".

Alekszej Ljubimov orosz zongoraművész a Keller-kvartettel ad koncertet a BMC-ben március 29-én. A koncert programjában a közös nevező Bécs: a koncerten megidézett mindhárom zeneszerző - Schubert, Mahler és Berg - ugyanis e városhoz kötődik.

Maxim Vengerov hegedűművész a Lengyel Kamarazenekarral lép fel a Zeneakadémia nagytermében március 22-én. Vengerov szívesen kapcsolja össze a karmesteri és szólistaszerepet, 2013 novemberében például a londoni Barbican Centerben a Lengyel Kamarazenekar társaságában Mozart- és Csajkovszkij-műveket adott elő. Most, a BTF-en is e két zeneszerző kompozíciói lesznek terítéken.

Maxim Vengerov

A Zeneakadémia nagytermében Daniel Barenboim felesége és fiuk lép színpadra március 30-án. Michael Barenboim hegedűn játszik, édesanyja, Elena Bashkirova pedig nagyszerű zongorista, aki többek között az Izraeli Filharmonikusokkal és a Chicagói Szimfonikus Zenekarral játszott már együtt, és olyan dirigensekkel dolgozott együtt, mint Pierre Boulez, Zubin Mehta és Christoph Eschenbach. A BTF-en adandó koncerten több más szólista mellett a Jeruzsálemi Fesztivál Kamarazenekara működik közre, a műsoron többek között Haydn, Bartók, Beethoven és Schubert művei szerepelnek.

A német kontratenor, Andreas Scholl, aki elsősorban a barokk énekes zene és Schubert világhírű tolmácsolójaként ismert, április 5-én lép fel Edin Karamazov bosnyák lantművésszel a BMC-ben. A koncert programján szereplő angolszász népdalok klasszikus zenei feldolgozásai egészen különleges zenei élményt ígérnek. Biztosíték erre Scholl varázslatos hangján kívül Edin Karamazov lantjátéka, amelyet Sting 2008-as, Songs from the Labyrinth című Dowland-lemezéről is ismerhetünk. Közreműködnek a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok.

A fesztiválra Budapestre érkezik José Cura argentín tenor is, aki a Magyar Állami Operaházban a Toscában Cavaradossi szerepében lép fel március 23-án.

Forrás: MTI