David DQ Lee / Fotó: Pat Zranujit 

Händel Orlandójának közönsége fanyalogva távozott a londoni King’s Theatre-ből 1733. január 27. fagyos éjszakáján. Pedig a premieren a címszerepet az ügyeletes sztárkasztrált, Senesino énekelte, igaz, duzzogva, mert a komponista csak három áriát szentelt neki. Na de milyet! Még a vokálakrobata sem ismerte fel, hogy az Orlando zenei anyaga túlmutat a műfaj sztereotip keretein. Bár maga a sztori bugyutácska, nem számít, mert a figurák zenei nyelve elég árnyalt és izgalmas ahhoz, hogy közel 300 év múltán is élményt, akár katarzist okozzon.

Tegnap este okozott is, Jean-Christophe Spinosi, az Ensemble Matheus és öt szuper énekes, még leírni is öröm a nevüket: David DQ Lee (Orlando), Adriana Kučerová (Angelica), Sunhae Im (Dorinda), Kristina Hammarström (Medoro) és Luigi De Donato (Zoroastro). Egyik sem különösebben világhíres, de mindegyik olyan hang, hogy megáll a kés a levegőben. Az előadásnak egészen egyszerűen nem volt gyenge láncszeme.

Az alig két tucat zenész nem csak kísérte az énekeseket, hanem együtt pulzált velük, erőteljes kontúrokkal rajzolva meg a szereplők vokális anyagának hátterét. Spinosi vezénylése egyszerre volt egzaltált, elegánsan nagyvonalú, pazarlóan pontos. Zenekarát többször is önálló dramaturgiai szerephez juttatta, leghatásosabban például Orlando őrülési jelenetében, amikor a harmóniát feje tetejére állítva (glissando orgia, agyonvert nagybőgő húrok, tébolyult hangzatok, darabokra tört akkordok) olyan effekteket produkáltatott, melyek már a hangszerek szintjén összetett színházi élménnyé emelték a koncertszerű előadást.

Az Orlando próbája / Fotó: Felvégi Andrea

Az est sztárja a címszerepet alakító, koreai származású kontratenor, David DQ Lee. A DQ eredeti nevének monogramja: Dong Qyu annyit tesz, kelet csillaga. Ragyogó kontratenor hang, az extrém mélységeket is tisztán hozza, hangterjedelme a két vonalas A-ig terjed, amit meg is mutat. Nincs óriási hangereje, de ezt hangszínének árnyalásával, szólamának plasztikus, örökösen meglepetést okozó kidolgozásával ellensúlyozza. Színészi képességei épp olyan kimagaslóak, mint hangi kvalitása.

Őrülési jelenetének pszichológiai hitelessége mozarti magasságokat ostromol, az érzelmek széles spektrumát járja be. De ennél is többet kapunk, olyasmit, amitől az élmény korszerűvé válik: ironikus távolságtartást, kikacsintás a szerepből, amitől az egész magasabb szintre helyeződik. Ahogy játékába bevonja a karmestert, a zenekar tagjait, azt át meg átjárja az improvizáció levegője. Az őrülési jelenetet lezáró álomba szenderülést (Già l'ebro mio ciglio quel dolce liquore) két hegedű és lant kíséri, lidércfényként pislákolva az őrület és a kijózanodás határmezsgyéjén, a kettőt inkább egybeolvasztó, semmint különválasztó álom kapujában.

A közönség valamennyi áriát megtapsol, de a kontratenor produkcióját szünni nem akaró ováció kíséri. Valósággal őrületbe kergeti a publikumot is. 

David DQ Lee / fotó: Felvégi Andrea

Az egész operán végigvonuló mozarti feelinget Zoroastro és Dorinda képviseli. A varázslót megformáló Luigi De Donato intelligens, manírok nélküli figurája bizonyos értelemben főszereplője a darabnak, Sarastróhoz hasonlóan irányítja az eseményeket. Hangja nem veszíti el érces csillogását sem a legmélyebb regiszterben, sem a felső hangfekvésben.

A szintén koreai származású Sunhae Im az Ho un certo rossore kezdetű áriában cherubinói hangot (Non so piu cosa son, cosa faccio) üt meg a szerelem mibenlétét kutatva. Csodaszámba megy, ahogy az énekesnő filigrán testéből megszólal erőteljes, mégis érzékien gyengéd szopránja.

A legnagyobb hang Adriana Kučerováé. Kisbabát vár, már legalább a nyolcadik hónapban lehet. Állapota emeli szépségét, szólamát királynőhöz illő magabiztossággal formálja meg, artikulációja, lírai és drámai hatások között vibráló dinamikája, arányérzéke, ahogy a hangjával bánik, végtelenül kifinomult. Vokális tudásának intenzitása felszabadítja a Zeneakadémia Nagytermében a hallgatóság összes pozitív energiáit.

És végül ott van Medoro, Kristina Hammarström érzékeny mezzója, nadrágszerepben. Emberábrázolása komplex, orgánuma sűrű, nemesen heroikus, a hisztérikus Orlando tökéletes ellentéte.

Spinosiék szinte megrökönyödve állnak a tapsorkánban, a karmester végül még egy köszönömöt is megereszt magyarul. Pedig nekünk van köszönnivalónk.