Kevés művész akad, aki ilyen látványosan negligálja a közönségét, mint Szokolov, mégis olyan, mintha a rokonunk volna. Kritika.
Kevés művész akad, aki ilyen látványosan negligálja a közönségét, mint Szokolov, mégis olyan, mintha a rokonunk volna. Kritika.
Dmitrij Kitajenko / fotó: Gert Mothes
Ha csak a koncertet keretező Rimszkij-Korszakov Orosz húsvét nyitánya (Op. 36) és Strauss A rózsalovag szvitje hangzott volna el, a BFZ akkor is megtöltötte volna a Müpa széksorait. Ha van két mű, amiért nem biztos, hogy hétfő este magára hagynék egy jó svéd krimit a füles fotelben, akkor az speciel pont ez a kettő. Bármilyen perfekt és bámulatosan homogén a BFZ előadása, A rózsalovag szvit és az Orosz húsvét nyitány nélkül valahogy elvergődik az ember egy életen át. Sosztakovics és Prokofjev nélkül viszont ez lényegesen nehezebb feladat. Dmitrij Kitajenko vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart.
Andreas Scholl / Fotó: Patrick Walter / Decca
Vannak koncertek, melyeket legszívesebben bekereteznék, hogy amikor később rátéved a tekintetem, ismét átélhessem, milyen kiesni az időből. Ilyen volt Andreas Scholl kontratenor, Edin Karamazov lantművész és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok estje a Budapest Music Centerben, amit most megpróbálok szavakkal berámázni.
Eötvös Péter és Patricia Kopatchinskaja
Egy kobold a színpadon, mezítláb. Érzi a föld energiáit, és most már mi is. Irtózik a szép hangoktól, a reszelősek és a csikorgók a barátai. A barátokat Eötvös Péter szerezte neki. Pontosabban nem neki, hanem a japán Midori Gotónak. Először ő csalogatta elő hegedűjéből ezeket a nem mindennapi hangokat 2013-ban, a Los Angeles-i ősbemutatón. De most csak Patricia Kopatchinskaja számít.
Zubin Mehta a Bécsi Filharmonikusok élén / Fotó: Kotschy Gábor
Szeretem kihallgatni a közönséget. Minden szünetben körbejárok, és összegyűjtöm a beszélgetések legfinomabb morzsáit. Ez volt eddig a legsikeresebb portyám. Meg kell osztanom az olvasókkal, mit gondolt a publikum a Bécsi Filharmonikusok hangversenyéről Zubin Mehta vezényletével, a Művészetek Palotájában. Műsoron: Brahms: Tragikus nyitány, op. 8; Schönberg: I. kamaraszimfónia, op. 9; Saint-Saëns: III. (c-moll, "Orgona") szimfónia, op. 78.
BBC Filharmonikusok / Fotók: Kotschy Gábor
Rossini, Heinz Karl Gruber, Keiko Abe és Dvořák egymás mellett egy estére meglehetősen eklektikus választás, de biztos nem kutyafuttában állították össze a programot a BBC Filharmonikusok, amikor Juanjo Mena karmesterrel az élen és a világklasszis ütőssel, Martin Grubingerrel eljöttek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
David DQ Lee / Fotó: Pat Zranujit
Händel Orlandójának közönsége fanyalogva távozott a londoni King's Theatre-ből 1733. január 27. fagyos éjszakáján. Pedig a premieren a címszerepet az ügyeletes sztárkasztrált, Senesino énekelte, igaz, duzzogva, mert a komponista csak három áriát szentelt neki. Na de milyet! Még a vokálakrobata sem ismerte fel, hogy az Orlando zenei anyaga túlmutat a műfaj sztereotip keretein. Bár maga a sztori bugyutácska, nem számít, mert a figurák zenei nyelve elég árnyalt és izgalmas ahhoz, hogy közel 300 év múltán is élményt, akár katarzist okozzon.
Kobajasi Kenicsiró / Fotók: Művészetek Palotája / Posztós János
Kobajasin nem fog az idő. Mosolya töretlen, a zenekar tagjai iránti tisztelete feltétlen, senki nem hajlong így a muzsikusai előtt, és ez nem csak japánságából ered. Ha egy karmester tiszteli a művészeit, az a zene minőségén azonnal érezteti a hatását. Itt és most tapintható, a Müpa pódiumán, az MR Szimfonikusok élén, Kodály, Csajkovszkij és Orff előadása közben.
Annak idején lelkesen vettem meg Mozart összes zongoraversenyét John Eliot Gardinerrel és bandájával (The English Baroque Soloists). A zongoránál, pardon, a fortepianónál akkor is Malcolm Bilson ült. Most Vashegyi György és az Orfeo Zenekar kísérte az idős mestert a Zeneakadémia pódiumán a Fischer Annie emlékére rendezett Mozart-Haydn-esten.
Fotó: Nemzeti Filharmonikusok
Volt régen a Decca lemezkiadónak a Legendary Performances sorozata nagy nevekkel (Reiner, Kleiber, Solti, Karajan) és máig ható, valóban ihletett előadásokkal. Kocsis Zoltán szombat esti Dvořák-interpretációja méltó lenne rá, hogy felvegyék a halhatatlanok sorába.
Utolsó kommentek