figaro

Fotó: Esther Haase

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni Khatia Buniatishvili, Keller András és a Concerto Budapest szombati koncertjéről. Hatásra törekvő, de nem hatásvadás gesztusok jellemezték a hangversenyt.

Steve Davislim, Th.Hengelbrock, Kate Lindsey / Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

Thomas Hengelbrock szerint a barokkboom már lecsengett Európában, a közönség ma inkább arra kíváncsi, hogyan értelmezi újra Verdit, Wagnert, Debussyt vagy éppen Ravelt. Bayreuthban például 2011-ben a Parsifal korhű hangszeres előadásával sokkolta a közönséget. Ezeknek a műveknek a historikus megközelítése még csak most kezdődik, mondta a koncert előtti napokban a Figarónak adott interjúban. Ehhez képest mégis klasszikus barokk repertoárral érkezett a Zeneakadémiára.

Keller András vezényel, Jevgenyij Koroljov a zongoránál (fotó: Fejér Gábor /Zeneakadémia)

Jevgenyij Koroljov szikáran zongorázott, Keller András keze alatt a Concerto Budapest harsányan szólt. Maradt bennünk hiányérzet. Kritika.

fotók: Fejér Gábor / Zeneakadémia

Beethoven D-dúr hegedűversenye (Op. 61), Kurtág szösszenetei (Új üzenetek, Op. 34a), és Sosztakovics 5. d-moll szimfóniája (Op. 47) volt terítéken a Zeneakadémián. A hegedűverseny szólistája a világszám Isabelle Faust és az ő Csipkerózsikája, a Concerto Budapest élén pedig Keller András. A műsor két estén futott, mi a szombati előadáson jártunk.

Rosszul indult a koncert. Fischer Iván átszellemülten éppen beintette volna a zenekart, amikor a nézőtéren megszólalt egy mobil. Most persze mondhatnám, hogy hú, a magyar közönség milyen bunkó. Csakhogy Európa-szerte burjánzik a bunkóság. Íme, egy példa. De a hab a tortán az volt, amikor a közönség partizánjai ezen a mobilos intermezzón jóízűen nevettek. Na, ez leoltotta nálam a villanyt. Rányomta bélyegét az előadásra. Aztán jött a köhögéshullám. Úgy sirattam a Mahler 9.-et, mint egy balesetben elhunyt rokont.

Steve Reich olyan jelentős a zenében, mint Kopernikusz a csillagászatban, forradalmasította zenei világképünket. A föld kering a Nap körül, és nem fordítva. Akár ilyen direkt módon, az égitestek mozgásának monotonitása is lehetett volna a reichi minimalizmus gyökere. A hetvenhét éves mester a napokban Budapesten járt, a Zeneakadémián adott szerzői estet régi nagy barátja, Rácz Zoltán és növendékei közreműködésével.

Ha valaki pénteken azt mondja nekem, hogy Joyce DiDonato mezzoszoprán és az Il Complesso Barocco szombat esti koncertje a Müpában egész eddigi zenehallgatói pályafutásom egyik legmeghatározóbb élménye lesz, kinevetem. Bachot leszámítva a barokk muzsika már rég nem ébreszti fel bennem a kundalinit. Most itt ülök az íróasztalomnál, mélyen átérezve a wittgensteini közhelyet: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Csupán hangutánzó szavak jönnek ki a torkomon, ilyenek, mint Vow!Vow!Vow!.

Fotók: Zeneakadémia

Ahogy azt megszokhattuk tőle, Keller András megint úgy állította össze a programot, hogy a darabok egymásra rezonálva új konstellációba rendezzék az adott témáról, jelen esetben a halálról alkotott korábbi elképzeléseinket. Bach kantátáját (BWV 106) Richard Strauss op. 24-es Halál és megdicsőülése, majd Mozart Requiemje (K. 626) követte a péntek esti koncerten, a megújult Zeneakadémia nagytermében.

Várjon Dénes

Maria João Pires váratlanul beteget jelentett, borult a program, de Fischer Iván a beugró Várjon Dénessel és bonuszként Anna Lucia Richterrel bőségesen kárpótolta a portugál pianistára rákészült közönséget a Müpában.

Kovács Jonatán Scharf Móric szerepében / fotók: Gordon Eszter

Nagy várakozással ültem be Fischer Iván szerzői estjére a Millenáris Teátrumban. El nem tudtam képzelni, vajon a világ egyik legjobb karmestere milyen zenét komponál olyan pálmafák árnyékában, mint Ligeti, Kurtág, Eötvös. A várakozást fokozta, hogy Fischer erre az estére időzítette a tiszaeszlári perről szóló operája, A Vörös Tehén ősbemutatóját.