figaro

Kobajasi Kenicsiró / Fotók: Művészetek Palotája / Posztós János

Kobajasin nem fog az idő. Mosolya töretlen, a zenekar tagjai iránti tisztelete feltétlen, senki nem hajlong így a muzsikusai előtt, és ez nem csak japánságából ered. Ha egy karmester tiszteli a művészeit, az a zene minőségén azonnal érezteti a hatását. Itt és most tapintható, a Müpa pódiumán, az MR Szimfonikusok élén, Kodály, Csajkovszkij és Orff előadása közben.

1987 és 1992 között többször láttam-hallottam Kobajasi Kenicsirót a tévében a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén. Ez a törékeny emberke, manóarcában a gyermekin túlmutató mosolyával 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét. Különös gesztusaival, váratlan és energikus mozdulataival varázsolt el, ahogy bal karját olykor váratlanul hátracsapta, mint egy meglőtt madár, jobb kezével pedig tovább vitorlázott az égen. Most itt van megint. Energikusabb, fiatalabb, mint valaha.

A Galántai táncok bevezető lento (lassú) tételében Kobajasi azonnal leteszi névjegyét. Az idős japán mesternek minden hangról van privát gondolata, ami leginkább a tempó és ritmus sajátos, közhelyektől mentes felfogásában érhető tetten. A karmesterek 73 éves korukra általában le szoktak lassulni, de Kobajasinál a tempó nem életkori sajátosság, hanem filozófiai kérdés.

A lassú tételt largóra veszi. A csellókból felszálló verbunkos lüktetés nála nem tétova tapogatózás, hanem teremtő gesztus, amit a hegedűk gyors futamai hirtelen támadó szél formájában megtermékenyítenek. A vadászkürtön megszólaló motívum már a felkelő nap horizontot tágító imitációja, optimista ragyogását az oboa mélabúja egy pillanatra felhővel takarja. Újnak hat ez a kontraszt. A klarinét már az individuum hangja, a frissen teremtett emberé, aki még zavarban van saját magától, de fokozatoson öntudatra ébred, viszont a zenekari tuttiban fenséges táncával máris visszavágyik oda, ahonnan vétetett.

Kobajasi interpretációjában nyoma sincs a nemzeti karakter hajszolásának, a szenvedélyesebb részekben sem. A japán karmester számára a nemzeti identitás szűk keresztmetszet. Nem játszik rá a magyaros ritmusra, sőt inkább feláldozza az emblematikus táncos karaktert, és szimfonikus költeménnyé transzponálja a művet, mindvégig a lelki aspektust, az általános emberit hangsúlyozza. Nincs benne semmi a „sírva vigad a magyar” csontig rágott toposzából. És ez milyen megnyugtató. Doráti Antal tudott ilyet utoljára, ilyen lazán européer lenni.

Perényi Miklós

Egy barátom azt mondta, Kobajasi a szegény ember Ozawája. Na nem, ezzel nem tudok egyetérteni. Kobajasiban nincs semmi másodrendű. Csajkovszkij Rokokó variációit, ezt a látványos, tündérien semmitmondó darabot is képes mondanivalóval megtölteni. Igaz, ehhez azért kell egy Perényi Miklós, akinek könnyedsége arcpirító, kromatikus glissandói elbűvölőek, aki el tudja hitetni velünk, hogy semmi nem számít, se stílus, se játékmód, se hangszer, se korszellem, se egy elmászkáló húr. A hitelesség időtlen és minden ideológia lepattan róla. Csak a mobiltelefont nem hatja meg Perényi művészete, a ráadás utolsó hangjánál szólal meg pofátlanul, ráadásul egy ismert zenész zsebében.

A szünet után Orff Carmina Buranája. Kobajasi csúcsra járatja az MR Szimfonikusokat, akik szólistaként és a tuttikban is a maximumot nyújtják. Az ütősöké a mai este, hiszen a darabot szinte uralják. A rezek pontosak, a vonósok feszesek, és precízek a belépések is, a fafúvósok és a fuvola is nagyon ott vannak a spiccen. Kobajasi az orffi zene középkori, archaikus vetületét a repetitív elemek és egyfajta ritmusorgia hangsúlyozásával állítja a középpontba, amiben az MR Énekkarának valamennyi szólama remek partnernek bizonyul.

Orendt Gyula baritonja talán nem a legszerencsésebb választás. Az Omnia sol temperat közben pont a napmeleg hiányzik a hangjából, a mélységek és magasságok az Estuans interiusban is kifognak rajta, hiányzik belőle a tűz, amiről énekel és a Dies, nox et omnia gyilkos falzettjéből a mélységbe ugrást sem tudta elegánsan abszolválni.

MR Szimfonikusok és Énekkar

Horváth István tenor fejhangja viszont egész plasztikusan megoldotta az ironikus sült hattyúdalt. Az In taberna quando sumus bacchanáliája valódi csúcspont, a Bibit hera, bibit herus rész lázas tempója után Rácz Rita poétikus, áttetsző szopránja tavaszhangon csilingelte el az Amor volat undique (Ámor röpköd szerteszét) szerelmes dalt.

Kobajasi minden mozdulata célba talált, a zenekar és a kórus a legapróbb rezdüléseire is reagált. A kétoldalt felsorakozó MR Gyermekkórust a mutatóujjával fordította a közönség felé. A művet keretbe foglaló monumentális nyitókórust (O Fortuna) fantasztikus mértéktartással, gigantomán csinnadratta nélkül szabadított a közönségre. 

***

Nyerj jegyet a Müpába!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Melyik zeneszerző melyik művét játszotta a fenti koncerten Perényi Miklós?

A válaszokat beküldők között 1 db páros jegyet sorsolunk ki a Müpában megrendezésre kerülő Patricia Kopatchinskaja  és az MR Szimfonikusok programra (2014.04.04. 19:30).

A megfejtéseket 2014.03.28-án 12:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Patricia. A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe.

A kisorsolt játékosok e-mailes értesítést kapnak, amelyben egy linkre kattintva regisztrálhatnak a jegyekért, amelyet a Müpában az előadás napján vehetnek át az e-mailben ismertetett módon.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.